A Mars körül keringő európai űrszonda felvételei azt jelzik, hogy talán még ma is létezik működő vulkán a vörös bolygón, tovább rombolva a halott világ elképzelést és kijelölve az elsődleges helyeket a marsi élet keresésére irányuló jövőbeli expedíciók számára.
Az ESA Mars Express műholdjának felvételei geológiailag új keletű vulkanikus tevékenységet jeleznek öt marsi vulkanikus kráter esetében is, melyek legfeljebb 4 millió évesek lehetnek. Bár emberi léptékekben 4 millió év rettentő hosszú idő, a Mars történelmének ez azonban mindössze 0,01 százaléka, ami arra utal, hogy a bolygó megőrizte vulkanikus képességét. "Azt gyanítom, hogy ahogy minél több űrszondát állítunk pályára annál nagyobb lesz az esélyünk egy aktív kitörés észlelésére" - mondta Jim Head, az amerikai Brown Egyetem geológus professzora, aki több mint 40 tudóstársával vett részt a Nature magazin legújabb számában megjelent elemzés elkészítésében.
A Mars Express sztereókamerájának felvétele a Candor Chasma kanyonról
Az elmúlt néhány évben a kutatók bőséges bizonyítékra bukkantak a felszíni jeget illetően, valamint a januártól a bolygón dolgozó marsjárók az egykori víz jelenlétét is megerősítették. Ezen felül azonban akadtak vulkanikus tevékenységre utaló jelek is. A legutóbbi kutatás arra enged következtetni, hogy még ma is léteznek hidrotermális források a bolygó több vulkanikus csúcsán. "Ez nagy érdeklődésre tarthat számot a biológusok részéről" - mondta Michael Carr bolygótudós és geológus.
A Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons alapja befedné Magyarországot
Az elmúlt években a kutatók felfedezték, hogy a földi hidrotermális környezetek minden képzeletet felülmúló gazdagsággal rendelkeznek az életet illetően. Az óceánok mélyén fekvő hasadékok és a felszíni melegvizű források elegendő tápanyaggal és energiával rendelkeznek egy ökorendszer fenntartásához, sőt több biológus szerint maga a földi élet is ilyen helyekről indult ki. A marsi hidrotermális rendszerek Carr szerint feltehetően a Yellowstone Nemzeti Park gőzölgő tavaira és kilövellő gejzíreire hasonlítanak. Ha ilyen környezetek valóban léteznek a Marson, akkor ezek lehetnek a jövő expedícióinak elsődleges célpontjai.
A kitörések korára a lávában lévő becsapódásokból következtetnek
A Mars Expressjanuár óta készít háromdimenziós felvételeket a felszínről. Az európai űrhivatal tervei szerint jövő év végén fejeződne be az űrszonda küldetése, ekkorra végezne a teljes bolygófelszín 10 méteres felbontású fényképezésével. A kutatók a felszínen található kráterek megszámlálásával állapították meg a Mars vulkanikus jegyeinek életkorát. Amikor egy vulkán kitör és szétszórja anyagát egy sík felszínt hoz létre, amit fokozatosan kezdenek kráterek tarkítani a bolygóra záporozó aszteroidák, üstökösök és meteorok hadai nyomaként. A becsapódások arányát különböző számításokkal állapítják meg, tehát a vulkanikus területen található kráterek számából meg lehet állapítani, milyen régen alakította ki a felszínt vulkanikus tevékenység.
Az atommag szerkezete
Rohán János
Az atommagban nincsenek neutronok.
A magot proton-elektron-proton hamburgerek építik fel amelyek héjszerûen helyezkednek el 2-3 x 4, 3 x 6 és 3 x 8 -as szimmetriával.
A többlet neutronok a már lezárt héjak elemeihez kapcsolódva dupla "BigMac" hamburgert alkotnak.
Az atommagba beépülõ protonok (proton tóruszok) egy náluk nagyobb átmérõjû elektron tórusz belsejében helyezkednek el, ennek hatására a protonok átmérõje növekszik, az elektron "magára húzza" a proton gyûrût. A nagyobb átmérõjû proton kisebb energiát jelent, ez magyarázhatja a tömegdefektus jelenséget.
Ezzel szemben az elektron átmérõje csökken, energiája nõ, tehát a magban ilyen értelemben aktivált elektronok vannak. Ez magyarázattal szolgálhat a béta bomlás jelenségre, egy aktivált elektron könnyebben kiléphet a magból. Protonsugárzó atommagbomlás nincs, csak a stabil He magok léphetnek ki az instabil izotópokból.
Elnevezhetjük ezt a felismerést Astrojan-féle alapigazságnak, ...az ellenkezõje sohasem...
