Németh Szabolcs

GTA 4 - gyere tesó, segíts!

Kevesen tudnának azzal vitatkozni, hogy a Mafia mellett a GTA a legsikeresebb gengszterjáték, amelyet valaha fejlesztettek.

A történet annak idején még a 2D-s GTA-val kezdődött, ahol először lendülhetett akcióba rosszabbik énünk. Azóta számos folytatás került a boltokba, és 2008-ban a GTA 4 is biztosan sok-sok ember szoftvertárát fogja gyarapítani. A PC-s megjelenési dátum még nem ismert, ezért ezzel a kérdéssel nem is foglalkoznánk, hanem azonnal belevágunk a közepébe: megnézzük, hogy mitől lehet iszonyatosan jó a GTA 4.

Amerikai álom, remény, változás, jobb élet. Ismerősek ezek a szlogenek valahonnan? Bizony, a mostani amerikai választási kampányban gyakran előkerülnek a jelöltek tarsolyából ezek a hangzatos és nagy szavak. Roman Bellick pontosan ilyen mézes-mázas szöveggel csábítja a tengerentúlra unokabátyját, Nico Belicket. A rokon persze azonnal hajóra száll, hiszen ahol ő lakik, ott nemhogy meggazdagodni, de még megélni sem lehet. Ám nem sejti, hogy Roman mindössze fedezéket keres mögötte, hiszen egy taxiállomás tulajdonosaként túl sokat költött nőkre, piára, luxus cuccokra. Kölcsönöket halmozott fel, és bizony a rosszfiúk nem teketóriáznak, ha pénzbehajtásról van szó...

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy természetesen Nico bőrébe bújva kell majd boldogulnunk Liberty City-ben (New York). A fantázia szülte világból végre a valósba csöppenünk, és bár nem tökéletes a modellezés, a fontosabb helyszínekre simán rá lehet majd ismerni a Big Apple területén. Miután megérkeztünk az ígéret földjére, szembesülünk Roman hazugságaival, de nem hagyjuk magára, hanem mellé állunk. A város, amelyben bóklászunk majd, a fejlesztők közlése szerint hihetetlen részletességgel lesz lemodellezve. Természetesen a negyedeket álca alá rejtik, de ez mit sem von le majd a játékélményből.

Az élménnyel ugye elválaszthatatlan kapcsolatban áll a hangulat is, amelyet többek között a pazar és realisztikus grafikai, illetve fizikai motoron is múlik. A program a saját fejlesztésű RAGE-alapot használja, és a Natural Motion által fejlesztett Euphoria egészíti ki, amely az animációkat kezeli majd.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A GTA sorozat eddig hihetetlen sokszínűségével, szinte megunhatatlanságával hódított, de a fejlesztők azt ígérik, hogy a mostani küldetések révén még izgalmasabb órákra, napokra számíthatunk. A játékmenetben végbemenő változásokról egyelőre hiányosak az információk, de az biztos, hogy főhősünk saját mobiltelefonnal gazdagodik, amely nagyon fontos szerepet tölt majd be a játék során. SMS-t kaphatunk, fogadhatunk, az üzleti ügyeket, kéréseket, fegyverrendeléseket mobilon is leadhatjuk. A kopók sokkal nagyobb elánnal, és főleg intelligenciával üldöznek majd minket mint eddig, ezért sokszor a taxit kell majd választanunk közlekedés céljából, és nem autókat törünk fel, amivel folyamatosan rossz pontokat szereznénk a rend őreinél.

A GTA következő része egészen biztosan pillanatok alatt átrendezi majd az eladási toplistákat. Olyan játékok, mint a Crysis, vagy a CoD 4 könnyen leszorulhatnak majd a trónról. A GTA 4 PS3 mellett Xbox 360-ra is jön. Egyelőre PC-re nincs bejelentve a játék, de nehéz elképzelni, hogy ez a verzió kimaradna a palettáról.

