MTI

Charles Simonyi célja az is­me­ret­szer­zés

Charles Simonyi közölte, hogy számára a legnagyobb vonzerőt az ismeretszerzés jelenti, és a repülés ennek elválaszthatatlan része.

Charles Simonyi, az Intentional Software magyar származású alapítója, a Microsoft korábbi fejlesztőmérnöke az MTI-nek megerősítette, hogy űrturistaként a Szojuz orosz űrhajóval a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS) készül. Az erről szóló szerződést a neves kutató már korábban aláírta, a hírt azonban később jelentették volna be, ha nem szivárog ki idő előtt. A repülés időpontját még nem rögzítették - közölte Charles Simonyi az e-mailen lebonyolított interjúban.

Kiemelte, hogy a helyet előre le kell foglalni. Nagyon elfoglalt, ezért ő maga, ha rajta múlik, 2007 végét vagy 2008 elejét részesítené előnyben. A szerződést a Space Andventures amerikai céggel kötötte, amely a maga részéről a Roszkoszmosz céggel szerződik. (A RIA-Novosztyi moszkvai hírügynökség jelentése szerint az űrutazás és a kiképzés ára 20 millió dollár.)


Charles Simonyi az interjúban közölte, hogy számára a legnagyobb vonzerőt az ismeretszerzés jelenti, és a repülés ennek elválaszthatatlan része. Mint mindenkiben, benne is sok van a "turistából", így örömmel tekint a súlytalanság élménye elé, illetve alig várja, hogy egészében lássa a Földet és kempingezhessen a Nemzetközi Űrállomáson. Az űrutazás persze fizikai kihívás is. Már elvégezte az előzetes alkalmassági próbát és vizsgálatot. Úgy fogalmazott, hogy az ő korában, 58 évesen tanácsos egy tüzetes orvosi vizsgálaton átesni és a tervezett út kiváló alkalmat adott ennek az elvégzésére. "Örömmel mondhatom, hogy kiváló egészségnek örvendek" - húzta alá Charles Simonyi, aki tapasztalt pilóta és beható technológiai ismeretei vannak a repülésről. Persze még sok munka van hátra a felkészüléshez.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az amerikai kormány holdutazással és Mars-utazással kapcsolatos terveiről, Simonyi közölte: az egyik dolog, amit szeretne, hogy tanulmányozza és kiértékelje az amerikai és az orosz mérnöki megoldásokat. "Azt hiszem, általában mi amerikaiak vagyunk a legjobbak azért, mivel tanulunk és alkalmazkodunk. Ez számomra azt jelenti, hogy az oroszok tapasztalataiból is tanulnunk kell. Csak azután nyilvánítok véleményt a jelenlegi amerikai űrkutatási tervekről, ha már többet tudok róluk és az orosz elképzelésekről."

"Általában véve ezen a területen is fontosabbnak tartom az üzleti alapú, magánkezdeményezésen nyugvó megközelítést a kormányzatival szemben. Hosszú távon ez egyáltalán nem irreális. A kereskedelmi alapú űrutazás ugyanúgy előmozdíthatja a technológiai haladást, mint a múltban a légi közlekedés. Ma minden magánszemélynek sokkal jobb mobilja, személyi számítógépe, autójában jobb műholdas helymeghatározó rendszere lehet, mint amilyet "egy kormány a 60-as években James Bondnak kitalálhatott" - tette hozzá.

Charles Simonyi gyakran jár Magyarországon, cége, az Intentional Software munkájával kapcsolatos ügyekben. A magyarországi eseményeket nem kíséri figyelemmel, sajnos nincs ideje rá, de legjobb kívánságait küldi a magyar választópolgároknak.

Charles Simonyi 1948-ban született Budapesten, és 17 éves korában disszidált Magyarországról az Egyesült Államokba. Korábban a Microsoft egyik vezető fejlesztőmérnöke volt, a Word szövegszerkesztő és az Excel táblázatszerkesztő programok atyja. 2002-ben alapította meg az Intentional Software Corporation cégét a Washington állambeli Bellevue székhellyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZilogR #22
    És minek a kitűző? Nincs akkora tömeg egy ruszki űrhajón, hogy ne tudd, kit hogyan hívnak?! És biztos nem a start előtt pajtiznak össze... Legfeljebb úgy fogják hívni, az a vindózos faszi!



    Egyébként nekem az Excel valóban az egyik igencsak intenzíven használt és szeretett szoftverem! Tényleg faszarintos! És ha Charles meg tudta vele szedni magát, az már az ő dolga!

    Mennyire más a szoftveripar, mint a cipőgyártás! Itt elég 1db terméket készíteni és utána szénné másolni, ott meg szegény suszter kopácsolhat naphosszat...

    Itt elég egy 486-os számítógép Hercules monitorral meg egy jó magyar aggyal és sok tehetséggel, ott meg ölni kell lefele a marhákat vegyszer, varrógép, sztrájk, környezetvédők, leesikatalpa, kezembe szúr az ár, programozni hót kényelmes!


    -=ZR=-
  • ZilogR #21
    (gondolom azér', hogy ha elfelejti, hogy van angolul a K-roy, akkor csak lefelé kell pillantania )

    -=ZR=-
  • echo #20
    Úgy látom nem érted. Ő valószínűleg nem igazán magyar, hanem amerikai... És szerintem ezzel semmi baj. Nem hiszem, hogy bárkin számon kéne kérni, hogy milyen nemzetiségűnek érzi magát és nem hiszem, hogy az egyik jobb lenne, mint a másik...
  • tehen_m #19
    (fordítva van a charles kitűző )
  • tehen_m #18
    Ha nem titkolná, hogy magyar akkor talán amerikában is tudnák az emberek, hogy Magyarország nem ázsiában van.

    Ingyenreklám lenne az országnak ha többen vállalnák külföldön, hogy magyarok. Gondolom nem kell tovább részleteznem.
  • Frosty01 #17
    most hol szarjam le hogy megy a világürbe? és miért kell ezt kommentálni? :S nem értem az embereket, villognak mint a karácsonyfa ha már 10× több léjük van mint az átlagnak, nemhogy halgatna, és csendben élné az életét... [ez persze csak az én véleményem..]
  • Cat #16
    http://www.sg.hu/cikkek/43609/iii_simonyi_konferencia_a_bme_n
  • Fly bishop #15
    "Azt hiszem, általában mi amerikaiak vagyunk a legjobbak azért, mivel tanulunk és alkalmazkodunk." Az ilyen dumától falra tudok mászni. De végülis lehet, hogy nem így akarta kifejezni megát.
  • BlackRose #14
    OK, nem jegyeztem meg a pontos időpontot, mert nem volt lehetőségem, hogy ott legyek, de végülis remélem minden rendben volt :)
  • echo #13
    Én eleve azt nem értem, hogy miért nem kurva mindegy, hogy most magyarnak érzi e magaát vagy sem. Mért baj ha esetleg nem? Ez az ő ügye.