Dojcsák Dániel
Mégsem lesz Shakespeare MMO
Az irodalmárokat és a játék világot is sokkolta anno a hír, mikor bejelentették: Shakespeare műveinek alapján készül egy új MMO. A hamleti kérdés stílusosan itt is elhangozhatott, lenni vagy nem lenni, a választás pedig valamiért az utóbbira esett.
A befagyasztott játék címe "Arden, the World of Shakespeare" lett volna, s többek közt az angol irodalom leghíresebb írójának műveiben való jártasság lett volna a szükséges képesség a fejlődéshez, de úgy tűnik a humántudósok bosszúja a World of Warcraftért még a bonyodalom előtt dugába dőlt. A játék technikailag a Neverwinter Nights egy mod-ja lett volna, de még ez sem menthette meg a halvaszületéstől. A létre nem jött világban a játékosok Arden világába születtek volna bele, ahol is a shakespeari drámák szereplőivel és szituációival kerültek volna időről-időre szembe. A szintlépéshez elég bizarr módszert találtak ki: a karaktereknek a fejlődéshez kvízszerű kérdésekre kellett volna válaszolniuk, illetve az interaktivitás jegyében más játékosokkal különböző kártyajátékok révén kerülhettek volna kapcsolatba.
A játékot kitalálók egyike, Edward Castronova, az Indianai Egyetem egyik professzora, a koncepciót még meredekebbé tette volna saját szociológiai kísérleteivel, hiszen azt tervezte, hogy a játékvilágon belüli szabályokat időnként megváltoztatja, kicseréli és ezt követően alaposan megvizsgálja, hogy miként reagált erre a közösség. Amennyiben a történet megvalósult volna, még akkor sem biztos, hogy ennek lett volna bármi értelme, hiszen szinte kizárt, hogy a teljes társadalomra érvényes következtetéseket lehetne levonni egy olyan játék alapján, ami még a legelborultabb művészlelkeket sem biztos, hogy leköti.
Éppen ez lett a játék veszte. Hiába bizonyult nagyon hálásnak, hogy létrejöhet egy játék, ami végre szórakoztatva oktat, ráadásul nem is akármire, hanem az irodalomtörténet egyik legszignifikánsabb alakjának munkásságát verte volna a fejekbe, de egy apró probléma mégis akadt. A játék egyáltalán nem lett volna érdekes, sőt, halál unalmas lett volna. Maga Castronova is elismerte, hogy csapata túlságosan arra figyelt, hogy belevigyen mindent, amit csak lehet Shakespeare-ről, így elfeledkeztek olyan dolgokkal is felvértezni a projektet, ami embereket csalogatna a közelébe. "Feladványokra és szörnyekre van szükség vagy az emberek nem akarnak játszani" - mondta a professzor. Majd hozzátette "amire pedig nekem szükségem van: sok játékos egy világban, akiken folytathatom a kísérleteimet. Ezért döntöttem úgy, hogy [a Shakespeare játék helyett] egy teljesen más oldalról közelítem meg az egészet."
Annak ellenére, hogy Castronova feladta ezt a fejlesztést, intő példaként veti tapasztalatait a többi kutató elé, ha esetleg ők is hasonló dolgon törnék a fejüket. Akiket pedig esetleg felcsigázott a játék, azok a prototípust kipróbálhatják, hiszen az letölthető a játék weboldaláról. A tanulság pedig csupán annyi, hogy nem lehet véletlen, hogy egy újabb próbálkozás harapott fűbe, ami összemosta volna a játékot és a tanulást.
A befagyasztott játék címe "Arden, the World of Shakespeare" lett volna, s többek közt az angol irodalom leghíresebb írójának műveiben való jártasság lett volna a szükséges képesség a fejlődéshez, de úgy tűnik a humántudósok bosszúja a World of Warcraftért még a bonyodalom előtt dugába dőlt. A játék technikailag a Neverwinter Nights egy mod-ja lett volna, de még ez sem menthette meg a halvaszületéstől. A létre nem jött világban a játékosok Arden világába születtek volna bele, ahol is a shakespeari drámák szereplőivel és szituációival kerültek volna időről-időre szembe. A szintlépéshez elég bizarr módszert találtak ki: a karaktereknek a fejlődéshez kvízszerű kérdésekre kellett volna válaszolniuk, illetve az interaktivitás jegyében más játékosokkal különböző kártyajátékok révén kerülhettek volna kapcsolatba.
A játékot kitalálók egyike, Edward Castronova, az Indianai Egyetem egyik professzora, a koncepciót még meredekebbé tette volna saját szociológiai kísérleteivel, hiszen azt tervezte, hogy a játékvilágon belüli szabályokat időnként megváltoztatja, kicseréli és ezt követően alaposan megvizsgálja, hogy miként reagált erre a közösség. Amennyiben a történet megvalósult volna, még akkor sem biztos, hogy ennek lett volna bármi értelme, hiszen szinte kizárt, hogy a teljes társadalomra érvényes következtetéseket lehetne levonni egy olyan játék alapján, ami még a legelborultabb művészlelkeket sem biztos, hogy leköti.
Éppen ez lett a játék veszte. Hiába bizonyult nagyon hálásnak, hogy létrejöhet egy játék, ami végre szórakoztatva oktat, ráadásul nem is akármire, hanem az irodalomtörténet egyik legszignifikánsabb alakjának munkásságát verte volna a fejekbe, de egy apró probléma mégis akadt. A játék egyáltalán nem lett volna érdekes, sőt, halál unalmas lett volna. Maga Castronova is elismerte, hogy csapata túlságosan arra figyelt, hogy belevigyen mindent, amit csak lehet Shakespeare-ről, így elfeledkeztek olyan dolgokkal is felvértezni a projektet, ami embereket csalogatna a közelébe. "Feladványokra és szörnyekre van szükség vagy az emberek nem akarnak játszani" - mondta a professzor. Majd hozzátette "amire pedig nekem szükségem van: sok játékos egy világban, akiken folytathatom a kísérleteimet. Ezért döntöttem úgy, hogy [a Shakespeare játék helyett] egy teljesen más oldalról közelítem meg az egészet."
Annak ellenére, hogy Castronova feladta ezt a fejlesztést, intő példaként veti tapasztalatait a többi kutató elé, ha esetleg ők is hasonló dolgon törnék a fejüket. Akiket pedig esetleg felcsigázott a játék, azok a prototípust kipróbálhatják, hiszen az letölthető a játék weboldaláról. A tanulság pedig csupán annyi, hogy nem lehet véletlen, hogy egy újabb próbálkozás harapott fűbe, ami összemosta volna a játékot és a tanulást.