Ötvös Tibor

Enslaved: Odyssey to the West - a legjobb játék, amivel alig játszanak

Újabb esélyt kap a három éve megjelent és 2010 egyik legjobbjának kikiáltott, ám nagyot bukott Enslaved: Odyssey to the West, melynek prémium kiadása végre PC-re is megjelenik.

2010-ben jelent meg a Ninja Theory legjobb alkotása, mely Andy Serkis, a King Kong és A Gyűrűk Ura legfontosabb szereplőjének fejéből pattant ki. Az Enslaved: Odyssey to the West a kritikusok és a játékosok körében is komoly sikereket ért el - legalábbis azoknál, akik megvásárolták. Sajnos azonban elég kevés rajongó fizetett a programért, ami így, az eredetileg több részesre tervezett sorozatot már az első résznél megszakította.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Most azonban a Namco Bandai és a Ninja Theory is úgy döntött, hogy futnak egy újabb kört a projekttel és rögtön egy Premium Edition képében a PC-s tábornak is elérhetővé teszik az akciójátékot. Ebben a csomagban az alapjáték mellett a Pigsy's Perfect 10 címet kapott kiegészítő is megtalálható, de más változás nem történt az elődhöz képest.

Az Enslaved a 16. századi kínai Utazás a Nyugatra című könyvön alapul, hőse pedig Monkey, egy állati ösztönök által irányított férfi. Hősünk egy rabszállító hajón "utazik", ami azonban lezuhan, ám előtte még sikerül kiugrania az egykoron szebb napokat is látott New York területére. Mikor magához tér, egy különös szerkezetet talál a fején és egy fiatal hölgyet lát maga előtt. Mint kiderül, Tripp 300 kilométerre található falujába szeretne eljutni és ezért a rabszolgájává tette az óriási embert, akinek így nincs más lehetősége, mint segíteni újdonsült társának.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Először lássuk a környezetet, ami egyszerűen pazar. A világon ugyanis átvette a hatalmat a természet és ahhoz képest, hogy egy poszt-apokaliptikus világban járunk, szinte minden gyönyörű zöld színben pompázik és csupán az életünkre törő robotok törik meg eme idillt. Ellenfeleink megtesznek mindent, amit csak lehet, hogy megállítsanak minket, de főleg Trippet. Rá nagyon kell vigyázni, hiszen ha a hölgy meghal, akkor nekünk is végünk, a szerkezet végez velünk.

Monkey mozgása igen egyedi, leginkább - talán nem véletlenül - egy majomhoz lehetne hasonlítani. Hősünk képes nagyobb tárgyakat mozgatni, nagyobbakat ugrani és botjának segítségével osztani az ellent mind közelharcban mind pedig távolról, hiszen lőni is tudunk az eszközünkkel. Tripp a logikai feladványokban nyújt majd segítséget, képes ugyanis eljutni olyan szűkebb helyekre, amikre Monkey nem.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A sztori folyamán becsatlakozik egy harmadik fél is a kalandokba. Ő Pigsy, aki igen beteges vonzalmat érez Tripp iránt és Monkeyra mint egy konkurensre tekint. Pigsy neve is sokat mond, mind kinézetében mind pedig viselkedésében egy malacra hasonlít. Nem szeretnék lelőni semmit, de a 14 fejezet során elég érdekesen alakul majd a trió tagjainak egymáshoz fűződő kapcsolata.

