Berta Sándor

Új lopásvédelem mobil eszközökhöz

A dél-koreai vállalatok és a helyi kormány minden lehetséges eszközt bevetnek a mobil- és okostelefon-lopások megakadályozására. A legújabb megoldás egy lopásvédelmi funkció.

A Samsung és az LG azt tervezik, hogy az okostelefonjaik és a táblagépeik következő generációjába beépítenek egy lopásvédelmi funkciót. A Kill Switch 2014-ben jelenhet meg a készülékekben. A funkció lényege, hogy ellopás esetén használhatatlanná teszi a két cég okostelefonjait és tábla PC-it. A The Wall Street Journal szerint a megoldást úgy integrálták, hogy a gyártók, illetve a felhasználók egyaránt letilthatják az eszközökhöz való hozzáféréseket, ezáltal használhatatlanná tehetik őket még akkor is, ha a tolvaj kicseréli a SIM-kártyát egy másikra és feltöri a firmwaret.

Dél-Koreában 2009 óta 457 százalékkal nőtt az okostelefon-lopások száma. Az ázsiai országban 2009-ben 5575 mobiltelefont tulajdonítottak el, míg 2012-ben ez a szám már 31 075 volt. A dél-koreai kormány éppen ezért minden rendelkezésre álló eszközzel harcol a jelenség ellen. Az ellopott készülékeket általában kicsempészik az országból, mivel ezeket a telefonokat már nem lehet újra bejelenteni és használni. A dél-koreai vámőrség tavaly 1887 csempészett okostelefont foglalt el. Összehasonlításul: 2010-ben ez a mennyiség csupán 131 darab volt.

A Kill Switch közvetlenül a firmwarebe és az operációs rendszerbe van integrálva, így nem lehet kitörölni vagy eltávolítani. Használatához a tulajdonosnak regisztrálnia kell az adott modellt. A megoldást először a szintén dél-koreai Pantech alkalmazta, mely ujjlenyomat-leolvasót is beépített legújabb okostelefonjába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #7
    Van egy megoldás, ami a libernyálas férgeknek nem tetszik, pedig nagyon hatékony: a tolvajok kezét el kell törni. (Erre a célra kiváló a csőhajlító gép. Szépen, lassan..)
    Ha másodszor is lop, meg kell korbácsolni aztán eltörni mind a két kezét. Törölje ki a s***gét amivel akarja.
  • Glutamin #6
    Arra akartam rávilágítani, hogy a meglévő eszközökkel is meg lehetne oldani a dolgot, de mégsem érdekeltek benne sajnos a szolgáltatók.
  • speed2006 #5
    Teszem azt, ellopják a telefont és bejelented, akkor az adott országban letiltják. Ha átírják az IME számot, akkor azt csak olyanra tudják, ami nincs regisztrálva. Azt szinte biztos hogy ki fogják szűrni. Éppen ebből volt gond nemrég, hogy olyan rom terjedt el, ami átírta a számot, annélkűl hogy erről tudomása lett volna a felhasználónak. És ezt minden rossz szándék nélkűl tette, csak elcseszték a romot. Elég macerás volt vissza állítani az eredeti IME számot. Másik orszában elvileg lehet használni akár az erdeti IME számmal is, mert nincs nemzetközi egyezmény erre. (bár vannak kivételek) A nagy gond a szolgáltatók hozzáállása. Bár a saját hálózatról letíltják, de ezzel vége. Szarnak átadni az információkat más szolgáltatóknak. Túl megterhelő nekik.
    "De úgy látom ez a triviálisan egyszerű, filléres dolog senkinek nem érdeke,"
    Nem hát. Minnél több a lopott telefon, annál több az eladott.
  • Glutamin #4
    Az IMEI számot kellen valamilyen 1x írható memóriarészre tenni és utána az összes lopott telefont kitiltani a hálózatból.

    De úgy látom ez a triviálisan egyszerű, filléres dolog senkinek nem érdeke, helyette megy itt bohóckodás.
  • speed2006 #3
    Nem. Egyszerűen belépek recovery modban, és mindent vissza állítok gyári beállításra.
  • IcE TeE #2
    Újra húzza az androidot.
  • Mekong Delta #1
    A halál egyszerű samsung telómban van olyan hogy telefonzár, szal hiába cseréli ki a kártyát, akkor is kell jelszó. Nos, az nem elég?