Gyurkity Péter

3,6 millió éves csontvázat mutattak be

Két évtizedig tartott a csontváz összeállítása, amely nagy segítség a kutatóknak.

Egy dél-afrikai egyetem kutatói mutatták be azt a leletet, amelyet két évtizedes aprólékos munkával állítottak össze, a maga teljességében tárva elénk az Australopithecus nem eddigi legrégebbi példányát. Ez több területen is segíthet elődeink jobb megértésében.

A hivatalos bejelentésben arról olvashatunk, hogy az első csontok Johannesburg városától mintegy 40 km-re északnyugatra, a Sterkfontein-barlangokban kerültek elő, amikor bányászok robbantással igyekeztek fellazítani a számukra kijelölt munkaterületet. Tekintettel a leletek törékeny, sérülékeny mivoltára, a szakemberek nagyon aprólékos, mintegy 20 éven át tartó munkával emelték ki az egyes darabokat, távolították el a csontokra rakódott törmeléket és üledéket, majd pedig állították össze a teljes csontvázat. A Kisláb (Little Foot) névre keresztelt példány korát 3,6 millió évre teszik, itt azonban még némi bizonytalanság tapasztalható.


A lelet éppen a maga teljessége miatt jobb betekintést nyújt a szakembereknek elődeink külső megjelenésébe, anatómiájába, a végtagok hosszába, valamint az általuk végzett mozgás dinamikájába. A munka azért is tartott ilyen sokáig, mert egyes leletek csak később kerültek elő, ezeket pedig ezt követően tudták társítani a korábban begyűjtött, olykor dobozokban tárolt további példányokkal. Nagyobb darabokat kellett kihasítani a betonkemény rétegből, hogy megőrizzék a leletek állagát, ez pedig a barlangok mélyére jellemző sötét környezetben nem volt egyszerű feladat.

A munkát elvégző kutatók részletesebb tanulmányokban teszik hamarosan közzé a fontosabb eredményeket, ezeket ezt követően vesézik majd ki a szakma tagjai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #5
    Másrészt meg minden ország büszke a saját leletére, és nem hagyja veszni. Jó példa erre a magyar Samu, enélkül senki nem ismerné Vértesszőlős nevét.
  • Sequoyah #4
    Az iras szerint a lelet szokasosnal nagyobb teljessege ami segiti a tudosokat a megertesben. Ha masban nem is, legalabb az eddig mar ismert dolgok megerositeseben.
    Amugy ok sem tudhatjak hogy van-e benne valami tudomanyos szenzacio, amig ossze nem rakjak...
  • NEXUS6 #3
    Kérdés persze, hogy mennyi a tudományos értéke ennek a jelentős erőfeszítésnek. Egyrészt mivel ausztralopithekuszokból viszonylag jól el vagyunk látva leletanyag szempontjából, másrészt a vele párhuzamosan élő az ember valódi közvetlen ősének tekinthető emberfélékből viszont elég kevés lelet van. Az ausztralopithekuszokat inkább mellékágnak tekintik.
  • Sequoyah #2
    Ezek szerint a cikknek csak az elso mondatat olvastad el, aztan gorgettel is le, hogy kommentelj...
    Olvass tovabb eloszor, pontosan le van irva miert tartott 20 evig.

    Az is le van irva, hogy nem 20 ev X 365 nap X 8 ora munkarol van szo, hanem lehetnek benne jokora lyukak is, amikor allt a munka, mert kulcsfontossagu darabok meg nem voltak megtalalva.
  • MasterMason #1
    Nem kapkodták el a dolgot, 20 évig dolgoztak azon (persze állami pénzből), hogy összerakjanak egy csontvázat?!... Elnézve azokat a csontokat, azért nem lehetett ez akkor puzzle, hogy 20 évig tartson kitalálni melyik csont hova való?
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2017.12.12. 14:05:14