Ötvös Tibor

Tom Clancy íróra emlékezünk

Tom Clancy kedden, 66 évesen hunyt el, a halál oka pedig eddig ismeretlen. Az úriember írói munkássága számtalan sikercímet tartalmazott, melyek közül sok a mozikban is felbukkant. Mi azonban inkább a játékvilágban betöltött szerepének felidézésével emlékeznénk meg Clancyről.

Tom Clancy 1996-ban fordult a játékvilág felé. Bár műveiből korábban is készítettek már jobb-rosszabb programokat (a Vadászat a Vörös Októberre számos adaptációt kapott), de hivatalosan a Red Storm Entertainment megalapításával lépett be eme piacra. Az első alkotásuk a Tom Clancy' Politika volt, mely egyébként az író azonos című könyvén alapult és egy Risk-szerű stratégiai program volt.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A cím viszonylag kis sikert aratott, eléggé a radar alatt maradt, ahogy az egyik első, 3D-s stratégiai játék, a Dominant Species is. Ám 1998-ban minden megváltozott. Ekkor robbant be a játékvilágba a Rainbow Six, mely az első, valóban taktikai FPS volt. A különböző agyatlan FPS-ekbe belefáradt rajongók hosszú órákat töltöttek a programban található tervezőasztal mellett, meggondolva csapatuk minden egyes mozdulatát. Az akkoriban egyedinek számító ko-operatív multija pedig mérföldkőnek számított az online világban.

A széria több folytatást és kiegészítőt is kapott, melyek azonban egyre inkább fordultak el az eredeti koncepciótól. Mellékágként megjelent a Vegas is, mely eddig két epizódot kapott. Jelen pillanatban pedig készül a Patriots, mellyel a Ubisoft szeretné feltámasztani a szériát. Ám az már az már az első trailerekben látható volt, hogy tervezőasztalra itt sem kell számítani.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
'98-ban jött még a Tom Clancy's ruthless.com, egy körökre osztott stratégiai program, melyben egy játékfejlesztő cég elnökének szerepét ölthettük magunkra és szintén az író egy történetének adaptációja volt. Utána pedig jött az egyik leggyengébb alkotás, a Shadow Watch, mely szintén egy történeten alapult. A körökre osztott taktikai játékban egy elit csapatot irányíthattunk, ám a megvalósításban már akadtak gondok.

2000-ben alapvető változás állt be a Red Storm Entertainment életében. A francia Ubisoft megvásárolta a csapatot és ettől fogva Clancy neve mint egy márkanév jelent meg. Bár az eddigi alkotásaik többségében is szerepelt az író, ám azon programokban szervesen közreműködött. Az ezredforduló után azonban egyre kisebb szerepet kapott.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Az új felállás bemutatkozó alkotása a Tom Clancy's Ghost Recon volt, mely azonban a kiadó felbukkanása előtt már készült, így végül ez lett az utolsó "független" címük. Mindenesetre a játék kirobbanó siker lett, köszönhetően 4 fős ko-op módjának, melyben az egész sztori-módot letudhattuk. A Ghost Recon is sorozattá avanzsált, utoljára a 2012-es Future Soldier képében jelent meg a monitorokon.

A 2002-es év kettőséget mutatott a Red Storm életében. Adott időszakban jelent meg ugyanis a bukásnak számító The Sum of All Fears, mely az azonos című (A rettegés arénája), Jack Ryan főszereplésével Clancy sztorijából készített filmen alapult. A játék nagyon rosszul sikerült, még a legvérmesebb rajongók is kiakadtak tőle.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Majd jött a Tom Clancy's Splinter Cell, ami egy újabb sikersorozatot indított el és a mai napig az egyik legjobb lopakodós akciójátékként tartják számon. Az eddig hét epizódot megélt franchise aztán szintén elindult a leejtőn és mára már szinte csak a főszereplő Sam Fisher köti össze a szériát.

A francia kiadó további két stílusban próbálta ki Clancy nevét. A 2008-ban debütált Tom Clancy's EndWar, mely egy, a III. Világháborúban, 2020-ban játszódó RTS és jelenleg elméletileg készül a második része. A másik pedig a repülős Tom Clancy's H.A.W.X., mely két részt kapott eddig.

Jövőre pedig jön a Tom Clancy's The Division, mely egy igen érdekesnek tűnő akciójáték lesz. Összességében Clancy neve szinte csak sikercímek mellett tűnt fel a játékvilágban, még ha ezekben a szerepe az évek során csökkent is. Nagy kérdés, hogy ezután mi lesz a jogokkal. Elképzelhető, hogy a jogutódokkal nem sikerül a megegyezés és hasonló eset áll fel, mint Colin McRae halála után. Ott egy kicsit hosszabb szünet után végül visszatért a név az ismert autós sorozatba, talán itt hamarabb sikerül közös nevezőre jutni.

Mindenesetre a világ egy igen jó írót veszített el, akinek történetei még sok kellemes órát okozhattak volna mind az olvasóknak mind a játékosoknak. Nyugodjék békében!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fenrir #3
    Egy rakat könyvem van tőle, nagyon izgalmasak és szórakoztatók voltak. Ahogy Ötvös úr is mondta: "a világ egy igen jó írót veszített el".


    Nyugodjék békében :(
  • fonak #2
    R.I.P.
  • WinG #1
    :( épp a Patriot Gamest olvastam, amikor értesültem a hírről.