Gyurkity Péter

Használt rakétát és kapszulát lőtt fel a SpaceX

A küldetés pedig ismét jól zajlott le, mindkét fokozat megfelelően teljesített.

A SpaceX nagy lépésre szánta el magát, hiszen egyszerre próbáltak meg fellőni és célba juttatni egy korábban már használt rakétát és kapszulát, amelyeket ráadásul a frissen helyreállított kilövőállásból indítottak volna útnak. Több, mint egy évig tartott az SCL-40 helyreállítása a floridai Cape Canaveral légibázison, ez 50 millió dollárba került, most azonban ismét sor került itt egy fellövésre.

A most alkalmazott Falcon 9 annak idején még a CRS-11 küldetésen repült, a Dragon teherkapszula pedig a CRS-6 alatt teljesített szolgálatot. A tervek szerint ugyaninnen indulna majd el a Falcon Heavy is, ennek bemutatkozását azonban novemberről januárra tolták át, így idén már ez nem valósulhat meg. Most is több halasztásra került sor, keddről szerdára, majd pedig egészen péntekre helyezték át a rajtot, ekkor azonban végre megfelelő körülmények alakultak ki a helyszínen, a szakemberek pedig végeztek az utólagos ellenőrzési munkálatokkal. A rakéta jól startolt el, a második fokozat a tervek szerint vált le és indult el saját útjára, az ISS felé, az első fokozat pedig újból a felszín felé vette az irányt.


A Dragon a második fokozatra támaszkodva, a maga mintegy 2 tonnás rakományával pályára állt, a Falcon 9 pedig ismét begyújtotta hajtóművét, hogy felkészüljön a landolásra, amire most a szárazföldön került sor, nyilván az üzemanyaggal kapcsolatos követelmények miatt. A rakéta számára sorrendben a második, a SpaceX esetében pedig idén a 14-ik visszatérésről beszélhettünk, ez szintén gond nélkül valósult meg. Különösebb probléma nem volt látható az élő közvetítés során, ami mindenképpen jó hír a többszöri felhasználás rutinműveletté válását elérni kívánó cégnek.

A kapszula ezt követően vált le a második fokozatról, szintén problémamentesen, innentől kezdve már csak a Nemzetközi Űrállomás megközelítése marad a fő feladat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #9
    Már megtörtént a piac letarolása. Idén az összes kereskedelmi indításnak majdnem fele a Spacex-é volt. Jövőre 60% felett várható. De a jövő évi egy korábbi (2016-os - ilyet találtam) becslés, akkoriban még csak 20 körüli tétel volt a 2018-as listájukon, jelenleg 33 van, amiben van azért néhány kormányzati megrendelés is, de többség tipikus kereskedelmi (nekik valójában mind az).
  • molnibalage83 #8
    Így van. Ha a vásárlók csak a pénzük alapján döntenek az F9 kb. úgy fogja letartolni a piacot és lesz olyan monopóliuma, ahogy a Microsoftnak a Win-nel...
  • molnibalage83 #7
    Az STS 40+ évvel ezelőtti technológia és a csempés része volt ultragáz és drága. Ez hol van pl. a F9-en? Sehol...
  • llax #6
    A Falcon 9 elég jelentősen különbözik az STS rendszertől, nem csak méretében és bonyolultságában. A Spacex nem nagyon kevés, de nagyon drága eszközt építtett hosszútávú használatra, hanem egy relatíve olcsó eszközt, aminél nem szükségszerű, hanem (jelenleg) csak lehetőség az újbóli felhasználás.

    Az eddig visszahozott fokozatokkal (nem az összessel) egyszeri újrahasznosítást terveznek, így javában épülnek az új fokozatok, a jövőre bemutatkozó Block 5 változattól számolnak a többszöri és sokkal gyorsabb újrahasznosítással. Ez lehetővé tesz egy olyan evolúciót, amire az STS rendszernél nem/alig volt lehetőség. Lehetővé tett olyan, fokozat elvesztésével, majd annak nagy kockázatával járó kísérleteket, amire az STS esetén egyáltalán nem volt lehetőség. Most sem dőlne össze a világ ha nem jönne össze egy visszatérés, sőt, ez akár tervezetten is előfordul (idén 3x is, amikor a hasznos teher tömege nagyobb, mint ami a "reusable" konfigurációval indulhatna).

    Az már csak ráadás, hogy az első fokozatok visszahozatala hosszú távon a rakéta megbízhatóságát is jelentősen javíthatja, mivel ismertté válhathatnak és javíthatók azok a gyengeségei, amik telemetriából nem derülnének ki, de random katasztrófához vetethetnek. Ugyanakkor olcsóbbá is teheti az indításokat, mert pontosan ismert az alkatrészek elhasználódása (nem csak tesztpadról) a felesleges túlbiztosítások is elkerülhetők.
    Utoljára szerkesztette: llax, 2017.12.21. 23:29:13
  • efelypszilon #5
    Az STS-nek sok százezer alkatrésze volt, és két fellövés között darabokra kellett szedni, csakhogy eleve a tervezésnél nem úgy kreálták meg, hogy könnyen szét, és össze lehessen szerelni. A falcon 9 ezzel szemben nagyjából egy VW alkatrész-darabszámával rendelkezik , és eleve úgy tervezték, hogy könnyű legyen átvizsgálás céljából legózni.
  • fonak #4
    Hát nem egészen, nem véletlenül nem használtak eddig újrahasználható cuccokat, kivéve az STS-t. Az meg éppenséggel gazdaságilag totál bukás volt, pedig éppen arra lett eredetileg kitalálva, hogy olcsóbb legyen.
  • Fefy #3
    Pont ezért működhet jól a dolog. Egy új rakétát viszonylag túlbiztosítanak élettartam szempontjából (a beépített alkatrészek többsége bőven nem egyszer használatos (tippre a teljes fúvókarendszer, üzemanyagtartály(ok), ezek csövezései, a burkolat, az üzemanyag ellátó rendszer vezérlése, stb.)), pont ezért érdemes mindezt megmenteni és csak azt kicserélni, amit tényleg muszáj és esetleg az előző fellövés alkalmával tönkrement. A cserével és a visszatért alkatrészek vizsgálatával pedig bőven egy új ára alatt lehet maradni, amit a SpaceX ki is használ.

    A kijelentésed egyébként teljesen megegyzik azzal, mint ha azt mondtad volna, hogy a repülőket minden használat után dobják ki ahelyett, hogy toldozgatják szétesésig. Az egyedüli és leglényegesebb különbség annyi, hogy az egyik a felszínhez képest vízszintesen repül, a másik meg függőlegesen.
  • inkvisitor #2
    Olcsójánosok.
    Használt raketta, használt kapszula, javított, toldozgatott kilövőállás? Miez, putrisor?
    Bezzeg a NASA vaciúj járgányokat használ! De még az oroszok is kidobják az elkoptatott rakétákat, nem addig nyomják őket míg szétesnek.
    Utoljára szerkesztette: inkvisitor, 2017.12.21. 10:12:57
  • T_I #1
    Ügyes stratéga/tervező/szervező. Megemelem a kalapom előtte! :)