Hunter

500 év után felépült Da Vinci hídja

Szokatlan híd épült, Leonardo Da Vinci közel ötszáz évvel ezelőtti tervei alapján. A mester Isztambulba szánta alkotását, mely az Arany Szarv öböl felett ívelt volna át, ehelyett most egy autópálya felett magasodik, a kevésbé egzotikus Aas nevű norvég kisvárosban, Oslótól 32 kilométerre északi irányban.


Ezzel együtt ez az első nagy építészmérnöki projekt, amit Da Vinci rajzai alapján valósítottak meg, aki 1502-ben vettette papírra először a híd képét. A megbízó nem volt más, mint az akkori török birodalom feje, II. Bajazet szultán. Ez a terv csupán egy volt a sok ajánlat közül, a szultán építészei azonban egybehangzóan állították, lehetetlen megépíteni egy ilyen hidat. Sok egymást követő ív helyett három különálló ív tartotta volna a szerkezetet, melyek egyenként akkorák voltak, mint maga a tervezett híd, ebből kettő mindkét oldalon befelé hajlott.

"Abban az időben nem volt egyetlen ehhez hasonló híd sem" - mondta Martin Kemp történész, aki nagy figyelmet fordított Da Vinci mérnöki munkáinak. "Még mai szemmel is bámulatba ejtő léptékekkel rendelkezik."


Az új híd kisebb és egyszerűbb, mint amit a mester papírra álmodott, ennek ellenére maximálisan kihasználja annak szerkezeti alapelveit. Egy ív tartja a hidat alulról, míg a másik kettő befelé hajolva szétosztja a súlyát a töltés mindkét oldalára. Tarja Koskinen építész segített átültetni Da Vinci eredeti terveit a norvég Selber Arkitektkontor cég számára. Véleménye szerint az eredeti hídnak szélesebbnek kellett volna lennie, de megállta volna a helyét az 500 évvel ezelőtti formájában is. "Feltétlenül megépíthető lett volna kisebb módosításokkal" - mondta Koskinen a New Scientist magazinnak. "Gazdaságilag azonban nem biztos, hogy életképes lett volna." Az új hidat fából építették és 100 métert ível át. Az eredeti tervek szerint a híd kőből készült volna, és 340 méteres távot hidalt volna át az Arany Szarv felett. Jim Eyre, a Wilkinson Eyre Építészet vezetője elmondta, az építési folyamat hatalmas erőfeszítéseket igényelő ugyan, de az alapvető tervezési elvek alapján rendkívül megbízható konstrukciót kaphattak volna. "Építészetileg messze megelőzte a korát" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frank #9
    Valahol azt olvastam, hogy egy embernek 40 even keresztul kellene folyamatosan irnia ha csak le akarna masolni azt amit Leonardo papirra vetett.
  • Keszeg #7
    semmi köze nem lenne a sázmtech-hez szerintem. Sőt, utálná. Az igazán szép, és egyedi dolgokat nem digitálisan lehet megalkotni.
  • MZ/X #4
    Mit szolnal egy Leonardo 4-es procihoz? ;)
  • MaDFoX #3
    Vadállat!
    Kár hogy a mester nem fejezte be egyik művét sem igazán...
    "Építészetileg messze megelőzte a korát" hát igen, lehet hogy a miénket is...
  • MuERTe #2
    Milyen érdekes, hogy ilyen brutális hipertech kinézete van. Nem semmi egy 500 éves tervtől :)))