46
  • Cyberdog
    #46
    Úgy néz ki, hogy van. A különböző elemzések és mérések (színkép, hő, meg miegymás) azt mutatják, hogy az összetétele, a naprendszer kialakulásának időszakára jellemző kémiai összetevőkkel meggyező. De sok ponton a Hold összetételével is megegyezik. Ez azt mutatja meg, hogy a két kisbolygó előbb keletkezett mint a Hold. Ha a Holdból szakadtak volna ki, akkor a naprendszer kialakulási időszakára jellemző kémiai összetételi értékeket nem tükrözné.

    A Vénusz nem jelent gondot ennek kettőnek, hisz jobban szerepet játszik rájuk a Föld tömegvonzása és az azonos nap körüli keringési pálya, sem mint a Vénuszé. S úgy néz ki, hogy a Vénusz rendelkezik a saját Trójai "holdjával vagy holdjaival" de ezeket még nem erősítették meg más csillagászcsoportok. Jelenleg vizsgálják őket, hogy tényleg azok vagy csak ideiglenesen befogott aszteroidák, amik 1-2 év után talán tovább is állnak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy állandó kísérőkről van szó, akkor megkapják a maguk elnevezését is és Vénusz már nem is lesz olyan magányosan keringő planéta

    A két trójai a Földdel megegyező pályán mozog és viszonylag közel, Legkisebb távolsága a Földtől 12,5 millió km. a Cruithne esetében. A TK7 esetében a legközelebbi távolság 20 millió km. Egyre több csillagász véli úgy, hogy a Lagrange pontokon keringő trójaikat az anyabolygó távoli holdjainak is lehet tekinteni. Bár e kérdésben megosztottak a csillagászok, asztrofizikusok. de elképzelhető, hogy újra kell értelmezni, hogy mitől lesz hold, egy hold. Ha ez megtörténik, akkor még az is elképzelhető, hogy megkapják a hold státuszt ezen kisbolygók is. Én bevezetném a trójai típusú holdak kategóriát. Bár én nem vagyok csillagász (még ha önkéntes szinten exobolygókra vadászom és galaxisokat osztályozok a Zooniverse-nél :)
    Visszatérve a trójaiakra...
    A két trójai 1:1 rezonanciába van a Földdel... azaz közel azonos idő alatt kerülik meg a napot. De a két trójai technikailag
    nem tekinthető a bolygónk holdjainak. Ha már módosítani akarnak a meghatározáson, nem magán a hold meghatározásán kéne változtatni, hanem bevezetni az új kategóriát. Ha már egyesek, holdnak akarják tekinteni őket.

    A csillagászok több mint valószínűnek tartják, hogy további Föld trójaiak kerülnek felfedezésre az elkövetkezendő időkben. Az OSIRIX-Rex kisbolygókutató űrszonda egyik feladata további trójaiak felfedezése is.

    2010 TK7 pályája


    3753 Cruithne



  • molnibalage83
    #45
    Ezekről nem is tudtam. Köszi az infót.
    Arra van bizonyíték, hogy ezek tényleg ilyen régen pályán vannak? Ilyen közeli pályával a Vénuszhoz képest stabil tudott maradni? Vagy pont mázlis a keringési idő és nincs roznancia?
  • Cyberdog
    #44
    jól mondod... Mars feleakkora átmérőjű, mint a Föld, ezért felszíne negyede, a tömege kb. nyolcada a Földének. A földi gravitáció a Marshoz viszonyítva háromszor nagyobb. A marsi gravitáció, a földi gravitáció 38%-a...

    A Kisbolygóöv teljes becsült tömege 4%-a a Holdénak vagy 22%-a Plútóénak. A kuiper öv teljes tömege viszont 100x-sa a Kisbolygóövnek. Viszont a Föld tömegének, 1/25 - 1/10 közötti tartományába esik. Viszont a naprendszer fejlődésének modelljei azt mutatják, hogy Kuiper-öv a naprendszer korai szakaszában a Föld tömegének 30x-sa volt. Azaz az idők folyamán elvesztette tömegének csaknem 99%.

    Az Oort-felhő több millió objektumot tartalmazhat és sok közölük nagy objektum. amik minimum 1 - maximum 20 km átmérőjű objektumok. A külső Oort-felhőben található összes üstökös teljes tömege, a becslések szerint a Föld 5x-se lehet.
    A belső Oort-felhő tömege nem ismert.
    A teljes Oort-felhő feltételezhető tömege a Föld tömegének 5x és 380x-sa közötti tartományába eshet.

