Hunter

Megtalálták a legöregebb és legritkább meteoritot

A rejtélyes űr szikla, ami ellenszegül a hagyományos besorolásnak olyan anyagokból áll, amelyekből a Naprendszer is keletkezett, és valószínűleg az aszteroida öv külső széléről érkezett.

Az idegen kő tavaly kápráztatta el a nézőket, amikor hatalmas tűzgolyóként áthúzott Kanada felett, majd becsapódott az akkor befagyott Jukon tóba. A leszállóhely segített tartósítani az űrből érkezett szikla széttört maradványait, beleértve az illékony gázokat, ami más körülmények között elpárolgott volna.

"A meteoritról kiderült, hogy ez a legkezdetlegesebb, amivel valaha is találkoztunk" - mondta a Brown Egyetem csillagászati geológusa, Takahiro Hiroi, aki ebben a témában a Science magazin augusztus 24-ei számában publikált. A tóból kiemelt kőzet hasonlít azokra, melyeknek van széntartalma, ez azonban azoknál sokkal több szenet és elő-nap szemcséket tartalmaz, amely meghatározza a Naprendszer kialakulásának időpontját. Tudósok szerint az elő-nap szemcsék 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy öreg csillag halálával keletkezhettek. A robbanás biztosította a Nap és a körülötte keringő bolygók nyersanyagát. Naprendszerünk legtöbb alkotóeleme elpárolgott, majd újra formálódott, ezek a szemcsék azonban soha nem olvadtak meg.

A megtalált szikla maradványok egyetlen földi anyagra sem hasonlítottak. Hiroi a NASA közreműködésével kémiai elemzésnek vetette alá és megállapították, hogy a meteorit egy különleges osztályát képzi az űrkőzeteknek, a valaha látott legrégebbit a Mars és a Jupiter között húzódó aszteroida övből.

Hiroit nem lepte meg, hogy ezidáig nem találkoztak ilyen kőzettel. Nagyon kevés D típusú aszteroida van azokon a helyeken, ahol ezek a kőzetek összeütközhetnek és így maradványaik a Föld irányába sodródnának. Az a kevéske is, ami eljut a mi légkörünkig valószínűleg teljesen elég, mivel rendkívül törékenyek, köszönhető a magas széntartalomnak.

"Ez a meteorit nagy mérete és a puha leszállóhely miatt menekülhetett meg" - tette hozzá Hiroi.

2000 január 18-án a 250 tonnás Tagish Lake-i "szörny" kápráztatta el a brit-kolumbiai nézőközönségét, amikor a légkörbe érve hatalmas tűzgolyóvá formálódott 5-10 tonnányi TNT robbanását előidézve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mad Guy #2
    Hogy nézhet ki egy öreg meteorit? Ősz haj és szakál? :)
  • skorpio7 #1
    Szép látvány lehetett ! :)