Berta Sándor

Előkerült a PlayStation egyik prototípusa

Az elveszettnek hitt eszközt egykor a Sony és a Nintendo közösen fejlesztette ki és egy felhasználó véletlenül bukkant rá.

Dan Diebold videojátékos tájékoztatta nem mindennapi felfedezéséről a Reddit-közösségét. Az általa nyilvánosságra hozott fényképen a PlayStation egyik kezdeti változata szerepel, amelyet még a két cég mérnökei közösen alkottak meg. A bejegyzés komoly feltűnést keltett és különböző reakciók érkeztek rá. Volt, aki úgy vélte, hogy a konzol nem is valódi.

Diebold a különleges leletet az apja holmijai között találta meg és mint kiderült, a prototípusból - tesztelési céllal - világszerte csupán 200 darab készült. A terméken egyaránt szerepel a PlayStation és a Sony felirat, s nagyon valószínű, hogy valójában a Super Nintendo Entertainment System (SNES) egyik verziójáról van szó, amelyet a Nintendo az 1990-es évek elején dobott piacra.


A hír azért is keltett feltűnést, mert eddig úgy tudták, hogy a PlayStation összes prototípusát megsemmisítették. Az, hogy egy készülék mégis megmaradt, kisebbfajta szenzációnak számít. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Diebold apja az 1990-es években közvetlenül a Sony Interactive akkori vezérigazgatójától kaphatta meg a különleges modellt, amelyet ezután megőrzött. A hálózati kábel hiányzik, de Diebold a következő napokban megpróbálja valamilyen módon bekapcsolni az eszközt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #5
    Még mindig nem történt meg...
  • RAZOR27 #4
    +1, legalább frissíthetnétek hogy kamu...
  • Inquisitor #3
    Inkább az N64, ha lemezes verzióban jön ki.
  • molnibalage83 #2
    Tisztelt SG lead egy négy napso hírt, amiről szinte azonnak iderült, hogy csak vicc volt. Lásd itt...
  • supermario4ever #1
    Ez a Super Nintendo prototípusa, ugyanis CD-s lett volna a konzol, csak a Nintendo egyik pillanatról a másikra megszakította a kapcsolatot a Sony-val. Valószínűleg azért, mert a Sony túl nagy befolyást akart a játékok felett, és ez a Nintendónak nem tetszett. De valószínűleg ilyen lett volna a Super Nintendo, ha CD-s lett volna.