SG.hu·

Tavaly 1,1 millió telefonhívást hallgattak le Berlinben

2008-ben ugyan kevesebb embert figyeltek meg a helyi szervek, azonban az előző éveknél jóval gyakrabban alkalmazták a lehallgatásokat.

Tavaly összesen 157 bűntetőügy kapcsán 511 személy 1052 telefonvonalát ellenőrizték a hatóságok. Ez azt jelenti, hogy 2007-hez képest 46 százalékkal csökkent a megfigyelt személyek száma, a lehallgatott hívások száma ugyanakkor 19 százalékkal, 937 000-ről 1,1 millióra nőtt. Ez derült ki egy a berlini szenátus által most nyilvánosságra hozott dokumentumból.

"A jelentés megmutatja, hogy Berlinben a telefonbeszélgetések lehallgatása mértéktartó és hatékony. Az ilyen akciók célja a gazdasági és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, valamint a rablások, emberkereskedelem és a zsarolások felderítése. Az ellenőrzött beszélgetések száma azért nőtt, mert megváltoztak a megfigyelt emberek kommunikációs szokásai. Sokan közülük több kártyás előfizetéssel és mobiltelefonnal rendelkeznek. A statisztikában ezenkívül a kezdeményezett, de valójában létre nem jött a hívások is szerepelnek" - jelentette ki Gisela von der Aue igazságügyi szenátor. Von der Aue hozzátette, hogy a hatóságok csak megalapozott gyanú esetén éltek ezzel a lehetőséggel.

"Az így szerzett információknak köszönhetően sikerült felgyorsítani a nyomozásokat" - közölte Sjors Kamstra berlini főügyész. Mind von der Aue, mind Kamstra nagy segítséget jelentő módszernek nevezte a lehallgatásokat, mert így megdönthetetlen bizonyítékokat gyűjthetnek a gyanúsítottakról.

Björn Jotzo, az FDP adatvédelmi szóvivője szerint ugyanakkor elgondolkoztató, ha egy igazságügyi vezető a telefonok lehallgatását "mértéktartónak és hatékonynak" nevezi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a beszélgetések ellenőrzése és ezzel erősödik az elmúlt években érzékelhető folyamat. Ez azonban azt a veszélyt hordozza magában, hogy ártatlan emberek alapvető jogai is sérülhetnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gettoharcos22009. 03. 22.. 16:00||#10
akkor valami nem stimmel mert még nem jöttek értem <#eplus2> de én úgy tudom, hogy shabbaton nem dolgoznak <#banplz><#violent><#kocsog><#duhos2><#action><#mf1><#violent><#bdead>
© Amergin2009. 03. 21.. 23:06||#9
Jeleztem a Nagy Testvérnek<#worship>
Már mennek érted...
<#hehe>
© dzsagon2009. 03. 21.. 22:03||#8
Remélem ez én szextelefonhívásom nincs közte.
© gettoharcos22009. 03. 21.. 21:20||#7
eggyel több indok , amiért már csak és kizárólag ún. "Skype"-s telefont szabad csak használni.... (itt persze nem CSAK a Skype kliens-re gondolok, hanem minden titkosított csatornán keresztülmenõ internetes csevegõ-protokollra)
(A másik ok persze az ár : mivel pl. egy Domino-kártyával és havi 5700 Ft befizetésével, valamint egy Symbian operációs rendszerû telefonnal , amivel tkp. rendesen netezni is lehet, egy PC-re rákötve bluetooth-on , USB-n stb.. 5 gigás csomagot kapsz , amit egy Nimbuzz nevû Symbianos klienssel beszélgetésre is lehet használni (rendes PC-2-PC kapcsolat, tehát pl. Skype-t használva nincs szükség külön Skype-Out számlára (!!!!!)) MSN, Google-Talk, Skype, Gadu-Gadu, ICQ, MySpace, AIM, Yahoo, stb... kliesekkel ... (RENDES BESZÉLGETÉSRE LEHET HASZNÁLNI, TEHÁT NEM CSAK CHAT-RE !!!

És utána jöhetnek ezek a f**zrázogató tetves sunyi titkosszolgálatok <#violent>

Visszatérve az árra és a biztonságra:

veszel bárkitõl használtan egy dominós telefont , ami nem is a saját neveden van (mármint a dominozsuga) szépen feltárcsázod a domino központot és beaktiválod a GPRS havi 5 gigás csomagot, mondjuk egy olyan telón ami legalább GPRS-t tud, vagy (esetleg 3G-EDGE-t is) Letöltöd a Nimbuzz-t beaktíválod a Skype-s, Yahoo-s stb., kontaktjaidat és felhívod õket ... Ennyi !

Nyomozza ki bárki is hogy te ki vagy és kivel mit beszélsz ! <#eplus2>
és mindezt havi 5700 Ft-ért , amiért rendesenbráhol, még mobil-internetezni is tudsz !!!

<#email><#taps><#nezze>
© galocza2009. 03. 20.. 18:11||#6
így van!
és kísérjen rendõr mindenkit a klotyóra!
persze quis custodiet ipsos custodes?
szabad fordításban: ki kíséri klotyóra azokat, akik klotyóra kísérnek?
© Cat2009. 03. 20.. 15:38||#5
Gondoljatok már bele, ez borzasztó kevés! 500 ember ezer telefonvonala (azaz egy mobil, egy vezetékes) és máris megvan félmillió hívás! Ennek a mennyiségnek sokszorosa lenne indokolt egy több milliós városban!
© debut122009. 03. 20.. 13:53||#4
Azért ez elég kemény. Nem lenne egyszerûbb ha az összes elektronikus üzenetváltásra CC-n alapértelmezettként rátennénk a kutakodó központot is, így nem kellene annyi energiát fektetni a megfigyelésbe. Vagy mindenki szereljen magára egy mikrofont és akkor on line lehetne figyelni az eseményeket.
Érdekes elképzeléseik vannak egyeseknek a "demokráciáról", és a "magán"élethez való joghoz.
<#csodalk><#boxer><#violent>
© Vorpal2009. 03. 20.. 13:42||#3
naneee ... nem hiszem el
© jaspercry2009. 03. 20.. 07:16||#2
1.1 millió(ennyit vallottak be)
© Amergin2009. 03. 20.. 02:56||#1
Az ártatlan emberek alapvetõ jogainak esetleges sérülése semelyik "vezetõt" nem érdekli se Berlinben se máshol a világon.
Éppenhogy azt szeretnék, ha minél nagyobb kontrol alatt lenne mindenki.<#kuss>