GTA IV

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gyulus24 #575
    Sziasztok valaki tudna nekem segíteni h honnan tudom le szedni a gta 4 magyarítást patch nékül fel rakni ?
  • leviantor80 #574
    sziasztok abban kéne segíteni hogy letöltöttem a GTA 4 asi loadert és azt hova kell bemásolni?? segitsetek
  • homokhajcsár #573
    Hellosztok eredeti a játék és egyszeröen nem tom mi a baja nemtok belépni a social cluba maga a honlapon be vok regelve de a játékot miko inditanám mindig aszt irja rosz a jelszo 4 jelszot cseréltem má le valaki segitsen me má lasan ot vok ösze töröm a francba
  • Fekete Zsolt #572
    Tudna valaki segíteni nekem?
    Az a problémám, hogy amikor elindítom a játékot, akkor nem engedi, hogy beállítsam a grafikát. Azt írja, hogy csak 37mb-os a videókártyám. A gépigénye bőven megvan. (Windows 7 van a gépemen)

    UI.:Már nagyon sok mindent megprbáltam, de nem jött össze (patch-et telepítettem, meg kompatibilitási módban is felraktam, de nem működött)

    A válaszokat előre is köszönöm!
  • benikee #571
    Hali!
    Játék közben ,,fatal error resc10" ezt dobja ki, kilép a játékból.
    Mi lehet a probléma? pls help!!!
  • joco22 #570
    Sziasztok. Tudna valaki segíteni ebben: Asi Loader? se holse találom egy módhoz kellene meg írja már le valaki,hogy hova kell majd másolni emiatt nem müködik a mód sajna! Választokat előre is köszönöm.
  • hitmaniman #569
    Sziasztok ! Nekem egy ojan problémám van hogy letöltötem a játékot felraktam patch , crack , minden indul is szépen.De nemtudok grapichon belül semmitse csinálni nem enged átálitáni semmit és a legelsö küldetésnél addig amig kinem megyek az utcára tök szép a grafika de aztán ha kiérek és elmegyek a abbol körzetböl hírtelen eltünik minden csak a rengetek kocsit láttom az egész pályán és a gyalogosokat meg a oszlopokat, táblákat ellég idegesitő ! :( ! Valaki tudna nekem ebbe segiteni ? előre is köszönöm!
  • torokdev #568
    Sziasztok.
    Megvettem a GTA IV-et PC-re (eredeti-boltban!!)!! Sikerült feltenni, elkezdeni a játékot... stb. De kb. 56%-nál kaptam egy küldetést ''J'' betűvel a térképen, ''PAYBACK'' missziónévvel!! Az lenne a problémám, hogy ha rámegyek e küldetésre rendesen el fogadja és kidobja a sárga pöttyöt a térképen, hogy hová kell mennem. El is megyek az adott pontra/helyre!! DE AMINT RÁMEGYEK KIDOBJA HOGY TÖLTÉS (MINT A TÖBBI KÜLDETÉSNÉL) DE CSAK TÖLT-TÖLT ÉS TÖLT!! SEMMI NEM TÖRTÉNIK CSAK FEKETE ALAPON FEHÉRREL HOGY TÖLTÉS!! AKÁR MEDDIG VÁROK SEMMI!! 10 PERC UTÁN MEGUNTAM!! MÁR MEGPRÓBÁLTAM TÖBBSZÖR DE SEMMI EREDMÉNYE SAJNOS!!
    Valaki tudna segíteni, hogy ilyenkor mit lehet tenni?? Ha igen akkor tegye már meg legyenszives!!
    Előre is köszönöm!!
    ÜDV: Dávid.
  • szutyi93 #567
    Sziasztok!

    Megvettem a GTA IV. et fel szeretném rakni a gépre kéri az első lemezt berakom a töltés felénél kéri a másodikat berakom és a végén amikor végez kéri újra az első lemezt berakom és rá 2-3 másodpercre kékhalál és utána újra indul a gép már háromszor megpróbáltam de mindig ez van.
    Valami ötlet?
  • RTmz88 #566
    SZIASZTOK ! Az a problémám hogy fel akarom tenni a 1.0.7.0 patchet de nem sikerül mert hiba van . Windows 7et használok . Ja és ez a hiba ezt írja ki :Failed Installing title update. See log at C:\Documents and Settings\Lacboy\Local Settings\Application Data\Microsoft\GFWLive\Install\Logs\titleupdate.log for details