SG.hu

A Steam Deck uralja a kézi PC-s játékok piacát

A Steam Deck részesedése nagyobb, mint az Asus ROG Ally, a Lenovo Legion Go és MSI Claw termékeknek együttvéve.

Ma van a harmadik évfordulója a Valve Steam Deck megjelenésének, a kézi játék-PC-nek, amely piacteremtő volt. Az indulása kicsit kaotikus volt, de három év elteltével már uralja a még mindig éretlen piacot. A Valve 2023 novemberében csak annyit közölt, hogy "több millió darabot” adott el az AMD processzorral hajtott kézi számítógépből, de eddig még nem volt nyilvános, hogy mekkora piacról is beszélünk és hogy a Windows-os versenytársak hogyan állnak... egészen mostanáig. MOst kiderült, hogy a Steam Deck részesedése nagyobb, mint az összes versenytársa együttvéve.

Az IDC piackutató cég az ellátási láncok adatai alapján becsüli meg, hogy pontosan hány kézi játékrendszert szállítottak le világszerte, és készít ebből kiadási előrejelzéseket. Lewis Ward, az IDC piackutató elemzője elkülönítette a SteamOS és a Windows játékkéziszámítógépeket ezekből az adatokból, és elmondta, hogy a Valve Steam Deck, Asus ROG Ally, Lenovo Legion Go és MSI Claw termékekből 2022-ben 1 620 000, 2023-ban 2 867 000, 2024-ben 1 485 000 fogyott, és 2025-re 1 926 000 leszállítását várják. Összeadva ez három év alatt alig 6 millió darabot jelent. Ezt egyféleképpen lehet nézni: kicsi és nem igazán növekszik. Az IDC 2025-re 2 millió alatti szállítást prognosztizál, nem pedig nagyobb bővülést.

A másik lehetőség, hogy a kategória egyszerűen még nagyon korai szakaszban van: a Meta Ray-Ban-ból 2023 októbere és 2025 februárja között csak 2 milliót adtak el, de a gyártó ezt annak jeleként értékeli, hogy hamarosan évi 10 millió darab kelhet el. "Szerintem ez elképesztő” - mondja Frank Azor, az AMD gaming marketingfőnöke az IDC kézi játék PC-kre vonatkozó számairól. "Ez a kategória három évvel ezelőtt még nem létezett; a semmiből, a nulláról jutottunk el a több millió darabos eladásokig."

Az IDC becslései szerint a 6 millió kiszállításból az oroszlánrészt maga a Steam Deck tette ki. A 2022-es szállítmányok mindegyike Steam Deck, és Ward szerint a 2023-as szállítmányok 50 százaléka és a 2024-es szállítmányok 48 százaléka is ez a masina. A Valve mostanra már 3,7 millió Steam Decket szállított le, és mostanra valószínűleg átlépte a 4 milliót. (Az IDC számai nem tartalmazzák az olyan kínai kézi eszközöket, mint a GPD, az Ayaneo és a OneXPlayer, bár az Indiegogón közzétett támogatói számaik alapján egyébként is nagyon kis játékosokról van szó.)

Mivel két év alatt mindössze 2 millió Windows-os kéziszámítógépet szállítanak, nem nagy meglepetés, hogy az AMD és az Intel nem költ nagy összegeket több olyan egyedi chipre, mint amilyen a Steam fedélzetén működik - különösen, ha igazak a pletykák, miszerint a korai Windows-os kéziszámítógépek vásárlói szokatlanul magas arányban küldték vissza a termékeket. Persze amikor az összes alacsony fogyasztású játékchipet eredetileg laptopokba, nem pedig kézi számítógépekbe szánják, akkor olyan csalódásokat kapunk, mint az új Lenovo Legion Go S, melyet lemos a Steam Deck OLED. Vagy kapunk egészen jó kézi számítógépeket, mint a ROG Ally X, amelyek az energiaéhes chipeket egy hatalmas akkumulátorral ellensúlyozzák, de legalább jó drágák is lesznek emiatt.

Persze nem a chip az egyetlen ok, amiért a Steam Deck idáig eljutott, messze nem! A Valve operációs rendszere, a SteamOS lehetővé teszi, hogy egyszerűen, egy gombnyomással elaltassuk a gépet és ugyanilyen könnyedén újraindítsuk, továbbá a Proton kompatibilitási réteg és az előre lefordított shaderek kombinációja az, aminek köszönhetően hihetetlen módon a Windows játékok Linuxon gyakran jobban futnak, mint Windowson. Aztán ott van a végtelenül testreszabható és kényelmes vezérlés, amely évtizedes címeket is játszhatóvá tesz. Az Epic Games Store és a Ubisoft, sőt még a Blizzard játékai is játszhatóak rajta, az ára pedig a konzolokhoz van mérve, nem pedig a játéklaptopokhoz. Nem mellesleg a Valve hihetetlenül egyszerűvé teszi a teljesítmény átmeneti finomhangolását a hosszabb akkumulátor-üzemidőért cserébe.

Bár igaz, hogy az új AAA PC-s játékok ma már nagyobb teljesítményt igényelnek, mint amennyit a Steam Deck nyújtani tud, a Valve ragaszkodik ahhoz, hogy a Steam Deck 2 bevezetésével megvárja, amíg „ugrást” tud nyújtani a teljesítményben anélkül, hogy feláldozná érte az akkumulátor élettartamot, és hogy nem az idei AMD Z2 chipeket fogja használni. Ezen ígéret, a sok kiváló új játék, amelyek a Steam Decket célozzák meg, az új Nvidia GPU-k magas árai, és az a gondolat, hogy az új Microsoft és Sony kéziszámítógépek csak több év múlva érkeznek... akit érdekel a kategória, nincs oka rá, hogy várjon egy Steam Deck megvásárlásával, hacsak a Nintendo Switch 2 az egyedi címeivel nem szorítja ki valahogy a piacról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #1
    SteamOS nélkül a többi konzol kb értelmetlen.
    A Valve meg ráér. Tényleg nem kell évente kidobni egy új konzolt.

    Minél előbb dobják ki az újan, annál hamarabb értéktelenedik el a régi.