    Egyéb érdekesség: Mint tudjuk a Föld egy holddal rendelkezik. De viszont rendelkezik még másik két kísérő kisbolygóval. Ezek az ú.n. Trójai csoport tagjai. Ezek az 3753 Cruithne és a 2010 TK7. A két kisbolygó a Földdel megosztva közös pályán keringenek a nap körül. A két trójai kisbolygó, a Theia (bolygó) és a Föld ütközésekor keletkezhetett, aminek a Hold megszületése is köszönhető. Lényegében a Hold jóval kisebb de idősebb testvérei lehetnek.

    Visszatérve a korábbira, van annyi aszteroida (kisbolygó) és üstökös a naprendszerben, amivel jócskán meglehetne növelni egy bolygó tömegét.

    Csak ha azt nézzük, hogy van olyan vízjég aszteroida és üstökös, ami ha föld körüli pályán széttörne, akkor szép gyűrűrendszert alkotna a Föld körül. De nem lenne benne köszönet, mivel a Föld tömegvonzásának köszönhetően a gyűrűt alkotó jég belépve a légkörbe, 400 évnyi esőzéshez vezethetne. 1,5-2 km-rel megemelve az óceánok szintjét.
  • VolJin
    #43
    Javítsatok ki, ha tévedek, de a Mars átmérőben fele akkora, így nagyjából a Föld nyolcszor nehezebb.
  • VolJin
    #42
    Nincs annyi aszteroida...
    Tehát az összes aszteroida tömege kevés lenne ehhez.
  • VolJin
    #41
    Inkább nézd meg a négyjegyű függvénytáblázatban, hány fokon fagy a széndioxid, mint faszságokon filózgassál!
    Nincs a Marson fagyott széndioxid, max a sarkoknál! A széndioxid az ásványokban van, de nem fagyva hanem megkötve!
  • VolJin
    #40
    Az autógyártást nem reformálta meg sehogy. Elad némi villanyautót a befektetők pénzét égetve a veszteségekkel.
    Az űrsiklók miatt az USA leállította a rakétagyártást, és itt talált egy piaci rést, ami nem forradalom. Európában sok évtizedes hagyománya van a kereskedelmi rakétaindításoknak, amikor az amerikai kormány kivonult erről a területről, és ügyfélként jelent meg, ott is ráálltak erre a cégek. (tudom, korábban is magánbeszállítók voltak, csak ugye az egy zárt hadiipari cégháló volt.Ö
    A paypalon nagy kasza volt, az biztos, csak ettől még nem fog érteni valaki mindenhez...
    Szerintem maga is tisztában van azzal, hogy bull shitel, és az egész csak marketing...
  • VolJin
    #39
    Neked olyan remek meglátásaid vannak a jövőről, mint egy csigának.
    A Vénuszon 100 atmoszféra nyomás van, és közelebb van a Naphoz. Ennyit az üvegházhatásról...
    A növények nem termelnek légkört, a meglévőt módosítják.
  • Cyberdog
    #38
    Találós kérdés: Mennyi aszteroidával kell a Marsot bombázni (tömegnöveléssel), hogy megközelítse vagy elérje a földi gravitációs értékeket?
    Terraformálás:
    1) A Mars tömegének növelése
    2) A földi gravitáció szintjének elérése
    3) Jég aszteroidákkal bombázva a felszínt további vizet juttatni a Marsra
    ...
    Ha már terraformálás, akkor csináljuk rendesen a földi gravitáció megteremtésével és a vízhiány problémák felszámolásával.
    Musknak szívesen lízingelem az ötletemet jó pénzért. :)
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2019.08.23. 11:45:43
  • molnibalage83
    #37
    Az ötletei nagy részei vagy simán baromsagok, műszaki keptelensegek es helyenként a hazudozás szintjen vannak.
  • kvp
    #36
    Elon Musknak van egy csomo otlete. Ha ezek 10%-a bevalik, akkor a startupok sikeressegi szintjen van. Egymagaban kepes tobb szaz startupnyi otletet szallitani. Ha masban nem, abban jo, hogy megmutassa meg lehet csinalni. Aztan ha masok jobbak benne legyen, de legalabb tortenik valami az evtizedek ota beallt iparagakban is.
  • molnibalage83
    #35
    A világban semmiféle korreláció nincs az ész, a hitelesség és a sikeresség, tudás és valódi tehetség között...