Aha, elnevezhetjük, ráhibáztál. Arról nem beszélve, hogy pont ezzel fogunk utazni a csillagokba. Nem érdemled de megsúgom, ezért nem fogjuk érezni a gyorsulást amikor egy másodperc töredéke alatt a fénysebesség fölé ugrunk. Ez nem a Star Trek hanem DVAG manipulációs "térugrásos" ûrutazás. Valóban nagyjelentõségû felismerés, hogy nem a rakétaszék gyorsítja a tested hanem a fókuszált gravitációs tér amely a tested összes atomját egyformán gyorsítja s mintha szabadon esnél nem érzed a gyorsító erõt, nem présel palacsintává a gyorsulás. Pedig a fénysebesség ezerszeresére ugrasz másodpercenként húszszor.
Ennek van igazi jelentõsége de sose fogod megérteni.
"Csak arra kérlek kímélj meg az összefoglalóktól és wikipediától, mondom csak olyan tudományos cikk érdekel ahol a mérési eredmények, körülmények vannak leírva, hogy ellenõrizni lehessen a kisérlet megbízhatóságát."
Ilyeneket ne tõlem kérj, hanem tudományos folyóiratokban nézz utánna.
"A hegy meg a körözés ugyanazt a jelenséget vizsgálja persze, csak azok nem a Hafele kisérlet megismétlései."
Nem értem miért ragaszkodsz pontosan ugyanahhoz a kísérlethez.
"Nem elegendõ egyetlen mérés, mert csalni lehet a nanoszekundumokkal, érted?"
Nam csak egy kísérlet volt. Egyébként nem szokás csalni a kísérleteknél, mert úgyis kiderül.
"A tengerentúli trip is csak egyetlenegy mérés, akkor 39 nanosec különbséget állapítottak meg. Itt nem arról van szó, hogy megerõsítették a Hafele kisérletet, mert azon nincs mit megerõsíteni, az úgy szar ahogy van."
Nem értelek. Ugyanazt a fizikai jelenséget vizsgálták egy hasonló kísérlettel. Az eredménynek nyílvánvalóan ugyanannak kell lenni. Egyébként is a jelenség általánosságban érdekel minket, így pláne hót mindegy, hogy melyik konkrét kísérletet végzik el.
"Maradt tehát a relelm egyetlen bizonyitéka, egyetlenegy mérés, 39 nanosec."
Nem. Mint már mondtam, a spec. rel.-t millió kísérlet bizonyítja, és az ált. rel.-re is van pár (lásd link).
"Azt értsd meg, hogy a müonoknál nem lehet visszahozni az órát, menetközben vizsgálják õket. Semmilyen kisérlet nem bizonyítja azt, hogy a relelm által jósolt idõeltérések nem csupán látszólagosak, hanem egyben valóságosak is."
A müonos kísérlet a spec.rel. bizonyítása volt, arra meg van halom más is. Egyébként meg pontosan meg lehet mondani, hogy valóságos az eltérés. Tudjuk, hogy hol keletkeznek, milyen sebességgel haladnak, és mekkora az élettartamuk. A klasszikus fizika szerint nem érhetnék el a felszínt.
"Csak azt nem bizonyítja semmi (kivéve a 39 nanosec), hogy az eltérések egyben valóságosak is."
Dehogynem. A GPS-nél is látjuk ezt (ha két mérésnél minden külsõ körülmény azonos, akkor a mért eltérés nem lehet látszólagos), de ha az nem tetszik, van más is. Igaz, ezek nem az idõ, hanem a tér torzulását bizonyítják.
"Volna még a kozmikus sugárzás keltette müonok, csak ott sajnos a földfelszínen képzõdnek a müonok és így természetesen nem kell hozzá relativisztikus hatás."
Nagyon egyszerûen szûrhetõ ez a hatás.
"Egyetlenegy mérés áll a relativitáselmélet mögött, a 39 nanosec, ezt nem hiszem el."
Nem is kell elhinned, mert nem egy mérésrõl van szó.
"Le kell hozni a GPS órát, az a tuti de az is csak 0.2 sec eltérést szedett össze eddig, ha valóban összeszedett."
Nem szedett össze, mert eleve korrigált órájuk van. És nem fogják õket lehozni még egy darabig, mert jobban kellenek ott ahol vannak. A 0.2 másodperc egyébként rettentõ sok egy atomóránál. Normál körülmények közt vagy egy millió év kell ekkora eltéréshez.
Egybként hogy képzeled ezt a látszólagos dolgot? Milyen hatás okozza, hogy nem azt az értéket olavssuk le innen a Földrõl, amit valójában mutat?
Csak arra kérlek kímélj meg az összefoglalóktól és wikipediától, mondom csak olyan tudományos cikk érdekel ahol a mérési eredmények, körülmények vannak leírva, hogy ellenõrizni lehessen a kisérlet megbízhatóságát.
A hegy meg a körözés ugyanazt a jelenséget vizsgálja persze, csak azok nem a Hafele kisérlet megismétlései.
Nem elegendõ egyetlen mérés, mert csalni lehet a nanoszekundumokkal, érted?
A tengerentúli trip is csak egyetlenegy mérés, akkor 39 nanosec különbséget állapítottak meg. Itt nem arról van szó, hogy megerõsítették a Hafele kisérletet, mert azon nincs mit megerõsíteni, az úgy szar ahogy van.
Maradt tehát a relelm egyetlen bizonyitéka, egyetlenegy mérés, 39 nanosec.
