Gyurkity Péter

Sikerrel tesztelték a Dragon kapszula vészrendszerét 

A SpaceX is kipróbálta saját kapszulamentő megoldását, amely balesetektől óvná az űrhajósokat.

A héten mi is írtunk arról, hogy a SpaceX után Jeff Bezos cége, a Blue Origin is tesztelte saját rakétáját, amely sikerrel zárult. Ők már korábban igazolták, hogy az esetleges vészhelyzet esetén működésbe lépő rendszerük kellő távolságba juttatja a rakéta tetején csücsülő kapszulát, erre azonban a SpaceX csak most kerített sort.

Az új Dragon kapszula az eddig teherszállításra használt elődre épül, ám ezúttal 7 űrhajósnak adna helyet, akik a jövőben többek között a Nemzetközi Űrállomást is ezen eszköz alkalmazásával érnék el, kiváltva ezzel az orosz közreműködést, és egyben alaposan lefaragva az ezzel kapcsolatos költségeket. Ezért is válik fontossá a vészhelyzetekre tartogatott életmentő rendszer, amely kellő időben lerobbantja a fő egységről a kapszulát és azt biztonságos távolságba juttatja, mielőtt a rakéta felborulna, szétesne, netán felrobbanna. Erről a kapszula falába épített nyolc SuperDraco hajtómű hivatott gondoskodni, amelyek mindössze 30 másodperc alatt 1500 méteres magasságba emelik a Dragont, ahol az megkezdheti a lassú ereszkedést és az ernyő kibontását, hogy azután az óceánban landoljon.


Az eseményhez a 16. percig kell előretekerni

Maga a teszt (amelyet itt követhettünk élőben) emberi részvétel nélkül zajlott le, ehhez alig 2 percre volt szükség, hiszen a rakéta el sem hagyta a kilövőállást, erre a szimulált vészhelyzet és a visszaszámlálás leállítása nem is adna lehetőséget. A lehető legkorábban, keleti parti idő szerint reggel 9-kor indult a próba, a leállást követően a kapszula levált, elérte a kívánt magasságot, majd pedig a kinyíló főernyővel menetrend szerint, 2 percen belül belecsapódott az óceánba, ahonnan a mentőcsapatok rövid időn belül kiemelték.

A NASA még tavaly szeptemberben, a Commercial Crew Program keretein belül adott lehetőséget a Boeing mellett a SpaceX illetékeseinek a saját rendszer kidolgozására és annak jövőbeni felhasználására. Amennyiben minden teszt sikerrel zárul, a Dragon lehet az egyik első "űrtaxi", amely az űrsiklók után ismét nyugati alapokon juttatja el az űrhajósokat az ISS-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!