    Most komolyan, soroljam fel, hogy az ostoba tömegek miben hisznek? Azok után lesz még kérdésed?
  • Sequoyah
    #34
    Amiket irsz azok kozul az egyik sem cafolja azt, hogy megreformalta volna... Szidni szidhatod, de nyomot hagyott a vilagban az biztos.

    Az meg hogy a kornyezetvedelem jegyeben az emberek dragabb autot vesznek, az meg a $ hajhaszasnak a gyokeres ellentete...


    Egyebkent valaki akit hulyenek hiszel folyamatosan sikereket er el, akkor ahelyett hogy itt a forumon leolvadsz es szidod mint egy irigy gyerek, elgondolkozhatnal azon, hogy talan megsem olyan hulye o mint hitted...
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2019.08.22. 23:17:52
  • molnibalage83
    #33
    Ez csak a csordaszellemet mutatja és az emberi ostobaság és $$$$ hajhászást. A megreformált autógyártás remekében bennégett egy szerencsétlen, mert még az ajtót sem lehetett kinyitni annyira balfasz tervezésű az egész.

    A 30k USD+ autó gyártási színvonala annyira "reformált", hogy egyes legyártott és eladott autóknál az ajtót nem lehetett rendesen becsukni.

    Szerintem meg nem ment fel semmi az alól, hogy ne mondjon faszságokat vagy konkrétan hazudozzon össze vissza, csak mert a Paypallal szerencséje volt és jókor adta el és az ő rakétája is állami megrendelést kapott és azzal fejezte be....

    ...amit már előtte 15+ évvel megcsináltak, csak nem rendelték meg, mert annak nem adtak munkát.

    Kurvára irritáló az, hogy egyesek szerint az ő seggéből süt a Nap és ezért minden mehet. Okádni tudnék tőle lassan. Egy celeb, aki űrmegódiccsa hülyeséget tolja és olyan űrhajó rajzot tett mellé, ami a Jupiternél napelemes és annyi energiát termelne, amivel egy kávét nem főzne meg.

    A tunneling hazudozásainál és ferdítéseinél és a közzöségi közlekedés leszólásánál kb. pofán verném.
  • Sequoyah
    #32
    Ott fut egy rakas Tesla as utakon, es miutan lattak hogy a Tesla mukodik, minden autogyarto sorra jelentette be a sajat megoldasat, es minden esetben a Teslahoz hasonlitjak magukat.
    Ezenkivul autos korokben is mercenek szamit a Tesla, es minden szuperautonal elhangzik, hogy legyorsulja a Teslat, vagy szokas szerint lassabbak nala:D

    Nem is emlitettem a PayPal-t, megis egybol beugrott a neve. Igen, a PayPal sikeren felbuzdulva ma mar sok uj atutalasi szolgaltatas jott letre. Ez is csak engem tamaszt ala.

    Az o raketajat pedig megrendeltek, a tobbit meg nem, es emiatt nagyot zuhant a kilovesek ara...

    Szoval 3 iparagban is maradandot alkotott. Mondhat utana annyi baromsagot amennyit akar, ezeket akkoris letette az asztalra.
  • molnibalage83
    #31
    Hol reformálta meg az autógyártást...?????? Off the self termékekből összelegózta a Teslát és a gyártás során olyan komoly gondok vannak, hogy eddig kb. a hívő befektetőt tartják fenn a céget és a hype. Minden más cég rég csődbe ment volna ilyen "eredményekkel"...

    A Paypal mellett más online fizetési lehetőség is van és elég sok helyen nem fogadják el.

    A rakétagyártásnál is befektetőket talált. A függőleges leszállásra képes rakéta majdnem 20 évvel korábbi. Arról nem tehetnek a mérnökök, ha valamit nem rendelnek meg... Ő nem tervezett semmit. Konkrétan akkora baromságokat nyilatkozik a lelkem, hogy középiskolás fizikából és matekból is elhasalna, ha komolyan gondolja azt a sok faszságot, amivel teliszórja a világot.


