Gyurkity Péter

Marad hosszabb pályáján a Juno

A Cassini pedig eközben metánfelhőket fotózott a Titánon.

A NASA két fontos szondája is egymás után szolgáltatja az újabb fejleményeket, bár ezek nem mindig adnak okot az örömre. Ahogy arról nemrég mi is írtunk, a Juno esetében két probléma is fellépett, a Cassini azonban továbbra is szállítja az érdekes megfigyeléseket.

A Jupiter körül keringő űrszondával kapcsolatos híreket és egyéb érdekességeket a küldetés hivatalos Twitter-hírfolyamában követhetjük figyelemmel. Itt utoljára egy külsős alkotásról számoltak be, amely a JunoCam által szolgáltatott adatokra épül, azt azonban valószínűleg minden érdeklődő jól tudja, hogy a küldetés nem zajlik problémamentesen. Először két szelepnél figyeltek meg jelentős lassúságot, ami a pályamódosítás elhalasztását eredményezte, ezt követően pedig a biztonsági mód, illetve az abból való kilépés okozott fejtörést az illetékeseknek. Eleinte úgy gondolták, hogy december 11-én végrehajthatják majd a hajtómű bekapcsolását, ezzel pedig a jelenlegi 53 napról egészen két hétre csökkentenék a keringési időt, ehelyett azonban úgy döntöttek, hogy inkább egy újabb megfigyelést iktatnak be, minden tudományos műszert bekapcsolva, hogy eközben tovább tanulmányozhassák a szelepek problémáját.

Az sem jelentene világvégét, ha a pályamódosításról végül le kell mondaniuk, bár ebben az esetben jóval ritkábban adódik majd lehetőség a Jupiter tanulmányozására. A szonda a tervek szerint 2018 februárjában ég majd el a gázóriás légkörében, ezzel akadályozva meg a holdak földi baktériumokkal való esetleges megfertőzését, de bízhatunk abban, hogy február elején, illetve március végén megpróbálkoznak majd a korrigálással.

A Cassini eközben a Titánt fotózza, október végén például számos felvételt készített a holdon látható metánfelhőkről, amelyek a NASA által gyorsan összeállított videón jól kivehető módon jelennek meg. A 20 perces időközönként készített fotók egy 11 órás időszakot fednek le, az itt látható felhők a számítások szerint másodpercenként 7-10 métert tettek meg. A korábbi jóslatok szerint az északi nyári időszakban ennél jóval aktívabb mozgások jelentek volna meg, vagyis még messze vagyunk a folyamatok pontos megértésétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!