Ötvös Tibor

Grand Theft Auto 5

Kevés olyan játék van, melynek alig van szüksége reklámra vagy valamilyen hype-ra. A GTA sorozat kétségtelenül ezek közé tartozik, hiszen anno az ötödik rész bejelentésekor felrobbantak a fórumok és szinte vadászta mindenki az információs morzsákat. Nos, kedden hivatalosan is megjelent a Grand Theft Auto 5, melynek szinte azonnal nekiugrottunk.

De először egy kis történelem

A DMA Design 1997 októberében jelentette meg a felülnézetes megoldást alkalmazó Grand Theft Auto első részét, melyben már be is mutatkozott a három város: San Andreas, Liberty City és Vice City. A program rögtön milliós rajongótábort gyűjtött, melynek eredményeképpen két évvel később jött az első kiegészítő, a London 1969, majd pár hónappal később a GTA 2.

Ám az igazi bomba 2001 októberében robbant, mikor megjelent a GTA III és ezzel új mérföldkő jelent meg a játékvilágban. A megvalósítás, a teljes szabadság és természetesen az erőszak lehetősége miatt kirobbanó siker lett a program, ugyanakkor megjelentek az első ellenzői csoportok is.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Egy évvel utána jött a Vice City, majd 2004-ben a San Andreas is jelentősen bővítette a rajongói tábort. Ekkorra a GTA már egy fogalommá vált és ezért a rajongói elvárások is megnőttek. A 2007-ben, a sorozat tizedik évfordulóján megjelent negyedik epizód pedig ki is elégített szinte mindenkit. És a hozzá megjelent két DLC is megmutatta, hogy van még potenciál a szériában. Kedden pedig megjelent az ötödik epizód, mely feltette a franchise eddigi történetére a koronát.

Hogyan kerültem ide?

Nos, meghaltam. Minden 9 évvel ezelőtt kezdődött. Sima melónak indult. Kisvárosi bank, bemegyünk két haverral, felmarkoljuk a dohányt, aztán irány a kocsi és tűzünk el. Minden jól is ment, ám a szemét zsaruk hamarabb értek ki, mint azt számoltuk. És ekkor elkezdődött a harc. Meglepően sok zsernyák támadt ránk, szinte a földből nőttek ki, de elértük a verdát. Miután a sofőrünket kilőtték, én vettem át a kormányt és el is jutottunk a találkozási pontra... de átvertek. Ott nem egy helikopter várt, hanem egy mesterlövész, aki engem és haveromat is leszedett. Eltemettek. Megsirattak. A bankrabló Michael meghalt... a tanúvédelem alatt álló Michael pedig megszületett.

Nagy vonalakban ez a GTA 5 prológusa, melyben a játék megtanítja számunkra a kezelést, a karakterek közötti váltást, a fedezékrendszer használatát, a harcrendszert - szóval szinte mindent. A temetés után pedig megismerhetjük az "új" Michaelt, aki épp egy pszichiáternek panaszkodik a fiához fűződő rossz viszonyáról, unalmas életéről.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A szereplők

A GTA 5 sztorijának igazából három főszereplője van, ám a központi karakter Michael lesz. Egyébként ő a legszimpatikusabb és az emberek többségéhez legközelebb álló alak is a trióból, hiszen a sok pénze ellenére hétköznapi gondokkal küzd (megromlott viszony a nejével és a gyerekeivel, unalmas hétköznapok stb). A másik két karakter, az autótolvajként bemutatkozó Franklin egy fiatal a gettóból, aki keresi a helyét és Michaelre mint mentorára tekint; és Trevor, aki a GTA univerzum eddigi legőrültebb és legellentmondásosabb karaktere, ami azért nem kis szó.

Szerinted lesz PC-s port?
  • Igen
  • Nem
  • Nem is kell
Trevor fejvadászként ténykedik Los Santos területén, de legalább ekkora elánnal főzi eladásra és felhasználásra szánt drogjait lakókocsijában. Ahogy látható, elég különböző karaktereket hozott össze egy csapatba a Rockstar és ez a közöttük való váltásnál is megmutatkozik. Ugyanis bármikor, bármilyen helyzetben válthatunk Trevorról például Franklinre, aki addig élte életét, tette a saját dolgát, így nem ott találjuk, ahol utoljára "hagytuk".

