Gyurkity Péter

Durva és antiszociális a GTA IV

Az évtized játéka címre is pályázó GTA IV megjelenésével egy időben menetrendszerűen érkezett a másik oldal véleménye, amely az erőszakot emeli ki. A játékosokat inkább a fagyások zavarják.

Jack Thompson neve sokaknak ismerősen hangozhat - ő volt a GTA: San Andreas egyik leghangosabb (ha nem a leghangosabb) kritikusa, aki különösen a Hot Coffee mód napvilágra kerülését követően követelte a játék besorolásának módosítását, illetve a terjesztés korlátozását. Ezúttal a Take Two Interactive vezérigazgatóját, Strauss Zelnick-et támadta meg, mégpedig annak édesanyján keresztül, miután Zelnick az első vélemények megjelenése után azzal dicsekedett, hogy saját anyja sem tudott volna jobb értékeléseket adni az új játéknak.

Thompson levelében felhívja az anyuka figyelmét arra, hogy fiacskája az erőszakot és pornót reklámozó játékával nagy károkat okoz, és a legjobb lenne, ha ő maga is belemerülne a GTA IV által ábrázolt világba, vagy legalább végignézné, ahogy a fanatikusok élvezik azt. Ezzel egy időben több szervezet és egyesület jelezte kifogását a játékkal szemben, amely szerintük megkérdőjelezhető példát, ideálokat állít a fiatalok elé. Több helyen a játék forgalmazásának betiltását, illetve korlátozását követelik, igyekezvén távol tartani a fiatalokat annak megvásárlásától.


Egyes szakértők ugyanakkor azt emelik ki, hogy a kritikusok legnagyobb része egyáltalán nem, vagy alig játszott az újonnan megjelent játékkal, véleményét tehát apró információmorzsákra, azok alapos felnagyítására alapozza. Hozzáteszik, hogy a negatív kritikákban kiemelt részleteket egyáltalán nem kötelező lejátszani, a játékosok jó része azokkal soha nem is találkozik, így a folyamatos szapulás sok hűhó a semmiért. Érdekes, hogy Clinton szenátor ezúttal mélyen hallgat, pedig annak idején ő a GTA-ellenes kampány egyik leghangosabb szószólója volt - talán nem meri megkockáztatni a szavazatok elvesztését egy igen népszerű játék kritizálása miatt.

A megjelenés körül máris gyülekeznek a negatív hírek: a brit Times arról számolt be, hogy sorbanállás közben megkéseltek egy férfit Londonban. Az illető állítólag szóváltásba keveredett egyik riválisával, aki szintén a forgalmazó előtt várta a játék megjelenését, ezt követően került sor a támadásra. Az áldozat nem maradt a helyszínen, hazatántorgott, hogy felfegyverkezve bosszút álljon támadóján, ám a visszaúton összeesett, majd a rövid kórházi kezelést követően távozhatott. Lancashire-ben, ugyanazon a napon, egy 18 éves fiatal állkapcsa törött el, miután támadói elrabolták tőle a frissen megvásárolt példányt.

A játékosokat eközben a gyakori fagyások bosszantják, amint arról az Xbox és PlayStation 3 fórumokon is beszámoltak. Úgy tűnik, hogy sokaknál nagyjából óránként megakad a játék. Egyesek a gyorsítótár túltöltődésére gyanakodnak, amit azzal indokolnak, hogy a bár Rockstar sikeresen kiölte a játék közbeni töltéseket, ám nem számoltak ennek egyéb következményeivel. Javítás egyelőre nem áll rendelkezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wooex #60
    ...azert repultek bele a world trade centerbe mert Osama Bin Laden es a tobbi talib sokat nyomta a Doom-ot anno...
  • wooex #59
    ilyen erovel belehetne tiltani a "penzt" is mert az altala okozott problema a legsulyosabb szerintem a vilagon...
  • Tojesz #58
    hmmm... ennyiből a horrorfilmeket is be kellene tiltani, mert a karika az vicces nagy visszatartó erő
  • zoli47 #57
    "szerintük megkérdőjelezhető példát, ideálokat állít a fiatalok elé. Több helyen a játék forgalmazásának betiltását, illetve korlátozását követelik, igyekezvén távol tartani a fiatalokat annak megvásárlásától."

    Anno meg volt a ***-os film, ami a (18) karikát helyettesítette, abból tudtuk hogy az a film talán nem annyira tré és unalmas mint az "engedélyezett" szarok. Minél inkább pampognak a GTA ellen, annál több ember lesz rá kíváncsi. A tiltott gyümölcs mindig édesebb. Nembaj, legalább ilyen népszerűség mellett garantáltan lesz 5. rész is. :)
  • G18XM8 #56
    Talán utána kéne názni a drága kritikus uraknak, hogy hány sorozatgyilkos, vagy egyéb szociopata bűnöző játszik videojátékokkal. Mert, hogy egy sem.
  • ericghar #55
    Jó ez a késeléses dolog. Ennek analógiájára kitilthatnánk az alkoholt a kocsmákból, mivel fogyasztása (lásd. bicska a hasba) gyakran sarkall erőszakra, és a mindennapos alkoholizálás "megkérdőjelezhető példát, ideálokat állít a fiatalok elé".
  • billxxx #54
    akinek az ne vegye meg ennyi.......
    a vice city a sirály
  • Hoz_Hun #53
    Na ez az. Egy 18+ játéknál mit példálóznak a gyerekekkel. Szerintem már a játékgyártók kalkulálnak a szokásos erkölcs huszár kritikusok lázadásával. Már lassan az a kritika, ha nincs kritika. Azt a játékot amire nem köpnek a Thompson félék meg sem érdemes venni. Szerintem ez már egy mérce.
    Csak azt nem tudom mit szólnak akkor, ha valóban egy perverz, brutális játék jelenne meg.
  • n3whous3 #52
    De a büdös apjuk faszát!!!! Itt 18+-os játékról van szó, hogy jönnek pl. a gyerekek a képbe? Álszent buzi szar képviselő...
  • Su0my #51
    az igazság az,hogy pl azért a GTA az egyik ilyen célpont, mert ez annyi lét termel=> hátha tudnak belőle csapolni a mocskos korrupt férgek.


    Skyline#48: SZVSZ volt :)