Reaktorok és atomfegyverek indulnának a Marsra

A NASA az energiaellátás, míg Elon Musk a terraformálás miatt vetné be az új eszközöket.

A Holdat, valamint a szomszédos bolygót megcélzó hosszabb és komplexebb küldetések kidolgozása már folyamatban van, hiszen több ügynökség és magáncég a következő évtizedben, valamint a 2030-as években szeretne eljutni ide saját eszközeivel. A NASA atomreaktorokat küldene mindkét helyszínre, míg a SpaceX első embere szerint egyszerűen atomfegyverekkel kellene megszórnunk a Mars felszínét.

Az amerikai ügynökség a Kilopower-projekt keretei között dolgozik a hordozható, űrbe is fellőhető, majd pedig a helyszínen biztonságos és megbízható módon üzemeltethető kisebb reaktorok kialakításán. Egy júliusi meghallgatáson elhangzott, hogy az első példány már 2022-ben elindulhat, ami ezzel megelőzné az űrhajósok részvételével lebonyolítandó küldetéseket, tehát időben megérkezne a kijelölt helyszínre. A projekt nevének megfelelően ezen reaktorok 1 kilowattos kapacitást kínálnának, ezekből pedig egyszerre több példány dolgozna a Hold és a Mars felszínén, hogy gondoskodjanak a hosszabb küldetések megfelelő ellátásáról. A jelek szerint 3 év elegendő lesz a konkrét bevetések elindításához, és bár a hatékonyság nagyjából 30 százalék lenne, ez még mindig jobb eredmény, mint a NASA meglévő eszközeiben lévő nukleáris megoldások által felmutatott adat – a reaktorok 15 éven keresztül állnának rendelkezésre, itt azonban még szükség lesz a konkrét tapasztalatok begyűjtésére.


A SpaceX főnöke eközben ismét elővette azon régebbi, már 2015-ben hangoztatott elképzelését, miszerint a Mars felszínére több atombombát kellene ledobni. Véleménye szerint ezzel megfelelő mennyiségű szén-dioxid szabadulna fel a számunkra kedvező planetáris folyamat beindításához, vagyis idővel jóval kedvezőbb körülményeket kapnánk a szomszédos bolygón, amely alaposan megkönnyítené és egyben olcsóbbá tenné a hosszabb küldetéseket. Egyes tanulmányok szerint ugyan a bolygón nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű szén-dioxid ezen folyamat beindításához, viszont Musk kitart elképzelése mellett, és könnyen lehet, hogy végül megvalósítja majd azt.

Kérdés, hogy az illetékesek mit szólnak majd a szomszédos bolygó lebombázásához, hiszen elméletileg ezen fegyvereket nem vethetjük be az űrben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #46
    Úgy néz ki, hogy van. A különböző elemzések és mérések (színkép, hő, meg miegymás) azt mutatják, hogy az összetétele, a naprendszer kialakulásának időszakára jellemző kémiai összetevőkkel meggyező. De sok ponton a Hold összetételével is megegyezik. Ez azt mutatja meg, hogy a két kisbolygó előbb keletkezett mint a Hold. Ha a Holdból szakadtak volna ki, akkor a naprendszer kialakulási időszakára jellemző kémiai összetételi értékeket nem tükrözné.

    A Vénusz nem jelent gondot ennek kettőnek, hisz jobban szerepet játszik rájuk a Föld tömegvonzása és az azonos nap körüli keringési pálya, sem mint a Vénuszé. S úgy néz ki, hogy a Vénusz rendelkezik a saját Trójai "holdjával vagy holdjaival" de ezeket még nem erősítették meg más csillagászcsoportok. Jelenleg vizsgálják őket, hogy tényleg azok vagy csak ideiglenesen befogott aszteroidák, amik 1-2 év után talán tovább is állnak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy állandó kísérőkről van szó, akkor megkapják a maguk elnevezését is és Vénusz már nem is lesz olyan magányosan keringő planéta

    A két trójai a Földdel megegyező pályán mozog és viszonylag közel, Legkisebb távolsága a Földtől 12,5 millió km. a Cruithne esetében. A TK7 esetében a legközelebbi távolság 20 millió km. Egyre több csillagász véli úgy, hogy a Lagrange pontokon keringő trójaikat az anyabolygó távoli holdjainak is lehet tekinteni. Bár e kérdésben megosztottak a csillagászok, asztrofizikusok. de elképzelhető, hogy újra kell értelmezni, hogy mitől lesz hold, egy hold. Ha ez megtörténik, akkor még az is elképzelhető, hogy megkapják a hold státuszt ezen kisbolygók is. Én bevezetném a trójai típusú holdak kategóriát. Bár én nem vagyok csillagász (még ha önkéntes szinten exobolygókra vadászom és galaxisokat osztályozok a Zooniverse-nél :)
    Visszatérve a trójaiakra...
    A két trójai 1:1 rezonanciába van a Földdel... azaz közel azonos idő alatt kerülik meg a napot. De a két trójai technikailag
    nem tekinthető a bolygónk holdjainak. Ha már módosítani akarnak a meghatározáson, nem magán a hold meghatározásán kéne változtatni, hanem bevezetni az új kategóriát. Ha már egyesek, holdnak akarják tekinteni őket.

    A csillagászok több mint valószínűnek tartják, hogy további Föld trójaiak kerülnek felfedezésre az elkövetkezendő időkben. Az OSIRIX-Rex kisbolygókutató űrszonda egyik feladata további trójaiak felfedezése is.

