Kipróbáltuk a C64 Minit, mely egyértelműen a nosztalgia-faktorra hajaz. A játékokkal nincs is gond, magával a perifériával viszont annál több.

A játékvilág manapság a Remastered kiadásoktól hangos, de mellette a Nintendo Mini-korszaka is elég meghatározó lett. A NES és a SNES Mini után elképzelhető, hogy érkezik az N64 Classic, de más cégeket is megihletett a siker. Ennek eredményeképpen készülhetett el a C64 Mini, melyet ma volt alkalmam kipróbálni. Őszintén megmondva, nagyon kíváncsi voltam a konzolra, hiszen gyerekkorom meghatározó élménye volt a C-64 előtt töltött idő és persze a tévében éveken át még látható volt ennek nyoma (a képernyőbe beégett a keret és a felirat, de a korabeli játékosok számra ez nem újdonság).

A C64 Mini csomagjában egy apró gépet kapunk, mely emlékeztet a C64 első kiadására, mely még világosbarnás billentyűzettel, rajta sötétbarna gombokkal jelent meg. Erre tudjuk csatlakoztatni a hozzá járó joysticket a gépen található két USB port egyikén keresztül. És ha már itt tartunk, rögtön meg is említeném a periféria komoly hiányosságait. A billentyűzet csak dísz, nem használható gépelésre. Ha bármilyen szöveget akarunk beírni, akkor két lehetőségünk van: vagy a képernyőn megjelenő virtuális billentyűzetet használjuk és a joy segítségével választjuk ki a betűket vagy pedig a szabad portra bedugunk egy billentyűzetet. Utóbbit ajánlom, mert maga a joy is elég sérülékeny.


Így azonban megmarad a régi érzés, hiszen a '80-as években is egymás után cseréltük le a könnyen törő joystickokat. Itt azonban talán megéri jobban óvni az eszközt, hiszen a pótlása nem olyan egyszerű, mint a hőskorban volt. És persze, ha ketten akarunk játszani, akkor vásárolni kell egy másikat, a csomagban csak egy darab található meg. De ennyi "negatívum" után lássuk a játékokat és magát a felületet.

A 64 beépített játék között akadnak igazi klasszikusok (Boulder Dash, Impossible Mission II) és méltatlanul elfeledett egyedek is (Nobby the Aardvark). A bekapcsolás után meg is jelenik a játékválasztó képernyő, mely nagyon jól lett felépítve. Megkapjuk a program leírását, a feladatot és szerencsére a kezelőfelületet is megismerhetjük, mely azért nem minden esetben volt egyértelmű akkoriban (igen, rád mutatok Uchi Mata). A választás után már töltődik is a játék és be is vethetjük magunkat a kalandba. A készítők a HDMI címkét feltehetően csak a kor kedvéért tették rá, hiszen a grafikában nincs változás. A kijelzőnél választhatjuk a klasszikus CRT lehetőséget (ekkor egy négyzetben jelenik meg a program) vagy a 16:9-es felbontást is. A másik nagy újdonság és egyben hatalmas segítség az, hogy bármikor, a játék bármely fázisában elmenthetjük az aktuális állásunkat, ami egy Impossible Mission esetében jelentős könnyítést jelent.

A C64 Mini sajnos elég vegyes képet mutat. A játékok között akadnak érdekesek és persze lehet kötekedni, hogy mi miért került be vagy éppen maradt ki, de olyan széles a paletta, hogy mindenkinek nem is lehet megfelelni. A nagyobb baj a periféria gyengesége, illetve a gombok hiánya. Ez számomra abszolút érthetetlen, hiszen ha ketten játszanak, akkor nincs hova bedugni a billentyűzetet, a joystickos "gépelés" pedig hihetetlen hosszadalmas és idegőrlő. Ennek ellenére, aki azt gondolja, hogy neki megér 80 euró körüli összeget az, hogy a régi játékaival szórakozzon, az nyugodtan beruházhat a gépbe. Azonban minőségét tekintve a konzol kivitelezése bőven hagy kívánnivalót maga után és persze nyomába sem érhet a Nintendo munkájának.