Ötvös Tibor

Klasszikusok, amiket remake-elni kellene

Knights of the Old Republic, No One Lives Forever, Duke Nukem 3D. Csak pár cím, melyek HD-grafikával felturbózott változatát szívesen látnák a játékosok. Az egyik játéklap összegyűjtötte a leginkább kívánt feldolgozásokat. Akad köztük néhány meglepetés.

Érdekes összeállítás született a PC Games magazinban. A szerkesztőség a mostanában tapasztalható remakelést látván összeszedte azon klasszikus és kultikus PC-s játékokat, melyeknek szívesen látná HD-s változatát. Ehhez hozzávette még olvasóik szavazatait is és így állt össze a lent olvasható 27 címből álló felsorolás. Serious Sam, a Monkey Island, hamarosan pedig a Perfect Dark Zero is megkapja a maga nagyfelbontású remakejét és épp ezért valóban érdekes elgondolkodni a fenti kérdésen. Ha szavazni lehetne, hogy melyik kultikus, legalább két résszel rendelkező "őslelet" térjen vissza feljavított grafikával, de egyéb változtatás nélkül a monitorokra, akkor ki mire szavazna? A lap felsorolása következik.



Kezdetnek itt a valóban klasszikus szerepjáték, a Might & Magic, melyet anno 1986-ban jelentetett meg a fejlesztő New World Computing még Apple II-re, az utolsó, sorban a kilencedik epizódja pedig 2002-ben debütált - ekkor már alaposan lecsökkent népszerűséggel. Szintén az RPG-k egyik legnagyobb klasszikusa a Wizardry, mely 1981-ben aratott világsikert, utoljára a 2001-ben jelentkezett a nyolcadik részével.

1991-ben jelent meg a nagysikerű Battle Isle, melyet a Blue Byte jelentetett meg. A stratégia 2000-ben, a Battle Isle: The Andosia War című résszel búcsúzott a rajongóitól. 1992-ben, akkoriban pazarnak számító Voxel Space grafikus motorral hajtott Comanche: Maximum Overkill aratott osztatlan sikert a szimulátor rajongók körében, ám a 2001-es negyedik rész óta eme széria körül is halotti csend honol.



Meglepetésre az elméletileg hamarosan új résszel jelentkező Doom is helyet kapott a listán. Tény, hogy az első rész a mai napig klasszikusnak számít, de ez a sorozat még nincs lezárva. Ahogy a Quake sem, melynek első részét szívesen látnák felújítva viszont a monitorokon. Az Unreal és Unreal Tournament is a mai napig él, ám a rajongók minden egyes rész után csalódottságukat fejezik ki, így nem csoda, ha visszakívánják az eredeti pályákat, karaktereket. Nem meglepetés a WarCraft szereplése a listán, mivel a játék a mai napig milliós rajongótáborral bír, és a harmadik rész óta is eltelt már kerek nyolc év.

A No One Lives Forever 007-es hősnője két részben is szerepelt és a sikerek ellenére a Monolith a harmadik, Contract J.A.C.K. címet kapott epizódban más főszereplőt hozott be és az már meg is bukott. A Commandos szintén hatalmas siker lett és épp ezért érthetetlen a fejlesztők több, mint hét éves hallgatása a széria negyedik részével kapcsolatban. Ám az tény, hogy a mai napig az első rész a legkedveltebb a rajongók körében.



A Homeworld eddig két részt és egy kiegészítőt ért meg, ám elméletileg készülőben van a harmadik része a játéknak. Ám eddig itt is az első rész viszi a pálmát. A listán az AquaNox 2 az első olyan cím, mely nem egy széria első része és valóban jobban sikerült elődjénél. A cikk szerint egy kis grafikai tupírral simán megállná még ma is a helyét - főleg hogy a tengeralattjárós/akció kategória elég kihalt manapság.

A Conflict: Freespace szintén nagy közönség kedvenc volt a maga idejében és szintén egy mára kihaltnak tekinthető műfajt képvisel (űrhajós akció). Jó hír lehet, hogy az akkori fejlesztő, a Volition még ma is aktív és épp a napokban jelentette be a titokzatos Secret Project X munkacímet viselő produktumát, mely a fejlesztők szerint nem a Red Faction vagy a Saint's Row újabb része. Elképzelhető, hogy folytatódik a Freespace franchise? Vagy a szintén a listán szereplő Descent tér vissza? Mindkettőnek örülnénk.