    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.08.22. 22:31:27
  • Sequoyah
    #30
    Ebben az otletben az a jo, hogy jol tesztelheto. Eleg egyet robbantani, es megmerni mennyi CO2 szabadult fel. Ha sok, akkor lehet skalazni. Ha nem sok, akkor minimalis a veszteseg.
  • jovokutato
    #29
    Pedig a légkörképződést vhogyan be kell indítani.
    Erre a legjobb megoldás a talajban lévő nagymennyiségű fagyott szén-dioxid kiszabadítása.
    A nagyerejű nukleáris robbantás lehet az egyik megoldás.
    Szerintem azért lenne értelme,mivel nagy területen megmozgatja a talajt,ráadásul a tovaterjedő rengéshullámok jóval messzebb is kiválthatják azt,hogy meginduljanak felfelé a gázok.
    Ezért lenne fontos a szimuláció és az eredmény ismeretében vagy alkalmazzák vagy nem.
    Ha nem,akkor más módszert kell alkalmazni.Egy lehetséges megoldás az,ha mélyfúrásokkal hozzák felszínre a gázt.Itthon így termelik ki és vagy ipari gázként,vagy ásványvízként hozzák forgalomba.
  • Sequoyah
    #28
    Viszont a masik 5%-ban megreformalta az autogyartast, a raketagyartast, az internetes penzutalast tobbetk kozott:D
  • leeloodallas
    #27
    https://www.youtube.com/watch?v=G39Pe0qx-jY
  • Ellaberin
    #26
    "Eszméleten, hogy micsoda hype meg azon, ha még elfingja magát is, lassan az esetek 95%-ban nettó ökörség, amikor megszólal.
    "

    Ejj be szépen leírtad, nagy lájk! :D

    Mára már másik ötlettel állt elő: Atombomba helyett tízezer műhold melegítené fel a Marsot Ötletel, aztán az egyik majd csak bejön.

    Korábban @jovokutato írta a Cár bombát. Négy dolog biztosan hibádzik azzal is:

    1. Egy db még abból is molyfing.
    2. A feljuttatása.
    3. Mi van ha a feljuttatásakor még a légkörünkben megsemmisül?
    4. A felverődő por nem okoz még nagyobb lehűlést?

    Bár abban igaza van, hogy szimulálni lehet, sőt kell és biztos vagyok benne, hogy a nukleáris szimulációk már modelleztek ilyet is. (Most épül két szuperszámítógép az amerikaiaknak, amik pont erre - is - lesznek befogva.)
  • molnibalage83
    #25
    A probléma az, hogy a fogyásnál sokkal többet kéne termelni. Néhány nevetséges nuki robbantás (bolygó léptékben 50Mt is az lenne) az kb. úgy elmegy, mint fing a szélben. Meg nem kéne ezzel szórakozni ötlet szinten sem. Semmi értelme ma ilyen marhaságokat mondani, amikor kb. odamenni sem tudunk, de ez a Musk hülyegyerek meg már robbantgatna és a jóég tudja, hogy ezzel mekkora károkat okozhatna és miben.

    Eszméleten, hogy micsoda hype meg azon, ha még elfingja magát is, lassan az esetek 95%-ban nettó ökörség, amikor megszólal.


