Gyurkity Péter

Fúrókarjával küszködik a Curiosity

Az üledékes talaj vizsgálata azonban arra utal, hogy a mikrobiális élet jelen lehetett a Marson.

Még a hónap első hetében számoltak be a NASA JPL szakemberei arról, hogy a Curiosity marsjáró egy kisebb problémába ütközött, ezért elmaradt a korábban betervezett újabb fúrás. A küldetés főbb eredményeit azonban egy újabb találkozón ismertették, eszerint pedig egyáltalán nincs miért szégyenkezni.

Először arról érkezett hír, hogy az idén sorrendben hetedik fúrásra és mintavételre nem került sor, mivel a marsjáró nem hajtotta végre az ezzel kapcsolatban kiadott utasításokat. A jelek szerint a fúrófejet és az azt tartó kart meghajtó motorral vannak gondok, ezért a szakemberek úgy döntöttek, hogy a Curiosity egyelőre nem mozdul el jelenlegi helyéről, a tudományos megfigyeléseknél pedig egyedül képeket készíthet, amíg kivizsgálják a hiba lehetséges okait. A Gale-kráterben történt 2012-es landolás óta mintegy 15 km-es távot tettek meg az értékes eszközzel, ez most a Sharp-hegy magasabb lankái felé tart, bár a hiba elhárításáig ez értelemszerűen késedelmet szenved.

Időközben az illetékesek az American Geophysical Union őszi találkozóján tartottak hosszabb beszámolót a küldetés eddigi eredményeiről, aminek kapcsán kiemelték, hogy az üledékes talaj vizsgálata valóban alátámasztja a mikrobiális élet egykori jelenlétéről alkotott elméleteket. Rendkívül érdekes számukra, ahogy a felsőbb rétegek alapvetően eltérő szerkezetről árulkodnak, itt vörösvasérc, bór, valamint agyagásványok vannak jelen, ami nem volt jellemző az alsóbb, idősebb szinteken. A kutatók most arról tanácskoznak, hogy a talajvíz mozgása, az ásványi erek formálódása, valamint az azokat megtöltő anyagok miként alakíthatták ki a jelenleg látható összetételt. A hegyláb felső és alsó szintjei közötti eltérések a főnyereményt jelentik számukra, hiszen ez az üledékes medence valóságos kémiai reaktorként működött, ami a Földön az életet támogatja.

Arról még nem tudunk, hogy a Curiosity mikor folytathatja útját, de bőven van míg megfigyelni, így a mostani leállás sem jelent katasztrófát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #11
    Az érzés az nem tudás. Tájékozódj, és akkor elmúlik...
  • aemus #10
    Nekem a Mars szondákkal kapcsolatban olyan érzésem van mintha - szándékosan - nem nagyon akarnának találni semmit. Lassan csöpögtetik az információt, szerintem egy olyan "filmet" mutat a Nasa a világnak melynek a végét ők már régóta ismerik...
  • gforce9 #9
    Amúgy most keresgéltem co2 fázisdiagramot valaki tud olyat ahol a kis hőmérsékletek nincsenek levágva, mert vesszek meg ha olyat lelek :) AMiket találtam az alapján pedig nem egyértelmű, hogy egyátalán olyan nyomáson a co2 kifagyhat e akár a sarkokon.
  • gforce9 #8
    Rákerestem régebbi cikkekre. 1db-ot nem találtam ahol széndioxidjeget írnának.
  • tamas79 #7
    Mint kívülállónak , mi a véleményed az intelligenciáról?
    Amúgy forrás arra, hogy tagadták a jeget, hol van?
  • Nemzsidó #6
    Kiugróan magas fokú műveltséged vélhetően elfedi előled ama apróságot, hogy évtizedekig azzal etettek bennünket, hogy az bizony nem vízjég, hanem széndioxidjég. Még néhány éve is, mikor a leszállóegység "lábán" megjelent a jégfolt.... akkor is elsőre tagadták a víz jelenlétét... merthogy a légköri nyomás, meg a száraz bolygó elmélet, a "napfény"-bontotta, napszél-elfútta evidenciákat már nem is emelve ki a sorból. Kár, hogy a "tudományos tények" melletti kiállásod inkább elvakultságnak mutatkozik, mintsem megfontoltságnak. Azért gondold végig, a Te reakcióidat olvasók vajon kit gondolnak hülyének? Téged, vagy engem? Tudásod, ha nem is felületes, de szelektív, az éppen aktuális demagógiát... ó nem... ööö... dogmát szajkózza.
    A tudás megszerezhető, a diploma megvehető, az intelligenciát viszont nem osztogatják illetékteleneknek, nem is pénzért adják, ezért abból neked vajmi kevés adatott az első körben :)
  • Irasidus #5
    "Nemrég még azt is tagadták, hogy vízjég van a Marson, most meg kiderül, hogy Mikrobi is ott él. "

    A műveletlenség fájna, te halott lennél. Mióta az első távcsövet a Mars felé fordították, bő 300 éve, látták a sarki-jég sapkákat. Azóta tudjuk, hogy van ott jég. Ezt a NASA sem tagadta le. Irtózatosan hülye vagy, és láthatóan büszke hülye.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.12.19. 11:47:28
  • SaGaIn #4
    Addig megy ez ilyen lassan, míg valahol olajat nem találnak... nah akkor másnap már indul is az amcsi misszió... :D
  • Nemzsidó #3
    Ahaaa...
    Azt mondja a Nasa: -Gyerekek, most pár hétig ne figyeljetek ide, mert elromlott a müszer... Deeehogy megyünk sehovááá.
    Közben meg néhány maszek fuvart letudnak. mint anno a Tsz elnök... közpénzen :)

    Nemrég még azt is tagadták, hogy vízjég van a Marson, most meg kiderül, hogy Mikrobi is ott él.
  • Sith #2
    Igen jól értetted.