Személyes listámon a POD (vagy teljes nevén a Planet of Dead) nem tartozik az örök klasszikusok közé, bár kellemes órákat töltöttem a futurisztikus versennyel. Mindenesetre a lap fórumán sok szavazat érkezett a játékra, szóval mégis lehet benne valami. A Master of Orion már nagyobb kultklasszikus, melynek negyedik része elméletileg készül a Stardock műhelyében.

Eddig egy kalandjáték sem szerepelt a listán, így ezen műfajban az első helyet a méltán népszerű Indiana Jones and the Fate of Atlantis kapja meg. A programnak elméletileg készül a rajongói folytatása, ám egy vérbeli Indy-kaland a mai grafikával igazi csemege lenne. Újabb űrhajós szimulátor, ezúttal a Privateer, mely a szintén klasszikus Wing Commander sorozat egyik mellékága volt. A széria 1996-ban jelentkezett egy második résszel és azóta teljes a csend a sorozat körül.

A System Shock szintén egy megkerülhetetlen klasszikus, mely a mai napig rengeteg rajongóval rendelkezik, így egy HD-s változat bizonyosan nagy sikert aratna. Ugyanez mondható el a "Gonosznak lenni jó" reklámszlogennel sikeresen építkező Dungeon Keeper első részéről is, melynek visszatérésére szintén millióan várnak.



A Jagged Alliance elméletileg hamarosan folytatódhat, ha sikerül kiadót találni a dobozban leledző harmadik részéhez. Ám akkor is a '94-es első rész lesz a viszonyítási alap. A sajnos már nem létező Ensemble Studios egyik legnagyobb dobása az 1997-ben megjelent Age of Empires volt és ezzel örökre beírták a nevüket a stratégiai játékok történelemkönyvébe.

A nemrég megjelent Dragon Age: Vérvonalak sokak számára a klasszikus Baldur's Gate egy újabb része, ám az RPG-rajongók mégis az eredetit kívánják vissza a monitoraikra. Szintén kitörő örömmel fogadná a játékos társadalom az X-Wing vs. Tie Fighter felújított verzióját - ha már a folytatás nem készül. Érdekesség a listán a Duke Nukem 3D szereplése. A jelek szerint a herceg még mindig bír pár rajongóval, a 4ever körüli nevetséges botrányok ellenére is.



A végére következzen egy újabb LucasArts termék, melyet szinte hetente követelnek a mi fórumunkon is a rajongók. Ez pedig nem más, mint a Knights of the Old Republic, melynek a jelek szerint még messze a trilógiává bővülése. A szavazáson mindenesetre az első rész feltuningolt változatát kérték a legtöbben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • deftrash #54
    uj tárhelyen a creatures remake:
    http://smurf.atw.hu

  • [HUN]FaTaL #53
    Legjobb játék :)

    Egy UT1 remakenek örülnék.
  • deftrash #52
    Creatures Remake:
    hupikek.fw.hu
  • csiber #51
    Már nem azért, de DN3Dböl van Remake verzió, mégpedig Duke Nukem High Definition Pack néven. Ugyancsak szép grafika, no nem full hd, de szép. Akinek kell, itt van: Oldal Ja és nem warez, hivatalos helyröl van.

  • eekson #50
    CARMAGEDDON!!!
  • Eagle073 #49
    Szevasztok! X-Wing vs. Tie Fighter remakjevel én is 1et értek. Viszont volna 1 kérdésem: Hogyan lehetne beüzemelni a Genius MaxFire Grandias 12V vibration joypadomat az X-Wing sorozatokhoz? Tévedés ne essék eddig néhány játékkal ment amivel kipróbáltam, de az X-Wing sorozatokkal nem.Driverek, amit CD-n adtak fent vannak. XP, Sp3at használok. Mit tehetnék? Előre is kösz mindenkinek.
  • Sir Charles #48
    DUNGEON KEEPER!!!! Mekkora lenne egy remake abból!
  • Wittgen #47
    Hogy mennyire egyet tudok veled érteni
  • zorrobomber #46
    Crashdays! Az olyan :)
  • Sanyix #45
    próbáltam. Gáz, nem olyan. Túl arcade-os.