Hunter
Futurisztikus meghajtási elvvel állt elő a NASA
Egy érdekes NASA által finanszírozott kutatás hatodára csökkenthetné a Föld és a Mars közötti távolság megtételére fordított időt.
Egy Mars-utazás hagyományos rakétahajtóművel körülbelül hat hónapig tart. Ez az időtartam a Földre való visszatéréssel együtt akár 3 évre is kiterjedhet, mivel ki kell várni, hogy a két bolygó kellő közelségbe kerüljön egymáshoz. Egy érdekes NASA által finanszírozott kutatás azonban hatodára csökkenthetné az utazásra fordított időt. A megoldást, ami első hallásra kissé tudományos fantasztikumként hat - bár ami a megvalósíthatóságot illeti, sokak számára másodikra is - a Washington Egyetem tudósa, dr. Robert Winglee vázolta fel. Az ő elvével meghajtott űrhajó egy plazmasugarat lovagol meg. Winglee Mágneses Plazma Sugár (röviden Magbeam) Meghajtási rendszere 90 napra csökkentené az oda-vissza út időtartamát.
A Magbeam az elektromos meghajtás, az energia sugárzási rendszerek és a plazmavitorlás technikák egyvelege, mely remélhetőleg nagy tolóerőt és sebességet biztosít. A rendszer a jelenlegi nagy erejű helikon plazmagyorsítókat alkalmazná az energia sugárzásához.
A rendszerhez űrállomások generálnák a szükséges plazmát - tehát ebből már sejteni lehet az ISS-sel folytatott küszködés tükrében, hogy nem a közeli jövő technikájáról van szó. Az űrhajónak létre kell hoznia saját mágneses mezejét, ami eltereli a plazma sugarat. Az eltérített plazmasugár, mint az esernyőbe belekapott szél hozza létre az űrhajót előre toló erőt. A célbolygó körül keringő másik űrállomás szintén létrehoz egy sugarat, ami érkezéskor lelassítja az űrhajót, majd a kívánt időben elindítja visszafelé.
Általában a Mars-expedíciók akkor indulnak, amikor a Föld és a vörös bolygó egymáshoz képest a legkisebb távolságban vannak. Az űrhajót egy hagyományos rakéta állítaná Föld körüli pályára. Ezt követően a Magbeam-állomás körülbelül négy órán át lövellne plazmasugarat az űrhajóra, megadva a megfelelő löketet az utazáshoz. Az űrhajó körülbelül 50 nap alatt siklana el a Marsig, ahol egy másik állomás fogadná egy újabb sugárnyalábbal, ami lelassítja az űrjárművet. Ezután az asztronauták pályára állíthatják gépüket, majd a küldetésük mivoltából adódóan megkísérelhetik a leszállást is. 11 nap elteltével célszerű visszatérniük a marskörüli pályára, ahonnan a sugarazási procedúra újra kezdetét veszi.
Ha a kihívásokat sikerül leküzdeni a Magbeam rendszer több előnyt is biztosít majd alkalmazóinak. Elsősorban a már említett gyors utazást kell kiemelni, ami az időtartamból adódóan az űrhajósokra nehezedő kozmikus sugárzást is csökkenti, mely szintén lényeges szempont. A Magbeam a többi energiasugárzásos rendszerrel ellentétben konduktív mágneses kapcsolat létesít, ezért nem kell számolni az energia fókuszálásához szükséges gyűjtőterülettel kapcsolatos problémákkal. Mivel az energiatömeget plazma formájában közvetítik nincs szükség az energia átalakítására sem, írja Winglee tanulmányában.
A rendszer természetesen nagyobb távolságokban is hasznos lehet, bár egy űrállomás kiépítése egy távolabbi bolygó körül jelenleg elég vadul hangzik.
Egy Mars-utazás hagyományos rakétahajtóművel körülbelül hat hónapig tart. Ez az időtartam a Földre való visszatéréssel együtt akár 3 évre is kiterjedhet, mivel ki kell várni, hogy a két bolygó kellő közelségbe kerüljön egymáshoz. Egy érdekes NASA által finanszírozott kutatás azonban hatodára csökkenthetné az utazásra fordított időt. A megoldást, ami első hallásra kissé tudományos fantasztikumként hat - bár ami a megvalósíthatóságot illeti, sokak számára másodikra is - a Washington Egyetem tudósa, dr. Robert Winglee vázolta fel. Az ő elvével meghajtott űrhajó egy plazmasugarat lovagol meg. Winglee Mágneses Plazma Sugár (röviden Magbeam) Meghajtási rendszere 90 napra csökkentené az oda-vissza út időtartamát.
A Magbeam az elektromos meghajtás, az energia sugárzási rendszerek és a plazmavitorlás technikák egyvelege, mely remélhetőleg nagy tolóerőt és sebességet biztosít. A rendszer a jelenlegi nagy erejű helikon plazmagyorsítókat alkalmazná az energia sugárzásához.
A rendszerhez űrállomások generálnák a szükséges plazmát - tehát ebből már sejteni lehet az ISS-sel folytatott küszködés tükrében, hogy nem a közeli jövő technikájáról van szó. Az űrhajónak létre kell hoznia saját mágneses mezejét, ami eltereli a plazma sugarat. Az eltérített plazmasugár, mint az esernyőbe belekapott szél hozza létre az űrhajót előre toló erőt. A célbolygó körül keringő másik űrállomás szintén létrehoz egy sugarat, ami érkezéskor lelassítja az űrhajót, majd a kívánt időben elindítja visszafelé.
Általában a Mars-expedíciók akkor indulnak, amikor a Föld és a vörös bolygó egymáshoz képest a legkisebb távolságban vannak. Az űrhajót egy hagyományos rakéta állítaná Föld körüli pályára. Ezt követően a Magbeam-állomás körülbelül négy órán át lövellne plazmasugarat az űrhajóra, megadva a megfelelő löketet az utazáshoz. Az űrhajó körülbelül 50 nap alatt siklana el a Marsig, ahol egy másik állomás fogadná egy újabb sugárnyalábbal, ami lelassítja az űrjárművet. Ezután az asztronauták pályára állíthatják gépüket, majd a küldetésük mivoltából adódóan megkísérelhetik a leszállást is. 11 nap elteltével célszerű visszatérniük a marskörüli pályára, ahonnan a sugarazási procedúra újra kezdetét veszi.
Ha a kihívásokat sikerül leküzdeni a Magbeam rendszer több előnyt is biztosít majd alkalmazóinak. Elsősorban a már említett gyors utazást kell kiemelni, ami az időtartamból adódóan az űrhajósokra nehezedő kozmikus sugárzást is csökkenti, mely szintén lényeges szempont. A Magbeam a többi energiasugárzásos rendszerrel ellentétben konduktív mágneses kapcsolat létesít, ezért nem kell számolni az energia fókuszálásához szükséges gyűjtőterülettel kapcsolatos problémákkal. Mivel az energiatömeget plazma formájában közvetítik nincs szükség az energia átalakítására sem, írja Winglee tanulmányában.
A rendszer természetesen nagyobb távolságokban is hasznos lehet, bár egy űrállomás kiépítése egy távolabbi bolygó körül jelenleg elég vadul hangzik.