Gyurkity Péter

A Blue Origin is tesztelte saját rakétáját 

Újabb magáncég száll be az űr meghódításáért folytatott versenybe, egyelőre pilóta nélküli tesztekkel.

Jeff Bezos, az Amazon első emberének űrvállalkozásáról 2012-ben mi is hosszabb cikkben írtunk, azóta azonban az ezredfordulón megalapított cégről nem sokat hallhattunk. Most szinte a semmiből adtak hírt arról, hogy többé-kevésbé sikeresen tesztelték saját rakétájukat, amelynek bizonyos részei a SpaceX megoldásához hasonlóan újból felhasználhatók lennének.

A Blue Origin - amely jó eséllyel az ISS-re induló új amerikai küldetésekből is kiveszi majd a maga részét - egy rövidebb videón keresztül mutatta be az április utolsó napjaiban elvégzett tesztrepülést, amely nagyjából sikeresnek mondható. A kísérlet nem volt teljes siker, ezt azonban Bezos azzal magyarázta, hogy ők is egy több alkalommal felhasználható rendszeren dolgoznak, és éppen ez utóbbi jelleg miatt lehetett némi hiányérzetük, amikor a hidraulikus rendszerben bekövetkezett nyomásvesztés eredményeként a lassú visszaereszkedés során a meghajtást biztosító modult végül elvesztették. Már készül azonban a második és a harmadik példány, amely egy javított hidraulikus rendszerrel kerülne fellövésre, remélhetőleg kiküszöbölve a problémát.


A New Shepard névre keresztelt rakéta a mostani teszt során gond nélkül elrajtolt, majd pedig 93 kilométeres magasságba emelkedett, a hangsebesség háromszorosával száguldva a légkörben. A végső cél emberek és a tudományos kutatásokhoz szükséges felszerelés űrbe juttatása, ez azonban még várat magára, hiszen egyrészt a tesztek egyelőre űrhajósok nélkül zajlanak, másrészt pedig a kellő magasságot sem érték el. Mindenesetre a legénységet szállítani hivatott kapszula vészhelyzet esetén történő biztonságos távolba juttatásáért felelős rendszert már szintén tesztelték, itt nem mutatkoztak különösebb problémák.

A Blue Origin munkája tovább folytatódik, itt újabb tesztrepülésekre, ezt követően pedig az első emberi utazásokra kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!