Berta Sándor

Pandora, a Linux-alapú játékkonzol

Az új eszköz nem csak játékokhoz kiváló, hanem a világháló is böngészhető rajta. A több funkciós készülék heteken belül a boltokba kerülhet. A készülék prototípusa tavaly februárban készült el.

"Mivel a projekt minden fejlesztője nagy Amiga-rajongó volt, így egy legalább olyan teljesítményű terméket akartunk létrehozni, amivel modellezhető egy Amiga" - hangsúlyozta Michael Mrozek, az OpenPandora ügyvezetője. Nos, a célkitűzést sikerült túlszárnyalni, hiszen az új eszköz nem csak játékokhoz kiváló, hanem a segítségével bárki akár böngészhet is a világhálón.

A szakember elmondta, hogy ugyan a 4,3 colos érintőképernyő kicsinek tűnhet, ennek ellenére kiválóan megjeleníthető rajta egy teljes asztali felület. Internetes böngészőként a Firefoxot lehet használni, és a már meglévő online közösség segítségével egyre több alkalmazás lesz elérhető a Pandorára. "Így válhat egy játékkonzolból több célú készülék" - jegyezte meg Michael Mrozek.


A Pandora kicsit nagyobb a Nintendo DS-nél, de még így is elfér egy nadrágzsebben. A konzolvezérlőkön kívül 43 gombos billentyűzete van. Az internetezés egy integrált WLAN-modul segítségével valósulhat meg és az eszköz akkumulátora legfeljebb tíz órás működést tesz lehetővé. A gép lelke egy 600 MHz-es órajelű ARM-Cortex A8-as processzor.

"Az eszközt nagyon jól össze lehet hasonlítani az iPhone legújabb generációjával vagy a Nokia N900-assal. A kiegészítő GPU-nak köszönhetően azonban a mi modellünk kicsit erősebb náluk. Egy PSP processzora például csak 333 MHz-es órajelen fut és még ennél is lassabb egy Nintendo DS. Az operációs rendszer gyakorlatilag béta státuszú. Ugyan stabil, de a különböző nyelvek támogatását és a hatékony energiagazdálkodást még integrálnunk kell. Ebben szintén segíthet az online közösség és az első 4000 darab" - közölte Mrozek. A Pandora egyébként egy kevéssé ismert Linux-disztribúció, az Angström egyik módosított változatát használja.

"Abból indulunk ki, hogy a termék következő generációja már mindenki számára elérhető és használható lesz. A játékok és a programok telepítése már most rendkívül egyszerű: csak le kell tölteni és egy SD memóriakártyára másolni őket" - nyilatkozta az ügyvezető, aki maga is részt vett a fejlesztésben. A játékok nem aktuális alkalmazások, hanem régebbiek átiratai, például a Quake 3. Ezek a Pandorán teljes, 800 × 480 képpontos felbontással futtathatók. Az első 4000 terméket a következő hetekben elkészítik és piacra dobják. Már ez is nagy eredmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az egész projektben összesen öten dolgoztak - Mrozekkel együtt.
A Pandora bevezető ára 299 euró lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valentine2 #15
    Már van Windows XP-t leutánzó Linux is a könnyebb kezelhetőség jegyében.Szélessáv
  • intrex #14
    Hát izé...
    Az iPhoneban ugyanez processzor van, ugyanígy 600 MHz-en, a GPU ráadásul még papírforma szerint jobb is:
    Pandora: PowerVR SGX530 (14 MPolys/s)
    iPhone: owerVR SGX535 (28 MPolys/s)

    A Pandorának a méretbeli, háttértár, szoftver ellátottság stb. hátrányokon kívül két nagy előnye van, az egyik a nagyobb képernyő méret és felbontás, a másik az akku idő... ennyi.
    http://en.wikipedia.org/wiki/PowerVR#Series5_.28SGX.29
  • n3whous3 #13
    mekkora fos nyomorék szar ez is úristen
  • NEXUS6 #12
    Most nézegettem, hogy mondjuk PS1 emu nagyon szépen fut rajta, szal az ifont meg a déest játékminőségben ezáltal rögtön lekarcolja. Mondjuk lehetne akár olyan is, hogy valaki az eredeti PS1 játékait futtatja rajta, az eredeti PS1-ből kimásolt ROM segítségével az emun, csak ugye ilyen a Föld 6.5 mrd lakosából egy sem akad.
    Bár persze MP3 lejátszót is gyártanak a nagy cégek is és gyak ezáltal lexarják, hogy a júzerek nem nagyon szeretik fizetős úton beszerezni az anyagot hozzá.

    De ennyi, vagy nem sokkal több pénzért már tényleg jó kis netpécét lehet kapni.
  • kvp #11
    Ezzel a konzollal egy nagy gond van, hogy linux-ra nem nagyon ir jatekot senki sem. Igy nagyjabol kilottek a jatekosokat, maradnak a linux barkacsolast kedvelo emberek, de nem biztos, hogy van 4000 olyen ember a vilagon aki ezert penzt is adna. Ennyi penzert az emberek jo resze mar inkabb egy olcso mini laptopot (netbook-ot) vesz, es ha linux-al keri mar kap is egy rendes pc kompatibilis hardvert.
  • Fórumharcos #10
    Hajr? 300euro kapsz egy akkora teljes?tményt mint pl: mda vario 3.
    Ja és igen amiga gamék,q3 maximumon-/itt mi a maximum?/-
    psp igen 333Mhz = gt ezen a vackon soha nem j?tszól ilyen min?séget,azt?n go go tölts 6000retrot 299e'ért.
  • Fórumharcos #9
    Hajr? 300euro kapsz egy akkora teljes?tményt mint pl: mda vario 3.
    Ja és igen amiga gamék,q3 maximumon-/itt mi a maximum?/-
    psp igen 333Mhz = gt ezen a vackon soha nem j?tszól ilyen min?séget,azt?n go go tölts 6000retrot 299e'ért.
  • Caine #8
    Ááá AMIGA ...
    Ez most könnyeket csalt a szemembe, te jó isten, mennyit nyomtuk haverokkal ...
  • NEXUS6 #7
    "Mivel a projekt minden fejlesztője nagy Amiga-rajongó volt, így egy legalább olyan teljesítményű terméket akartunk létrehozni, amivel modellezhető egy Amiga" - hangsúlyozta Michael Mrozek, az OpenPandora ügyvezetője. Nos, a célkitűzést sikerült túlszárnyalni, hiszen az új eszköz nem csak játékokhoz kiváló, hanem a segítségével bárki akár böngészhet is a világhálón.

    Ettől még nem lesz valami Amigához hasonló. Az Amiga OS fényévekre van a Linuxtól, ami ennek a kütyünek az OS-e, nem minőségileg, hanem filozófiában, felépítésben és működésben. Amúgy szerintem pont az Amiga OS valamilyen verzióját kéne használni és nem Linuxot, kb fele anyi idó alatt bebútol, nincs leállási procedúra, egy meleg reset kb 5 sec. Emuk nagyrésze az alá is van, mint ahogy minden más segédprogram is.
  • Inquisitor #6
    "A Pandora bevezető ára 299 euró lesz."
    Lol. Ennyiből veszek egy QWERTY-s Android telót, ami sokkal több mindenre lehet használni ...