Gyurkity Péter

Elindult Kína eddigi leghosszabb űrküldetése

Az űrlabor után a legénység is útra kelt, ők egy hónapot töltenek majd a Föld körül.

A múlt hónapban számoltunk be arról, hogy a kínai űrügynökség sikeresen fellőtte az ország sorrendben második űrlaborját, amely egyfajta kisebb állomásként szolgálja majd ki az ide beérkező űrhajósokat. Most a legénység is útra kelt, mégpedig probléma nélkül.

A Sencsou-11 a terveknek megfelelően két asztronautát indított útnak a Tienkung-2 felé, akik a kínai fél eddigi leghosszabb küldetését bonyolítják majd le. A legénység összesen 33 napot tölt majd el az űrben, ebből 30 napot azonban a korábban fellőtt labor fedélzetén lesznek, ahol különféle feladatokat végeznek el és számos eltérő technológiát tesztelnek majd. Ezek között megtalálható az űrbicikli, amely elsősorban az űrhajósok fizikai állapotának megőrzésében segít, de többek között a szélessávú internetelérést is próbának vetik alá, kíváncsian várva az előzetes adatokat.

Az illetékesek teljes sikerként értékelték a fellövést, ez azonban csak egy újabb lépcsőfok a hosszú távú tervek megvalósításában. Mivel a nyugati ügynökségekkel való együttműködés meglehetősen korlátozott, Kína saját űrállomást és legénységet szeretne fellőni, asztronautáikkal 2025 táján a Holdra is eljutnának, míg a Marsot egy felszíni járművel „hódítanák meg”. A most igénybe vett űrlabor mindössze a második aktív állomás, hiszen ezen kívül jelenleg egyedül az ISS áll rendelkezésre, de ez már önmagában is óriási lépésnek számít, hiszen saját űrhajóst először csak 2003-ban juttattak az űrbe.

Tekintettel arra, hogy a kínai űrprogram már a hatvanadik évfordulón is túl van, a politikai vezetés szeretne még komolyabb eredményeket elérni, ezért itt a jövőben bőven lesz miről beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!