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Franklint kutyasétáltatás, csajozás vagy autómosás közben értük utol, Michael a nejével vitázott, a medencéjében punnyadt vagy kerékpározott a parton, Trevor irányítását pedig egy autós üldözés közepén vagy kemény ivászat közben vehettük át. De ezek csak példák, hiszen közel 25-30 órányi játék után sem találkoztunk kétszer ugyanazzal a helyzettel.

Vannak küldetések, melyekben egyedül dolgozunk, ám az igazi hangulatot a trió közös munkái adják. Ilyenkor számos lehetőséget kapunk egy-egy küldetés letudására, hiszen folyamatosan váltogathatunk a karakterek között és dolgozhatjuk ki rablási stratégiánkat. De ez nem kötelező, hiszen a társainkat az MI remekül irányítja, szóval ez csak egy lehetőség. Képességek és minden más

A három karakter nem csak külsőben különbözik egymástól, de eltérő képességekkel is bírnak. Franklin például vezetés közben le tudja lassítani az időt, így szlalomozva a forgalomban, Michael a fegyverekhez ért profi módon, így ő lövöldözés közben tudja megtenni ezt a lassítást, míg Trevor pedig ex-pilótaként a légi járművek vezetésében jeleskedik és ha bedühödik, akkor jóval nagyobb sérülést tud okozni ellenfeleinek és sebezhetetlenné válik.

A sztori során rengeteg küldetést kapunk természetesen, melyek mindegyike egyedinek tűnik. A szimpla autós üldözésektől és lövöldözésektől kezdve a James Bond stílusú kémkedésen át pár egészen szürreális misszióig szinte mindennel találkozhatunk majd. Ám az igazán jó pillanatait a programnak a bankrablások okozzák. Hangulatosak, tervezést igényelnek és többféle módon is letudhatjuk őket.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Most nézem, hogy már elég sokat írtam, de még egy szó sem esett a szórakozási lehetőségekről. Pedig Los Santosban mindent megtehetünk, amihez csak kedvünk van. A különböző sportok (tenisz, golf, úszás, kerékpározás például) mellett vehetünk pilótaleckéket, kimehetünk lőni a lőtérre, ejtőernyőzhetünk, búvárkodhatunk... szóval elképesztően sok lehetőségünk van "kikapcsolódni".

Azonban ezek a ténykedések nem csak ezt szolgálják. Minden egyes szórakozási mód valamilyen szinten fejleszti karakterünket is. Például a sok tenisz után javul az állóképességünk; ha kondizunk, akkor megerősödünk és így tovább. Szóval érdemes ezekre is időt szánni, mert nem haszontalan dolgok.

A különböző járművek kezelése is fejlődött, ami jó pont, főleg a negyedik rész kicsit nehézkes irányítása után. A Rockstar is belátta, hogy ezen a ponton változtatni kell és inkább a harmadik epizód könnyedebb, árkádosabb mechanizmusát fejlesztették tovább és végre közel tökéletes élményt kapunk. Nem a legéletszerűbb - legalábbis nem minden esetben -, de cserébe kevés alkalommal fogunk fejre állni.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A különböző autók és motorok között akadnak irányításbeli különbségek, de ezek általában a teljesítményük vagy méretük miatt van. Az autókázás azonban továbbra is remek móka, a repülőket könnyű kezelni, a rádiókból pedig jó zenék szólnak. Nem lepne meg, ha sokan akár órákat keringnének a városban és annak környékén konkrét cél nélkül, pusztán élvezve a tájat.

A GTA 5 ugyanis gyönyörű. Los Santos pazarul fest. Az első, prológusban szereplő, havas táj után óriási váltást jelent a napfényes város, ahol ugyanúgy jelen van a szegénység, mint a gazdag negyed. Ugyan az elsőre kiadott képek kicsit csaltak, azt a grafikát majd csak a következő részben érheti el a Rockstar, de panaszra így sem lehet ok.

