Gyurkity Péter

Szét fog esni a Mars holdja 

A Phobosz néhány millió év múlva teljesen szétesik, belseje ugyanis nem képez egységet.

A csillagászok számára jól ismert tény, hogy a Mars Phobosz névre keresztelt holdja rendkívül közel helyezkedik el bolygójához, mi több, a köztük lévő távolság évről-évre csökken. Egy új elmélet szerint néhány millió év múlva darabokra eshet a hold, ahogy a Mars egyre közelebb húzza azt magához.

A NASA oldalán jelent meg az elméletet ismertető bejegyzés, amely szerint csillagászati értelemben viszonylag rövid időről beszélhetünk, a szakemberek becslése szerint ugyanis alig 30-50 millió éven belül bekövetkezhet az égi kísérő életútjának vége. A Phobosz egyébként is rendkívül közel kering a Marshoz, a köztük lévő távolság mintegy 6 ezer kilométer, ez pedig folyamatosan csökken, hiszen minden egyes évszázaddal nagyjából 2 méterrel kerülnek egymáshoz közelebb. Ez már önmagában is felvázol egy nem túl kellemes jövőt a hold számára, ám a kutatók szerint ez még nem minden.

Lehetőségként merül ugyanis fel, hogy a Phobosz belseje nem képez egységet, hanem itt pusztán az évmilliók során összeállt törmelékről lehet szó, amelyet egy külső, finom porréteg takar el, becsapva a holdat szemlélőket. A felszínen látható egyenes barázdák már amúgy is kérdéseket vetnek fel, korábban úgy vélték, hogy ez egy nagyobb, esetleg több kisebb becsapódás nyoma, ám a most napvilágot látott feltételezés szerint inkább arról lehet szó, hogy ez a szétesés felé vezető folyamat része.

A Neptunusz Triton nevű holdjára egyébként hasonló jövő vár, ez szintén egyre közelebb kerül bolygójához, felszíne pedig ugyanúgy töredezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #49
    A naprendszerben korulbel 1.000-10.000 Phobos meretu (vagy sokkal nagyobb) aszteroida kering mindefele. Egy ekkora szikla meg a Mars egyensulyat sem fogja megbolygatni, ha belecsapodik, tole millio kilometerekre levo egyeb bolygokra pedig szinte merhetetlen hatasa lesz.
  • Irasidus #48
    Nem. Ahhoz kicsi.
  • Macropus Rufus #47
    Köszönöm a válaszod.
    ha jól értem akkor a Phobos eltűnése semmilyen módon nem befolyásolná a Naprendszerünk "egyensúlyát"
  • Irasidus #46
    Kepler törvényei az égitestek mozgását precíz pontossággal írják le, de ez csak is akkor működik, ha kizárólag a Nap hatását vesszük figyelembe. A valóságban minden égitest hat mindegyikre, ami kaotikus mozgásokhoz vezet. Az égitestek folyamatos bolygatásnak vannak kitéve, vagyis perturbációnak. Az égitestek periodikus mozgásainak frekvenciája rezonanciákat hoz létre (akárcsak harmonikus rezgőmozgásnál) ezek a rezonanciák lehetnek stabilak és instabilak is. Hosszú távon egy ilyen rendszer viselkedése analitikus módon nem kiszámítható, azaz kaotikus. Olyan hatás ami egy égitestet pályamódosításra késztet, vagy arányosan nagynak erőnek kell lennie, vagy hosszútávú - perturbáló - hatást kell kifejtenie.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.11.24. 15:05:36
  • Macropus Rufus #45
    Lehet rosszul tudom, de a Nap rendszer azért működik úgy ahogy, mert egyfajta egyensúly van jelen. Ha ezt bárhol megbolygatjuk abból kisebb nagyobb gondok lehetnek. Ha rosszul tudom, akkor Iradus pls. javítsál ki! (most én kérem!)
  • ostoros #44
    Csak hogy már a 24 előtt is ugyanarról ment a parttalan vita.
  • overseer-7 #43
    Szerintem nagyon könnyen lehetséges, hogy mi sem ússzuk meg az űrbéli tüzijátékot, ha mondjuk a nap rendszerünkben két nagyobb vagy közepes kőzet (fémes) tárgy (bolygó, hold, kisbolygó) ütközik egymással.
    Biztos nem halunk ki, de szerintem olyasmi lenne, hogy nekünk is lenne egy kisebb koromgunk.. és egy állandó jellegű hullúcsillag jelenség vennék kezdetét, és kitudja hozzá milyen katasztrófák.

    A marsi meteorit is eljutott ide valahogy.

    gondolom pont úgy ahogy felvázoltam.. valami ütközött a marssal és pár törmelék elhagyta a felszínt és a mars gravitációs erejét leküzdve átkerült a földre. Ehhez kurva nagy mozgási energiára van szükség. Ezt az energiát csak egy becsapódás tudja szolgáltatni.. szerintem.
    Egy vulkán, vagy akár egy természetes "atom robbanás" sem lenne képes ide küldeni a törmeléket.

    de amint látható, mégis megtörtént.
    a mars kisebb darabkái szét vannak szóródva a naprendszerben.

  • gforce9 #42
    Én úgy voltam vele, hogy mivel arra kérdezett rá, hogy hogy jutott ide az anktartiszi meteor, ez egy jó válasz rá. Na mindegy. Mea culpa.
  • overseer-7 #41
    nem vagy már képben..
    azóta megváltoztattam a véleményemet.. hoppá , erről lehet lemaradtál
    akkor még nem gondoltam, hogy az a hülye hold csak város méretű.

    én azt hittem, hogy megvan egy kontinens méretű is.. és nem tudtam hogy csak por az egész..
    tehát most már a véleményem az, hogy mivel csak egy város méretű a becsapódó hold, nem kell félnünk tőle.
    Nem fog bántani minket, hiszen csak egy baszott nagy hatalmas tömör porfelhő az egész.
    Az sok kis szemcse meg azonnal elégne a légkörbe lépéskor.
  • overseer-7 #40
    Ostorosnak igaza van vazze (idiota)

    senki SENKI SENKI SENKI Wőááááááá

    így van tisztelt barátaim..
    egymással vitatkozunk a hülyeségen, ahelyett hogy ezernyi értelmesebb dolgot csinálnánk az időt ilyen baromásgokra fordítjuk mint a szalmabábok.. így van.. ne is tagadjátok le magatok előtt

    ezen változtatnunk kell..