Hunter

Britek fognak figyelni az aszteroida veszélyre

Nagy-Britannia hétfőn nyilvánosságra hozta egy olyan kutató központ terveit, melyet a Föld felé közeledő aszteroidák és üstökösök miatti aggodalom hívott életre.

A hivatalos források elmondták, a központ létrehozása azon aggodalom miatt lett tervbe véve - amit a hollywoodi filmek, mint az Armageddon még inkább fokoztak - miszerint bolygónk összeütközhet egy olyan nagyságú objektummal, mely az elméletek szerint 65 millió évvel ezelőtt elsöpörte a dinoszauruszokat is a föld színéről. David Sainsbury, a tudományokért felelős miniszter elmondta, hogy a központ a megfigyelésen felül segítene megismertetni a közvéleménnyel azokat az aszteroidákat és üstökösöket, melyeket Föld Közeli Objektumokként (FKO) is emlegetnek.

"Jelenleg nincs egyetlen ismert nagyméretű FKO sem, amely pályája keresztezné a Földét, míg az ütközés kockázata nagyon távoli, a veszély lehetősége azonban fennáll" - fejtette ki Sainsbury egy, a tervezett központtal kapcsolatos állásfoglalásában.

A kormány jövő év elején szeretné megnyitni az intézményt, amely az első három évben 360000 dollárnyi összeget kapna közpénzekből. A tervezet a kormány első válasza a múlt évben felvetett különleges munkacsoport felállítására, mely az aszteroidák Földre mért veszélyeit vizsgálná.


A pártoskodók szerint lassan az embernek nagyobb esélye lesz arra, hogy agyoncsapja egy aszteroida, mint a lottó ötös megnyerésére. Valljuk meg egyik sem bír túl nagy százalékkal. "Durván megbecsülve körülbelül 100000 évenként csapódik be egy-egy akkora objektum, ami kiirtja a Föld élőlényeinek negyedét" - jelentette ki Lembit Opik parlamenti tag, aki tavaly egyszemélyes hadjáratba kezdett, hogy felhívja a kormány figyelmét a veszély komolyságára.

A Föld légköre védelmet nyújt a legtöbb űrből érkező 50 yardnál kisebb átmérőjű objektum ellen, a nagyobbak azonban keresztül juthatnak. Hivatalos források szerint 100 évente átlagban egy ilyen nagyobb objektum csapódik be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!