Gyurkity Péter

14 ezer éves települést találtak Kanadában

Az ősrégi leletek visszaigazolják a helyiek mondáit.

Az amerikai kontinens betepülésével kapcsolatban több eltérő elmélet áll ma rendelkezésünkre, ezzel kapcsolatban nemrég mi is írtunk az egyik változatról. Most egy kanadai egyetem kutatói bukkantak egy ősrégi településre, amely visszaigazolni látszik a helyiek évezredekre visszanyúló történeteit.

A kanadai lapok beszámolói szerint a Victoria Egyetem csapata még tavaly fogott hozzá a Triquet-szigeten található maradványok feltárásához és azok kiértékeléséhez, a munka eredményeit pedig a hónap elején tették közzé. A Heiltsuk névre hallgató őslakosok egykori települése Vancouver és Prince Rupert (vagyis az alaszkai amerikai határ) között nagyjából félúton helyezkedik el, itt pedig számos leletre bukkantak, amelyek között fából készült eszközök, valamint tüzelésre használt szénmaradványok is előkerültek, ez utóbbiak datálása pedig azt mutatta meg, hogy a település 14 ezer évvel ezelőtt, vagyis az utolsó jégkorszak idején is lakott volt, ezzel tehát valóban az egyik legkorábbi, megtelepedésre utaló jeleket találták meg – 1977-ben egy lándzsahegy vizsgálata mutatott csaknem 14 ezer éves kort, a település azonban ennél is koraibb.


A csapat vezetője korábbi munkájában is arról értekezett, hogy a helyiek évezredekre visszanyúló történetei, az orális história kategóriájába sorolható elbeszélései visszaigazolást nyerhetnek, ezek ugyanis többek között arról szólnak, hogy őseik Kanada (az észak-amerikai kontinens) nyugati partjára menekültek, egy olyan területre, amely egyszer sem fagyott meg, itt pedig valóban fenn tudtak maradni. Ez alátámasztani látszik azon elméleteket, miszerint a benépesedés kevésbé (vagy egyáltalán nem) az alaszkai földhídon keresztül ment végbe, ehelyett ezek az emberek csónakokon közlekedve, tengeri emlősökre vadászva vonultak lassan, fokozatosan dél felé.


A mostani leletek mintha ezzel vágnának egybe, de az eredmények mindenképpen segítenek majd abban, hogy pontosabb képet kapjunk a vándorlásról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!