Gyurkity Péter

Nem módosítják a Juno pályáját

Feladta a NASA, inkább nem próbálkoznak meg a kockázatos pályamódosítással.

Az amerikai űrügynökség egyik legfontosabb jelenleg is zajló küldetése a Juno, amely a Jupiter megfigyelését végzi. Legutóbb a déli-sarkot kapta lencsevégre az értékes szonda, most azonban ismét a pályamódosítással kapcsolatban számolhatunk be egy újabb fejleményről.

Tavaly novemberben dőlt el, hogy egy ideig mindenképpen marad hosszabb pályáján a Juno, a megérkezés után ugyanis kiderült, hogy gondok támadtak néhány szeleppel, ez pedig kockázatossá teszi a hajtómű újbóli bekapcsolását és a pálya módosítását. A NASA illetékesei akkor úgy döntöttek, hogy egyelőre elhalasztják a pálya rövidebbre szabását, amely azt jelentette volna, hogy a szonda 53 helyett alig 14 nap alatt kerülné meg a gázóriást, amivel természetesen jóval gyakrabban lenne alkalmunk a közeli megfigyelésre. Most kiderült, hogy erről végleg lemondtak, mivel még mindig túl kockázatosnak vélik a próbálkozást.

A hivatalos közleményben azzal magyarázzák a lépést, hogy a szelepekkel akadt gondok miatt a Juno kifejezetten kedvezőtlen irányba is elmozdulhat, amivel a megmaradt esélyeinket is tönkretennénk. Hozzáteszik ehhez, hogy a hosszabb pálya egyben előnyt is kínál számunkra, hiszen így jobban megvizsgálhatjuk a Jupiter magnetoszféráját, emellett pedig az eszköz jóval kevesebb időt tölt el a sugárzás által leginkább érintett területeken, vagyis az eredetileg 2018 júniusáig szóló küldetés végét akár még ki is tolhatjuk majd. Képekből tehát továbbra sem lesz hiány, ezek azonban némileg ritkábban futnak majd be.

A soron következő átrepülés március 27-én esedékes, ekkor ismét nagyjából 4100 kilométeres távolságból figyelhetjük majd meg a bolygót, amire a Juno előtt nem volt példa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!