Azt értsd meg, hogy a müonoknál nem lehet visszahozni az órát, menetközben vizsgálják õket. Semmilyen kisérlet nem bizonyítja azt, hogy a relelm által jósolt idõeltérések nem csupán látszólagosak, hanem egyben valóságosak is.
Az összes kisérlet azt bizonyítja, hogy van eltérés, s az megfelel a relelm elvárásainak. A GPS is.
Csak azt nem bizonyítja semmi (kivéve a 39 nanosec), hogy az eltérések egyben valóságosak is.
Ha ezt nem érted meg ne is válaszolj és ne bosszants a GPS -el például. Mert nincs visszahozva egy sem.
Volna még a kozmikus sugárzás keltette müonok, csak ott sajnos a földfelszínen képzõdnek a müonok és így természetesen nem kell hozzá relativisztikus hatás.
Még egyszer utoljára, a tutira bizonyított hatás létezik, megfelel a relelmnek, csak a valóságnak nem felel meg.
Egyetlenegy mérés áll a relativitáselmélet mögött, a 39 nanosec, ezt nem hiszem el. Le kell hozni a GPS órát, az a tuti de az is csak 0.2 sec eltérést szedett össze eddig, ha valóban összeszedett.
"Egyébként ha végiggondolod a világon egyetlenegy kisérletet sem kell elvégezni ha elég okos vagy és tudod elõre a kisérleti eredményeket."
Nem errõl van szó. Itt a kísérlet el van végezve, csak az eredmény leolvasása nem közvetlen. Gondold végig, amit írtam.
"Egészen mást csináltak, mentek egyszer, hangsúlyozom egyetlen egyszer olyan ezer kilométert meg vissza.
Máskor köröztek egy kicsit repülõvel egy város felett.
Vagy vittek egy órát egy hegyre."
Egyébként ha végiggondolod a világon egyetlenegy kisérletet sem kell elvégezni ha elég okos vagy és tudod elõre a kisérleti eredményeket. Teljesen feleslegesen áldoznak milliárdokat mindenféle kisérletekre, elég lenne megkérdezni téged.
Ha az elsõ kisérletnél a Hafele kisérletre gondolsz, akkor ott igenis szó van csalásról.
Ezt a kisérletet soha nem ismételték meg.
Egészen mást csináltak, mentek egyszer, hangsúlyozom egyetlen egyszer olyan ezer kilométert meg vissza.
Máskor köröztek egy kicsit repülõvel egy város felett.
Vagy vittek egy órát egy hegyre.
Ha ezekrõl tudsz leközölt adatokat, mérési adatokat nem pedig sommás véleményt, hogy lám megint bizonyítottuk a relelmet, konkrét manipulálatlan mérési adatok és körülmények az érdekel, más nem.
Az is ott van, hogy az elsõ ilyen kísérlet valóban nem volt elég pontos (nincs szó csalásról), de késõbb megismételték már megfelelõ pontossággal (errõl nem találtam linket).
Egyéb kísérletek : http://www.reference.com/browse/wiki/Time_dilation
Egyébként, ha végiggondolod, nem is kell lehozni a GPS mûholdakat a méréshez. Ugyanis amikor egy teljes kör megtétele után hozzánk képest ugyanott van, mindenféle fizikai effektus azonos, tehát ha az idõtorzulás csak látszólagos, a mértéke nem változhatna. Ezzel szemben azt látjuk, hogy minden kör megtétele után egyre nagyobb az eltérés (illetve az elhangolt óra szinkronban jár ahelyett, hogy egyre jobban eltérne).
Azt, hogy a dolog látszólagos, vagy valóságos egyszerûen el lehet dönteni úgy, hogy visszahozzuk az órát.
Na végre valamiben egyet tudunk érteni, pontosan ezt kell tenni. Egy GPS órát kell visszahozni, mert a nanosec eltérésekkel remekül lehet csalni amint az a Hafele kisérletbõl kiderült. Megtennéd, hogy kikeresed a hozzászólásod számát ahol azt irtad, hogy vissza kell hozni egy GPS órát ?
"A probléma akkor keletkezik amikor a relativisták azt mondják: a földön elállítottam a GPS órát, fellõttem és lám a földrõl pont úgy látszik mint a földi UTC óra. Ha pedig úgy látszik akkor az a valóságban is gyorsabban jár."
Nem értem mi a probléma. Igen, gyorsabban jár a fellõtt óra a valóságban is ahhoz képest, ahogy a Földön járt elkészítésekor. Azt, hogy a dolog látszólagos, vagy valóságos egyszerûen el lehet dönteni úgy, hogy visszahozzuk az órát. De errõl már sokszor írtam.
"Te is azt mondtad 133 -ban nagyon helyesen, hogy ezt nem lehet állítani. Vagy rosszul értettelek és a GPS óra a valóságban is gyorsabban jár ?"
Rosszul értettél, pedig sokszor sokféleképpen elmagyaráztam, és igyekeztem a lehetõ legvilágosabban fogalmazni.