Gyurkity Péter

A vártnál is szárazabb a Mars

Az InSight eddig az ideálisnak gondolt helyszínen sem talált vízre utaló jeleket.

A NASA egyik, Marson tevékenykedő landolóegységéről nem is olyan régen írtuk, hogy az hamarosan befejezi munkáját, ám az ügynökség azóta is folyamatosan közli a megmaradt energiaszintet, ami augusztus elején naponta 400 wattóra volt. Eközben egy újabb tanulmányt tettek közzé, amely már a felszín alatti víz esetleges jelenlétével kapcsolatos.

A kutatók a napokban a Geophysical Research Letters oldalán tették közzé munkájuk eddigi eredményeit, amelyet egy hivatalos közlemény egészített ki. Ezekben arról olvashatunk, hogy az amúgy ideálisnak gondolt helyszínen, az Elysium Planitia felszínén munkálkodó InSight eddig nem talált a víz jelenlétére utaló nyomokat. A szonda ugyan eredetileg a marsrengések, illetve a belső aktivitás és a becsapódó meteoritok által okozott vibrációk vizsgálatának céljával érkezett meg, viszont a felszín alatti rétegek megfigyelésével a porozitás, ezáltal pedig a víz, esetleg a jég meglétére utaló jeleket is kimutathatja. Erre eddig nem került sor, viszont legalább részletesebb képet kaptunk a körülményekről.

A szakemberek eleinte a felszínről készített felvételek alapján gondolták ideálisnak a helyszínt, bár az általuk bevetett számítógépes modellek komoly hiányosságokkal küszködtek, ezek ugyanis nem tartalmaztak elegendő adatot a porózus jelleget, valamint az ásványi tartalmat illetően. Az InSight mérései, illetve azok részletes elemzése révén most betömködik ezen lyukakat, bár az továbbra sem világos, hogy a mérések által mutatott, igencsak száraz kép mennyiben lehet igaz a bolygó további területein. A jelek szerint a víz (illetve a vízjég) még akkor sincs jelen, ha a hőmérséklet az adott régióban erre megfelelőbbnek tűnik, viszont nyilván számos további mérésre és megfigyelésre lesz szükség.

A NASA a Mars Life Explorer néven tervez újabb szondát odaküldeni a következő évtizedben, ez utóbbi már 2 méter mélységbe fúrna le, hogy a lakható jelleget elősegítő jellemzőket vizsgálja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #3
    A marslakók elpazarolták a vizet tusolás közben, mit nem lehet ezen érteni...
  • Irasidus #2
    Az egész Marson keresnek, és találnak is. Ez a InSight szonda környékét mutatja be, a cím félre vezető, te meg bedőlsz neki. Ennyi.
  • kvp #1
    Az egyenlito kornyeken keresgelnek, amikor a sarkoknal mar talaltak jeget. Azon a magassagon max. a kanyonok aljan vagy barlangokban maradhat meg barmi. (vagy a kanyonok aljan levo barlangokban :-) )