Gyurkity Péter

Kilépett a biztonsági módból a Juno

A szonda jól van, egy kisebb manővert is végrehajtott, de az okokat még vizsgálják.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a NASA Juno űrszondája két problémával is szembekerült, amelyek némi kételyt támasztottak az öt éven át tartó utazást követően meginduló tudományos megfigyelés várható sikerével kapcsolatban. Először két szeleppel volt gondok, ezt követően pedig a teljesítményt felügyelő szoftver utasította a számítógépet az újraindulásra. A biztonsági módból most sikerült visszatérni, jöhet az érdemi munka.

Az amerikai hivatal bejelentése szerint az október 18-án végrehajtott újraindítást követően terv szerint, október 24-én észlelték a szonda eredeti állapotának helyreállítását, ahogy az kilépett a biztonsági módból. Örömmel számoltak be arról, hogy az értékes eszköz jól van, minden utasításra megfelelő módon reagál, vagyis november elején megkezdhetik az egyes tudományos célú műszerek bekapcsolását, hogy felkészüljenek a decemberben esedékes újabb közeli átrepülésre, hiszen ekkor kerülne sor a további fontosabb megfigyelésekre.

A Jupiter körül keringő Juno kedden egy kisebb pályakorrekciót is végrehajtott, amelynek során 31 percen keresztül használta hajtóművét, 3,6 kilogramm üzemanyagot használva fel, 2,6 m/s-mal módosítva sebességét – erre szükség volt az átrepülés későbbi megkezdéséhez. Az illetékesek megjegyezték, hogy a két különálló probléma okait még nem ismerik, ezért a vizsgálódás tovább folytatódik, eközben azonban már készülnek az átrepülésre, hiszen december 11-én a teljes eszköztárnak (beleértve a JunoCam névre keresztelt kamerát) készen kell majd állnia az adatgyűjtésre.

A szonda a Jupiter mágneses mezejét, a légkört, valamint a bolygó víztartalmát is vizsgálja, hogy választ kapjunk számos, régen feltett kérdésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #6
    Hidrazinos hajtóműről van szó, kb 300 sekundumos lehet a specifikus impulzusa, ez azt jelenti hogy egy kg üzemanyaggal 1 kg tolóerőt 300 másodpercig tud fentartani, ha tényleg 645 kg a tolóereje akkor 1kg üzemanyaggal kb 0,4 sekundumig működne. Kizárt hogy ezt le lehessen ennyire vennia tolóerejét. A megoldás az hogy nem a főhajtóművet használta erre, hanem a kisméretű korrekciós hajtóművei valamelyikét. Ezenkívul a fő hajtómű tolóereje sem 645 kg hanem 645 Newton, tehát kb 1/10 annyi, vagyis 65 kg.
  • overseer-7 #5
    ez van amikor földi op rendszere van egy műholdnak...
  • Tauri #4
    645 kiló tolóereje van, így a 3 kiló az rendben lehet, kérdés hogyan tudták ennyire lecsökkenteni a tolóerejét hogy 31 percig menjen...utóbbi nekem furcsa
  • Tauri #3
    Valami itt el van írva, vagy nem teljes az info. 31 percen keresztüli meghajtással 2.6 m/s delta V ?
    Nem találtam infot hogy milyen meghajtással van ellátva a Juno, a tömege 1.5 tonna körüli tisztán.
  • gforce9 #2
    Mivel egy átlag űrhajó fogyasztása néhányszáz tonna /perc, amikor el kell érni a pályára állási sebességet és magasságot én nem vagyok biztos abban, hogy ez a pár kiló üzemanyag felhasználás annyira kirívó lenne pályakorrekciókor. Ráadásul az sem mindegy, hoyg ez a pár kiló üzemanyag hány kilós szondát is hajt meg?
  • tom_pika #1
    majdnem 4kg üzemanyag kellett 2,6m/s sebességmódosításhoz? hát ez nem túl jó hatásfok...