Az akciósabb részek mellett rengeteg platform-elemmel is találkozunk, melyek nem jelentenek különösebb kihívást, de éppen kellő változatosságot nyújtanak a verekedős és vízen siklós fejezetek között. Az Enslaved: Odyssey to the West nem hibátlan (a sztori lezárása kimondottan érdekes), de ennek ellenére ajánlott mindenkinek, aki három éve elment eme gyöngyszem mellett. A PC-s tábor pedig ismét megmutathatja, hogy az Alan Wake után egy újabb, elsőre megbukott alkotást tehet sikeressé, ez a cím ugyanis megérdemli, hogy emlékezzünk rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #6
    ez egy nagyon király játék! Imádtam Xbox-on! Egy kicsit rövid, a grafika hibátlan, nekem a sztori is nagyon bejött. Én egyfolytában cipeltem a csajt, ha kellett, ha nem. Aki játszott vele, tudja miről beszélek
  • yesname #5
    Hülyén van a cím megfogalmazva. Úgy szerette volna értetni, hogy a legjobb játék, azok közül melyekkel alig játszanak.
  • Sajátvéleményem #4
    "A legjobb játék" Az angol tudósok állapították meg? Már a külseje sem néz ki jól (Super Mários).
    20 éve lehet jobban fogyott volna. Hát, nem egy MOHA, vagy San Andreas...
  • lammaer #3
    PCn nem a warez miatt lesz leginkább bukta.. egyszerűen ez az ugribigri third person tipikus konzol cucc.
    Nem leszólásként írom, mert én szeretem ezt a stílust (legalábbis a DArksiders az pl bejött), de a PCs táborban ezek nem szokak amúgy sem ütni. Míg néz meg egy komolyabb PC játékot (Civ5), azt is warezolják mégis siker.
  • Tinman #2
    "a legjobb játék, amivel alig játszanak"

    Egy korrekt, kellemes cím, de a legjobb? Kizárt.

    A PC-s tábor pedig lewarezolja majd meglásd és PC-n is durva bukta lesz a cím.

    Szerintem:

    [Normal fokozat, XBOX360.]

    + Eleinte kisebb BGE feelingem volt, ami chapter 10-től teljesen eltűnik, tesznek róla... vagy így vagy úgy, de ez jó ajánló, akárhogy is veszem.
    + Nekem ez egy nagyon kellemes és maradandó "utazás volt" az Enslaved világában, reméljük tényleg lesz folytatás... én nagyon örülnék neki. Őszintén sajnálom, hogy bukás a kasszáknál, pedig kellően eredeti és egyedi volt... persze kisebb lopás innen&onnan, de jól ötvözték.
    + VÉGE WTF
    + Sztori, érzelmi szál
    + Puzzleplatfrom elemek kellemesek
    + Boss harcokat szerettem
    + Hiába egy gombos az ugrabugra, az utolsó 4 fejezetben azért lehet figyelni és izzadni eleget
    + Színvilág
    + Arcmimika/érzelmek kifejezése.
    + Zenék ahol voltak, tetszettek... semmi legenda, de szépek voltak, orchestra téma átjött.
    + Hangokat nem szoktam kiemelni, de normális cuccal hallgatom és eléggé életszerűek voltak, kiválóan segítettek átélni a sztorit.
    + Harcok nehézsége kellően jól belőtt és néha élveztem is a kevés, de könnyen kezelhető kombóval megfűszerezett aprítást.
    + Volt benne epikus harc :-) Sőt epikus platform rész is (szélmalom).

    - 800 MS pont hozzá az 1 db. DLC, ami egész érdekes lehet... rohadj meg MS! Költöm majd másra!
    - Helyenként "szarakameranézet"
    - Helyenként "szarafrém"
    - Pár helyen az átvezetők az enginnel voltak megkreálva, ami nem is lett volna baj, egészen addig, amíg nagytotálba nem mutattak valamit... az PS1 szintre sikeredett, inkább tudni sem akarok róla.
    - Egygombos Prince of Persia. Ezen azért lett volna még mit csiszolni, de végére elfogadtam, hogy nem ez volt a játék lényege.
    - Félelmetesen kevés karakter, sehol egy kisváros, egy falu, ahol lélegző/élő NPC lenne. Ok, posztapok világ, de ennyire azért ne...


    Nálam: 8.2/10
  • menpe #1
    Egy Steam-es karácsonyi akcióban el tudnám képzelni.