Gyurkity Péter

A Hubble-t is lepipálná a kínai űrteleszkóp

Ennek javítását ráadásul a saját űrállomás személyzete végezné el, ami egy új koncepciót takar.

Sor került Kínában a 13. ötéves terv fontosabb részleteinek, valamint számos egyéb döntés várható következményének bejelentésére, ezek között pedig természetesen az űrprogram jelentős célkitűzései is helyet kaptak. Az tudtuk, hogy a kínai fél több űrállomást is szeretne üzembe helyezni, itt viszont az egyéb projektek, így például egy vadonatúj űrteleszkóp kifejlesztését és fellövését is megemlítették.

Ez az új űrteleszkóp a tervek szerint a Hubble-t is maga mögé utasítaná, mégpedig több eltérő szempontból. Az illetékesek elmondták, hogy 2 méter átmérőjű lencséket alkalmaznának, a teleszkóp látómezeje pedig 300-szor lenne nagyobb, ezáltal alig 10 év alatt vennék szemügyre az égbolt mintegy 40 százalékát, miközben megtartanák a jelenlegi felbontást, vagyis jóval pontosabb megfigyeléseket végezhetnének a sötét anyag, a sötét energia, valamint az exobolygók tekintetében. Az űrteleszkóp ráadásul a szintén fellőni tervezett Tiangong 3 űrállomás közelében keringene, ezáltal pedig a logisztikai és karbantartási feladatok is leegyszerűsödnének.


Ez a követelmény persze további kérdéseket is felvet, hasonló programmal ugyanis eddig még egyik fél sem kísérletezett. Kétségtelen, hogy az űrállomás személyzete jóval rövidebb idő alatt eljutna az értékes eszközig és orvosolhatná az esetlegesen felmerülő problémákat, ehhez azonban pótalkatrészekre, még több utánpótlásra, valamint tökéletes koordinációra lenne szükség, amit nyilván nem egy-két hét alatt sajátíthatnak majd el. A Tiangong 3 két, 15 méter hosszú robotkarja mindenesetre nagy segítséget jelentene ebben, ám mindez egyelőre csak a fejekben él, középtávú tervként.

A kínai tervek alakulásáról és azok végrehajtásáról természetesen a továbbiakban is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #10
    A szomszéd megfigyelésére...
  • Astrojan #9
    Jahh, sötét anyag megfigyeléséhez. Ahhoz infravörös spektroszkóp kell..
  • cylonflatus #8
    Van lencsés teleszkóp is.
  • overseer-7 #7
    a kis ferdeszeműek, hogy belehúztak mostanában a tech-be.

    csak nehogy összeugorjon egymásnak a világ keleti és nyugati fele.

  • VolJin #6
    Két méter átmérőjű lencse?
    Szemüveget küldenek fel vagy teleszkópot?
    Csak azért kérdezem, mert ezek tükröt használnak nem lencsét...
  • bunny #5
    Ha mindkettő fent lesz, azzal lehet olyan méréseket is esetleg elvégezni, amit egyel nem. Persze kérdés majd egymáshoz képest hogy fognak keringeni, de én a helyükben biztos nem hagynám ki a ziccert.
  • bunny #4
    Nyilván úgy kell érteni, hogy adott területet ugyanolyan felbontással látod, csak nagyobb területet fog be. Értsd 1 fokra vetítve azonos a felbontás mindkettőnél. De nyilván ezt te is értetted, csak kötekedni akartál.
  • Sequoyah #3
    teleszkóp látómezeje pedig 300-szor lenne nagyobb...miközben megtartanák a jelenlegi felbontást

    Valaki itt csunyan eltolta, mert nagyobb latomezo azonos felbontas mellett bizony azt jelenti, hogy a nagyitasa toredeke lesz a Hubbleenek.
    raadasul meg a tukre sem nagyobb, pedig az a legfontosabb kerdes egy teleszkopnal.
    .
    Azt hiszema JWST-nek nincs mitol tartania:)
  • gforce9 #2
    ja kínai gagyi

    irónia off
  • cylonflatus #1
    Tök jó, hogy lesz még egy teleszkóp odafönt! Azonban ez a lepipálás elég szerencsétlen megfogalmazás. Még jó, hogy nem rosszabb lesz egy 26 éves technikánál... azon kívül míg a kínaiak a tervezésnél tartanak, a Hubblenek már rég készítik az utódját, a James Webb űrteleszkópot, ami igencsak komoly lesz.