Gyurkity Péter

Az Airbus is visszatérő rakétán dolgozik 

Az európai cég beszáll a versenybe, saját fejlesztésük kisebb költségeket ígér.

Az elmúlt hetekben többször olvashattunk az SpaceX érdekes projektjéről, amelynek keretében az amerikai magáncég szakemberei a visszatérő, ezáltal pedig többször felhasználható rakéta koncepcióját igyekeznek megvalósítani. Az európai Airbus most jelezte, hogy ők is beszállnak a versenybe, mégpedig egy alternatív megoldással.

Az Adeline (ADvanced Expendable Launcher with INnovative engine Economy) jócskán lemaradva követi amerikai vetélytársait, hiszen ez a koncepció egyelőre csak videón létezik, de az Airbus komolyan gondolja a fejlesztést, amely a jövőben bármelyik, folyékony üzemanyagra támaszkodó rakétán alkalmazható lenne. Ők egy némileg eltérő úton szeretnék megvalósítani az elképzelést, hiszen míg a SpaceX a Falcon 9 rakéta teljes első lépcsőjét szeretné visszahozni (egy tengeren hánykolódó lélekvesztőre, amely számos kihívás elé állítja a mérnököket), addig az Adeline esetében mindössze az első lépcső alsó részéről lenne szó, amely a méretes üzemanyagtartályról leváló hajtóművet hozná vissza, mégpedig a hagyományos repülők mintájára, saját szárnyakra és propellerekre támaszkodva, amelyek segítségével lassan ereszkedve, majd pedig landolva térne vissza az egység.


A megoldás az illetékesek szerint jóval kisebb költségeket emésztene fel, hiszen nem kellene további üzemanyagot pazarolni a teljes első lépcső visszahozatalára, a pálya utólagos módosítására, majd pedig az utolsó pillanatokban szükséges fékezésre és stabilizálásra. A visszatérésre kijelölt rész ballisztikus pályán utazna, majd pedig vízszintes landolást hajtana végre, aminek eredményeként a küldetésenkénti 50 millió dolláros költség jelentős mértékben csökkenthető lenne.

Ehhez azonban időre lesz szükség: bár az Airbus titokban már 2010 óta dolgozik a projekten (eddig 15 millió eurót költöttek el), a prototípus a fejlesztés alatt álló Ariane 6 egy későbbi változatával debütálhat, legkésőbb 2025-ig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valamit #11
    30% már észrevehető csökkenés, és ha jól értem bármely méretű rakétára megcsinálhatják, azé az nem rossz -30% felszállásonként
  • VolJin #10
    A lufi csak egy forma, amit tesztelnek.
    A valóságban nyilván nem lufit használnak fel.
    Nekem Mézga Aladár jutott az eszembe.
  • GixEr #9
    Errol a "lufi" elsodleges keprol csak nekem jutott eszembe a WingSuit ?
    Egy bizonyos magassagtol akar ki is hasznalhatnak ezt a lehetoseget vagy nem?
  • karesz6 #8
    " de az Airbus komolyan gondolja a fejlesztést, amely a jövőben bármelyik, folyékony üzemanyagra támaszkodó rakétán alkalmazható lenne."

    Ha egy újgazdag amcsi milliárdos mond ilyet azt mondom hogy lehet vicc.(És nézzétek meg milyen "orbitálisat" viccelt) Ha az airbus mondja az egy másik kategória.Mindkettő előtt le a kalappal, drukkolok nekik győzzön a jobb. (vagy győzzön bármelyik csak csinálják meg amit mondanak)
  • VolJin #7
    Az a sok leváló elem csak üres tartály.
    Ami visszatér, az meg egy hajtómű.
  • Irasidus #6
    Le. Csak egy ejtőernyős leszállás nagy erővel vágná a földhöz az érzékeny hajtóművet. A tenger jótékony vizes, sós közegét meg hagyjuk inkább, ha (gazdaságos) újrahasznosítás a cél.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.06.12. 13:43:57
  • fonak #5
    Ilyen erővel ejtőernyővel is lehozhatnák a hajtóművet.
  • Vamp17 #4
    "hiszen míg a SpaceX a Falcon 9 rakéta teljes első lépcsőjét szeretné visszahozni (egy tengeren hánykolódó lélekvesztőre, amely számos kihívás elé állítja a mérnököket),"


    A SpaceX nem a tengerre akarja letenni az elso fokozatot, hanem a szarazfoldre, konkretan a leszallopalyara!

    Jelenleg azert a tengerre teszik le(vagy legalabbis probaljak), mert ha a maradek uzemanyag berobban, az mar inkabb a tenger folott legyen...

    A SpaceX Dragon urkapszulaja szinten leszallopalyan fog landolni a tervek szerint, ill a vegso koncepcio az, h a masodik fokozatot is az elso mintajara hozzak vissza (de ez meg csak terv)

    A teljesen elkeszult SpaceX raketa kepes lenne folvinni hasznos terhet ugy, h minden eleme megmarad, csak ujra ossze kell allitani, foltolteni uzemnyaggal es indulhat megint. a tervek szerint 10 repulest birna igy, amig szervizelni kellene. NA ez lesz majd a jo :)
    Utoljára szerkesztette: Vamp17, 2015.06.11. 22:35:13
  • NEXUS6 #3
    Túl bonyis.

    SpaceX jobb, kevesebb extra alkatrészt tartalmaz.
  • johnfly #2
    Ennek az az értelme, hogy az a rakétahajtómű, amit a robotrepülő visszahoz roh@dtmocskosgcidrága!!!!!!!!!!!!!

    Egyébként abból a sok leváló elemből nem marad ott sok, csupán a második fokozat tartálya, és hajtóműve, viszont annak vissza hozatalára eddig még egyik versenytárs sem dolgozott ki épkézláb ötletet, tehát piaci szempontból, ez egy rendkívül életképes elgondolás.
    Meglévő rakétákat lehet úgy módosítani, hogy az első fokozat hajtóműve köré építenek egy hiper-szonikus repülést kibíró robotrepülő sárkányt, és kész.