  • Prof William
    #24
    Szétszedte korábban is de akkor is év-tízmilliókig tartot a folyamat. Szóval ha most sikerülne valahogy légkört csinálni, akkor egy ideig azért még nem kellene aggódnunk.
  • Kryon
    #23
    Valószínűleg nem sok érdemi hatása lenne az atomozásnak, azon kívül, hogy beterítené a bolygót sugárszennyezéssel. Szerintem csak viccel/feltűnősködik.
  • Sequoyah
    #22
    Akar hogyan is hozzuk letre a legkort, valoszinuleg a modszert hasznalhatjuk arra is, hogy fenntartsuk a legkort, ami a magneses mezo cefelmenyek hianya miatt szivarog.
  • jovokutato
    #21
    Azt tudom,hogy a folyamatot be kell indítani.
    Ha Musk a nukleáris fegyvert a folyamat beindításához szeretné alkalmazni,akkor akár még működhet is.
    Egy,a Cár-bombához hasonló erejű vagy akár még annál is erősebb hidrogénbomba mekkora területet és tömeget mozgatna meg,ha a Mars talajában robbantanák fel?És sok ilyen bomba kellő időben eltolt egymás utáni felrobbantása?
    Ezt érdemes lenne szimulálni szuperszámítógépen...
  • jovokutato
    #20
    De újra beleütközünk a mágneses védőpajzs hiányába.Enélkül a Nap és a világűr nagy energiájú sugárzása ugyanúgy szétszedi azt a légkört is,mint ahogyan szétszedte a korábbit is.
    Vagy mesterséges mágneses védőpajzsot hozunk létre vagy olyan légkört hozunk létre,amely önfenntartóvá tud válni,vagyis több gázt termel,mint amennyit leszakít a sugárzás.
    Ez hosszú távú utánpótlás nélkül nem fog menni,ezért már a kezdetkor növényeket kell odavinni azért,hogy önfenntartó maradjon a légkör.A növények azért is kellenek,mert általuk elkerülhető az,amit a Vénusz esetében láthatunk,vagyis az üvegházhatás megfutása.
  • Sequoyah
    #19
    Nem a Tesla profitjat kolti erre, hanem a sajat penzet...
    Meg persze a SpaceX penzet, de a Teslaval ellentetben a SpaceX az eppen ezert maradt privat ceg.
  • ostoros
    #18
    "Ha valahogy odateleportálna egy teljes légkört, idővel beállna a jelenlegi állapot."
    Hát igen, beállna, vagy egy millió év alatt.
  • ostoros
    #17
    A fickó elképzelése önmagában nem fenntartható. Ha viszont ezt kombinálnánk több tízezer-néhány százezer tonna erősen üvegházhatású gázzal, (szén-dioxidnál több ezerszer potensebb gázokra gondolok) akkor lehet belőle valami.
  • Prof William
    #16
    Ezt bombázás dolgot már hallottam egy párszor és mindig eszembe jut, hogy mit gondolnak a sugárzással mi lesz?
    Vagy úgy gondolják hogy mire a lényegi terraformálós részhez érnénk, addigra már elmúlna a sugárzás? Végül is Hiroshima és Nagaszaki is ma 60+ évvel később népes és virágzó városok...
  • Ellaberin
    #15
    Én erről: A tó amit atombombával csinaltak

    Persze már kiszáradhatott, nem tudom és igen, még nagyobb baj, ha már hordja a szél.
  • molnibalage83
    #14
    Nem két azonos esetről beszéltek szerintem.
  • Kissssss0
    #13
    "Bár a még idiótább ruszkik egy tavat csináltak is -azóta is sugár szennyezett. "

    az a tó már rég kiszáradt... ami még nagyobb baj mert a szél felkapta a radioaktív port a mederből és szépen szétszórta a környékre....
  • Ellaberin
    #12
    Azért a Bikini szigetekre ne menj homokozni :P
  • Ellaberin
    #11
    A baj az, hogy ez a Musk nagyon fekszik most az amerikai sárga parókásnál...
    De hogy is gondolja a köcsög, hogy a Mars az övék?
    Atombombát rá? Igen jó megoldás annak a több évtizedes kutatásnak az eltörlésére, ami az élet felfedezésére indult oda. Vagy ez is a cél?

    Már eleve az is nagy rizikó, hogy atomreaktorokat küldenének fel. Persze a teljesítménye nem nagy, de ha egy rossz kísérlet piszkos-bombaként hullana vissza a fejükre, akkor meg "hát így jártunk" lenne a szöveg.

    Anno egyébként az idióták akartak egy mesterséges kikötőt is robbantani atommal - hála az égnek nem jött össze. Bár a még idiótább ruszkik egy tavat csináltak is -azóta is sugár szennyezett.
  • molnibalage83
    #10
    Semmi csoda nincs benne. A robbantások nagy része kis hatóerejű és földalatti volt és évtizedekre elosztva a hatóerő. A természetes háttérsugárzásból kapott dózis még a '60-as években is kb. azonos mértékű volt, nemhogy ma.
  • molnibalage83
    #9
    Az. És erre az emberre mennyien felnéznek...
    Vannak eredményei, de ez amit előad ez kb. a majomkodás színvonal...
  • Montanosz
    #8
    számszeríjat is betiltották mégis bevetették, miért ne vetnének be atomot? :-D
  • csicso82
    #7
    Ez egyértelmű, hogy az energiaellátást egy kompakt atomreaktorral kell megoldani, ez logikus.

    Persze kiegészítő napelem stb.