Végszó gyanánt

Sokat lehetne még írni a GTA ötödik részéről (és majd a PC-s változat megjelenésekor meg is tesszük ezt), de ehhez 10 oldal is kevés lenne. A Rockstar sorozata is egy olyan franchise, melyet divat gyűlölni (ebbe a társaságba tartozik még a Call of Duty is), de egyszerűen nem lehet nem észrevenni azt a profizmust, ami jellemzi a címet. Hosszan lehetne még sorolni a lehetőségeket: ingatlanvásárlás, a karakterek, fegyverek, járművek egyedire szabása, a programban szereplő Facebook megjelenése, a kutyánk tanítása, sztriptízbárok látogatása... de a lényeg akkor is egy: a GTA 5 a sorozat és az év eddigi legjobbja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KakiSzaki #85
    GTA5 gameplay
    GTA5 youtube channel
  • narumon #84
    Sikerült nem megérteni amit írtam - nem baj mindenki játsszon azzal amivel szeret. Én sajtreszelő maszturbálósan szeretem az ilyen játékokat más pedig a billentyűzet 1 v. 0 állását kedveli.
  • Robb20 #83
    Legelőször csak az egérről beszéltél, ami irányításra jobb a kontrollernél(már ha tényleg használnod kell, mint ahogy a te példáidban szinte egyikben sem). A billentyűzetet csak utána keverted bele, de azzal is simán irányítható minden, amit mondtál. Ami kontrollerre jobb az az ilyen God of War-féle játékok köre, vagy a verekedős/kombóhalmozós game-ek.

    Ui.: Halo 1-2 van PC-n is.
  • Skyline #82
    Akkor leegyszerüsítem, dilettáns kis buzi vagy, aki hülyeségeket beszél önös meggyőződésből, nem beszélve az óvodás hozzászólás színvonalról.:)
  • jocking #81
    Akkor leegyszerűsítem: a bill.+egér JÓ, a kontroller SZAR. S-Z-A-R.
    Remélem ezt már sikerült felfogni.

    Vita lezárva, aki még ez után a komment után ide ír, az buzi.
  • narumon #80
    Még jó hogy azzal kezdtük (én meg főleg), hogy mindkettőt próbáltuk. Nem rég írtam, hogy Fifázni el sem tudom képzelni billentyűzettel, de autóversenyt és más sportjátékot sem nagyon. Sőt nekem a Tomb Raider és Mass Effect stílusú játékok is jobban bejönnek kontrollerrel. Tehát próba után is tartom a véleményemet (sőt eleve így kezdődött - ha nem próbáltam volna akkor nem is ugatnék bele a témába). Az egér egy helyen sokkal jobb - fps-nél - node mint azt írtam is azt nem játszok. Egyetlen igazán jó FPS van a HALO az viszont xbox exkluzív kénytelen vagyok kontrollerrel játszani (mellesleg talán nem is megy rosszul), attól, hogy nem oszton nonstop a headshotokat attól még élvezetes (sőt élvezetesebb mint bármelyik PC-s FPS)
  • Skyline #79
    Megint hülyeséget garantálsz, ismétlem pc mellett konzolt használok,és max azzal játszom pc-n ami multiplatform....Azoknak is jórészét (Pl Batman arkham,stbstb) mind mind kontrollerrel pc-n... És nem, nem gyűlölöm, buktad a garantálást. Ennyit a vitazárásról, itt zárjuk le.:)
  • jocking #78
    Zárjuk le annyival, hogy akik itt az egekbe istenítik a kontrollert, azoknak csak azt üzenem, hogy egy tetszőleges, PC-re és konzolra is megjelent játékot próbáljanak ki egyszer PC-n, ha lehetőségük nyílik rá. Előre borítékolom, hogy garantáltan meggyűlölik a kontrollert, miután kipróbálták az egeret.

    Uff.
  • narumon #77
    "Mondjuk úgy, hogy nem nyomod folyamatosan a gázt?"

    Akkor magyarul igazam volt? Azaz nyomod, aztán gurulsz, aztán nyomod, aztán gurulsz? Hát nem ezt írtam már legelőször is?
  • Robb20 #76
    Mondjuk úgy, hogy nem nyomod folyamatosan a gázt? Én simán be tudtam venni a kanyarokat, nem volt probléma. De mondjuk én elég sok autóversenyes game-et nyomattam, úgyhogy megedződtem.

    Nem kell egyetértenünk, ha neked az kényelmes, rendben van, semmi baj vele, csak nem kell fikázódni. Én kontrollerrel rühellném az irányítást, de ettől még nem mondom, hogy az szar.