Ötvös Tibor

Egy kort zár le a Total War: Shogun 2 - Fall of the Samurai

Március 15-én jelenik meg a Total War: Shogun 2 legújabb kiegészítője, mely a Fall of the Samurai címet viseli és az eddig legmodernebb Total War rész lesz.

300 évvel a fő történeti szál után játszódik az új kiegészítő, mely épp abban a korban játszódik, amikor Japánt épp egy polgárháború szakította szét és az ország nyitott a nyugati civilizáció felé. Így a hadi megoldások, technikák is hatalmas változáson mentek át, hiszen az addig íjakkal és kardokkal vívott csatákban megjelentek a modernebb fegyverek is.

Mivel a határok már nyitottak, így választhatunk, hogy az amerikai, angol vagy a francia erőkkel közösködünk. A kereskedelmi előnyök mellett egy idő után az adott ország haderejét is felhasználhatjuk, amelyeket megfelelő időben és helyen használva pillanatok alatt eldönthetjük egy-egy csata kimenetelét (lásd Az utolsó szamuráj).



Fontosabb szerepet kap ezúttal a tengeri járművek felhasználása is. Mostantól a legnagyobb csaták a vízen zajlanak és egy-egy várost vagy ellenséges bázist a tengerről is meggyengíthetünk. A gépek természetesen fejleszthetők és például, ha az angolokkal barátkozunk, akkor megkaphatjuk a legerősebb hadihajót, a HMS Warriort is.

Visszatérnek a történelmi küzdelmek is és a fő történetet adó Boshin csata mellett például Miyakoi tengeri küzdelmet is lejátszhatjuk. A valós idejű csaták hatalmasabbak, mint eddig bármikor és elég Research pont összegyűjtése után olyan fegyvereket is bevethetünk, mint a Gatling-ágyú vagy az Armstrong puskák.

Ráadásul ezen fegyvereket belső nézetből is irányíthatjuk. Ehhez csak a H gombot kell lenyomni és máris ott állhatunk az ágyúk mögött és oszthatjuk az ellenfeleket. Jó megoldás és valóban újdonságnak számít a szériában.

Az eltelt 300 évben természetesen Japán is változott, hiszen az iparosidásnak köszönhetően a kis falvakból városok lettek, majd a játék során folyamatosan fejlődnek tovább. Megjelennek a gyárak és más, eddig nem látott modern szerkezetek is a világunkban. Ennek köszönhetően a japán tradicionális muzsika, amit a játék alatt hallunk szép lassan átvált a nyugati zenekari művekre.



A Total War sorozatban először felbukkannak a vasutak is. Ha megfelelően fejlesztjük őket, akkor az egységek szállítása, a haderők átcsoportosítása és a kereskedelem is sokkal gyorsabban és gördülékenyebben zajlik majd a vasút segítségével.

A Total War: Shogun 2 - Fall of the Samurai egy önállóan is futtatható kiegészítő, így nem kell az eredeti játék az indításához. Nagy valószínűséggel egyébként ezzel az utolsó kiegészítőt is letudhattuk a Shogun 2-höz, szóval várjuk a Creative Assembly következő alkotásának bejelentését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uwu300 #17
    Ez olyan hogy megveszed és működik.
  • fantomvampire #16
    Udv!

    Azt szeretnem megkerdezni hogy lehet jatszani lanba tunngelen keresztul ?
    Milyen patch es fix kell hozza ?
  • uwu300 #15
    Ezt a részt azért várom nagyon, mert abba reménykedek hogy a multi kampány szinkron error mentes lesz. Mivel különálló játék lesz, jó esély van rá.
    Kicsit félek tőle hogy olyan sekélyes lesz mint az Empire szakasz.

    Sajnálom hogy nem annyira népszerű a Shogun 2, így nem is várható nagy folytatás, főleg hogy most kaptunk egy nagy adag Japánt, én is úgy érzem hogy pár évig búcsút veszünk a szgetektől. A bugoktól eltekintve nagyon jól sikerült játék lett. Ha rendesen megcsinálták volna, ez lehetett volna a tökéletes Total War rész.

