daweed

Karácsonyi üdvözlet az űrállomásról

A Nemzetközi Űrállomás lakóinak a Hálaadás ünnepe csak egy ugyan olyan nap, mint a többi. Bár, a napi rutin közben az amerikai vezetés alatt álló csoport azért megpihent, hogy minden jót kívánjanak a Föld lakosságának.

Három hete tart a négy hónaposra tervezett misszió. Szerdán folytatódott a már megkezdett munka, ami abból áll, hogy sorra bekapcsolják a már beépített egységeket, valamint átpakolják az élelmiszer és ruha tartalékokat az orosz Progress űrhajóból az állomásra.

A csoportnak kb. kéttonnányi rakományt kell átcipelnie péntekig, majd felkészülni a csatlakozásra az Endeavour űrsiklóval. Kis pihenés képpen, a 386 km magasan lévő űrállomás lakói videofelvételt küldtek vissza a Földre, amiben elmondták, hogy mindenkinek kellemes ünnepet kívánnak, főleg a moszkvai és houston-i repülésirányítóknak.

Ahogy Bill Shepherd, az expedíció vezetője elmondta: "Ha egy jó rakétán ülsz, akkor sok embernek kell hálás lenned. Tehát csak szeretnék mindenkinek boldog Hálaadást kívánni az Alfa legénységének nevében."


A három asztronauta

Habár az orosz legénység nem ünnepli a Hálaadást, de ők is üdvözletüket küldték.

"Rengeteg embert ismerünk az óceán mindkét oldalán, akik sokat dolgoztak, hogy idáig eljussunk. Boldog Hálaadást mindannyiuknak." - mondta Szergely Krikalev repülőmérnök. "Sok egészséget és jó szerencsét kívánunk." - tette hozzá Jurij Gidzenko a pilóta.

Shepherd, Krikalev és Gidzenko egy normál munkanapot szakított meg, mikor átadták üdvözletüket a földi legénységnek. Aztán persze ideje újra munkához látni, és felkészülni az Endeavour december 2-i érkezésére.

Az űrsiklót november 30-án tervezik fellőni a Kennedy Űrközpontból. Öt embert és egy hatalmas napelemtáblát visz majd fel az állomásra. Az állomás az egyik legnagyobb vállalkozás, amibe eddig az emberiség belefogott. 16 nemzet dolgozik a projecten és a teljes kiadás 60 és 100 milliárd dollár között lesz. A NASA és nemzetközi partnerei folyamatosan foglaltnak szeretnék tudni az állomást az elkövetkező 10 évben. Az ISS miután elészült (a tervek szerint 2006-ra), majd egy hektárnyi területet foglal majd el az űrben és a nyomás biztos kabinok össztérfogata akkora lesz, mint egy Boeing 747-es belső tere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!