    2010 TK7 pályája


    3753 Cruithne



  • molnibalage83 #45
    Ezekről nem is tudtam. Köszi az infót.
    Arra van bizonyíték, hogy ezek tényleg ilyen régen pályán vannak? Ilyen közeli pályával a Vénuszhoz képest stabil tudott maradni? Vagy pont mázlis a keringési idő és nincs roznancia?
  • Cyberdog #44
    jól mondod... Mars feleakkora átmérőjű, mint a Föld, ezért felszíne negyede, a tömege kb. nyolcada a Földének. A földi gravitáció a Marshoz viszonyítva háromszor nagyobb. A marsi gravitáció, a földi gravitáció 38%-a...

    A Kisbolygóöv teljes becsült tömege 4%-a a Holdénak vagy 22%-a Plútóénak. A kuiper öv teljes tömege viszont 100x-sa a Kisbolygóövnek. Viszont a Föld tömegének, 1/25 - 1/10 közötti tartományába esik. Viszont a naprendszer fejlődésének modelljei azt mutatják, hogy Kuiper-öv a naprendszer korai szakaszában a Föld tömegének 30x-sa volt. Azaz az idők folyamán elvesztette tömegének csaknem 99%.

    Az Oort-felhő több millió objektumot tartalmazhat és sok közölük nagy objektum. amik minimum 1 - maximum 20 km átmérőjű objektumok. A külső Oort-felhőben található összes üstökös teljes tömege, a becslések szerint a Föld 5x-se lehet.
    A belső Oort-felhő tömege nem ismert.
    A teljes Oort-felhő feltételezhető tömege a Föld tömegének 5x és 380x-sa közötti tartományába eshet.

    Egyéb érdekesség: Mint tudjuk a Föld egy holddal rendelkezik. De viszont rendelkezik még másik két kísérő kisbolygóval. Ezek az ú.n. Trójai csoport tagjai. Ezek az 3753 Cruithne és a 2010 TK7. A két kisbolygó a Földdel megosztva közös pályán keringenek a nap körül. A két trójai kisbolygó, a Theia (bolygó) és a Föld ütközésekor keletkezhetett, aminek a Hold megszületése is köszönhető. Lényegében a Hold jóval kisebb de idősebb testvérei lehetnek.

    Visszatérve a korábbira, van annyi aszteroida (kisbolygó) és üstökös a naprendszerben, amivel jócskán meglehetne növelni egy bolygó tömegét.

    Csak ha azt nézzük, hogy van olyan vízjég aszteroida és üstökös, ami ha föld körüli pályán széttörne, akkor szép gyűrűrendszert alkotna a Föld körül. De nem lenne benne köszönet, mivel a Föld tömegvonzásának köszönhetően a gyűrűt alkotó jég belépve a légkörbe, 400 évnyi esőzéshez vezethetne. 1,5-2 km-rel megemelve az óceánok szintjét.
  • VolJin #43
    Javítsatok ki, ha tévedek, de a Mars átmérőben fele akkora, így nagyjából a Föld nyolcszor nehezebb.
  • VolJin #42
    Nincs annyi aszteroida...
    Tehát az összes aszteroida tömege kevés lenne ehhez.
  • VolJin #41
    Inkább nézd meg a négyjegyű függvénytáblázatban, hány fokon fagy a széndioxid, mint faszságokon filózgassál!
    Nincs a Marson fagyott széndioxid, max a sarkoknál! A széndioxid az ásványokban van, de nem fagyva hanem megkötve!
  • VolJin #40
    Az autógyártást nem reformálta meg sehogy. Elad némi villanyautót a befektetők pénzét égetve a veszteségekkel.
    Az űrsiklók miatt az USA leállította a rakétagyártást, és itt talált egy piaci rést, ami nem forradalom. Európában sok évtizedes hagyománya van a kereskedelmi rakétaindításoknak, amikor az amerikai kormány kivonult erről a területről, és ügyfélként jelent meg, ott is ráálltak erre a cégek. (tudom, korábban is magánbeszállítók voltak, csak ugye az egy zárt hadiipari cégháló volt.Ö
    A paypalon nagy kasza volt, az biztos, csak ettől még nem fog érteni valaki mindenhez...
    Szerintem maga is tisztában van azzal, hogy bull shitel, és az egész csak marketing...
  • VolJin #39
    Neked olyan remek meglátásaid vannak a jövőről, mint egy csigának.
    A Vénuszon 100 atmoszféra nyomás van, és közelebb van a Naphoz. Ennyit az üvegházhatásról...
    A növények nem termelnek légkört, a meglévőt módosítják.
  • Cyberdog #38
    Találós kérdés: Mennyi aszteroidával kell a Marsot bombázni (tömegnöveléssel), hogy megközelítse vagy elérje a földi gravitációs értékeket?
    Terraformálás:
    1) A Mars tömegének növelése
    2) A földi gravitáció szintjének elérése
    3) Jég aszteroidákkal bombázva a felszínt további vizet juttatni a Marsra
    ...
    Ha már terraformálás, akkor csináljuk rendesen a földi gravitáció megteremtésével és a vízhiány problémák felszámolásával.
    Musknak szívesen lízingelem az ötletemet jó pénzért. :)
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2019.08.23. 11:45:43
  • molnibalage83 #37
    Az ötletei nagy részei vagy simán baromsagok, műszaki keptelensegek es helyenként a hazudozás szintjen vannak.