    Én szinte biztos vagyok benne hogy a Róma lesz a következő. Nagyon népszerű, nálam is dobogós, szurkolok hogy tanulva az előző részek hibáiból egy igazán jó játékot hozzanak össze. Remélem nem kapkodják el a kiadást, nem azért mert nem játszanék vele szívesen, de ha már csinálnak valamit csinálják meg rendesen, ne úgy mint eddig.
  • breckinridge #14
    Maradjunk annyiban, hogy ez a motor legfeljebb ókorra jó, legfeljebb középkorra. Az Empire és a Napoleon pocsék lett. Akkor kötött mélységű alakzatokban harcoltak. Az meg mi, hogy egy 6 fontos ágyút fejlesztesz, lesz belőle 7 fontos tarack, majd abból 12 fontos ágyú. Nevetséges, vicces, röhej.
    Ez a motor 12 éveseknek való árkád.
    Gettysburg, Antietam, Austerlitz, Waterloo, 2nd Manassas. Ezek valósághű, de legalább szimulációs motorok hajotta programok. A TW sorozat és ezek között kb. olyan, mint a mainstream zene és a jó zene közötti különbség. A TW mainstream, 12 éves Béluskák számára készült árkád, a többi nevezett játék szimuláció.
  • Roman #13
    http://www.europabarbarorum.com/

    http://www.rometotalrealism.org/

    ezeket anno rojtosra meg rongyosra nyúztam.. RTW2-őt, de hasonló precizitással. Sajnálom, ókor buzi vagyok ^^
  • Molnibalage #12
    Ki beszélt grafikus motorról...? Édes Istenem, olyan jó lenne, ha elolvasnád azt amit írtam és nem mögé költenél valamit...

    A csaták mozgató fizikai motor és egyéb hadjárat elemek nem teszik lehetővé a korrekt modellezést. Olyan szinten át kellene dolgozni, hogy az már nem TW lenne.
  • mcganyol #11
    nem grafikus motorról volt szó.
    a mögötte húzódó logika értelmetlen ww2-re. azért mert elefántokat le lehetett modellezni vele, attól még nem lehet tankokat is. Iszonyú gagyi lenne hogy megy 20 sherman a mezőn, szigorú, zárt alakzatban, aztán lövik őket géppuskával és néha fel-felrobban egy. De nem csak a taktikai csata alkalmatlan ww2-re hanem a stratégiai térkép is. Hogy valósul meg a blitzkrieg taktika, a légiharcok, a gyártókapacitás modellezése, a stratégia bombázás, a németek olaj és ember hiánya az elhúzódó háborúban?

    maximum ww1-et lehetne csinálni ezen a motoron nyugvó alapokkal, de már ahhoz is olyan sok fundamentális átalakítás kellene, hogy azt már nevezhetnénk teljesen új játéknak.
    RTW2 lesz a következő és jól is van ez így.
  • JethroHUN #10
    A játék grafikus motorjának, mi köze van ehhez? Csak a renderelésért felel, nem szabja meg h milyen animációkat csinálnak. HA világháborúsat akarnának csinálni, akkor 2. vh-t kellene alapul venniük. Repülőket is belelehetne rakni valahogy. Ugyan olyan lenne mit az empire total war. Csak nem állva, hanem lövészárkokból menne a lövöldözés. Ágyukat, tankokat se lenne gond megcsinálni. De az játék MIje akkor is a közelharci egységek irányítására van tervezve. Nekem az Empire a kedvencem, a középkori total war után. De csak a hajó csaták miatt. Mert az baromi király volt.
  • navahok #9
    Egyértelműen Rome TW2 lenne a jó, ott tényleg minden nép egyedi nem csak pár különleges egysége van.
  • MaRee #8
    RTW 2 kell, van már elég uncsi világháborús játék.