Gyurkity Péter

Gyorsabban cserélődnek fel a mágneses pólusok 

Egy új kutatás szerint erre nem évezredekre, hanem mindössze egyetlen évszázadra van szükség.

Egy amerikai kutatócsapat a napokban tette közzé munkájának eredményét, amely arra utal, hogy a Föld mágneses pólusai a korábban gondoltnál jóval gyorsabban, mindössze egyetlen évszázad alatt felcserélődhetnek, míg mások arra mutatnak rá, hogy a következő ilyen folyamat korábban bekövetkezhet.

Az UC Berkeley csapata Olaszországban vizsgálta meg egyes ősi tavak üledékes rétegeit, amelyek a legutolsó ilyen csere nyomait őrzik. Ez a folyamat, vagyis az északi és a déli mágneses pólus felcserélődése 786 ezer évvel ezelőtt ment végbe, a területtel foglalkozó szakemberek pedig eddig úgy gondolták, hogy ez több ezer év, pontosabban 3 évezred alatt zajlott le. Az üledékes minták vizsgálata azonban arra utal, hogy a váltás meglehetősen gyorsan, minden átmenet nélkül történt, erre pedig egyetlen évszázad leforgása alatt sor került, vagyis ennek megismétlődése akár egyetlen emberélet alatt bekövetkezhet.

Geofizikusok már a nyáron közölték egy másik tanulmány eredményét, amely viszont a soron következő folyamat elindulásának dátumát igyekszik megsaccolni. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy erre jóval korábban sor kerülhet, bár még ez is nagyjából kétezer évvel nyúlik a jövőbe, de ezt rögtön kiegészítették azzal a megállapítással, hogy nincsenek bizonyítékaink arra vonatkozóan, hogy a korábbi esetekben komoly károk érték volna a bolygó élővilágát. Természetesen a modern technológiát (így például az elektromos hálózatot) komolyan befolyásolhatja a mágneses pólusok felcserélődése, de az igazán komoly kihívásokat támasztó szakasz csak egyetlen, nem pedig több, egymást követő generációt érint majd.

A Föld 4,5 milliárd éves története során számos alkalommal került sor a mágneses pólusok felcserélődésére, a legutóbbi esetben a mágneses északi sark háromezer éven keresztül vándorolt az antarktiszi régióban, mielőtt ma helyére váltott volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #8
    Az nem vándorlás lesz, hanem tükröződés. Már van most is pár anomáliafolt a mágneses terünkben.
  • Vol Jin #7
    Néhány százezer évente változik a pólus. Már több ezerszer megtörtént, mióta van élet a földön.
  • AgentKis #6
    "nem kell több ebola-vírust kiszórni a bill gates-féléknek"
    A windows a PC-ket támadja, nem az embereket! XD
  • Vargagy #5
    Ha csak az Antarktiszon belül kóvályott 3000 évig, az nem nagy ügy, most is többszáz kilométeres körben (pár fok) kóvályog. Ha száz év alatt 180 fokot fordul, az már lesz valami:-)
  • Kotomicuki #4
    Viszont, ha ez a váltás együtt jár a mágneses mező gyengülésével, akkor nem kell több ebola-vírust kiszórni a bill gates-féléknek, mert "magától" redukálódik majd, nem csak az emberi populáció a Földön... már ha igaz, hogy a mágneses pólusok felcserélődnek.
  • Nemzsidó #3
    Esküszöm, nem értelek benneteket!
    A legkézenfekvőbb megoldás kiszúrja a szemeteket. Nem vándorolnak a pólusok sehová, hanem a Föld fordul meg, a déli sark kerül felülre, az Arktisz pedig alulra, legalábbis ha egy pl. modern asztali földgömbön kívánnánk szemléltetni a változást. Jó hogy azt ki nem találják, hogy a póluscserével az idő is visszafelé fog elindulni, alkonyat lesz a pirkadat, s viszont...
    A fenti képtelenségek okán most már világossá válhat mindenki számára, hogy a Föld lapos, nempediglen golyóbis alakú. Mint ahogyan Atlasz sem a Földet hordozza vállain büntetés gyanánt, hanem az eget. Mégis mit rajzolnak szerencsétlenre...? Egy sárgolyót.
    Ilyen tudatlan népséget!
    :)
  • Molnibalage #2
    Neeeeeeeeeeeeem, mind eltévedünk! :)
  • NEXUS6 #1
    Minmeghalunkkkk!!!
    :D