Berta Sándor

Kidobott pénz az OLED technológia?

A Samsung és az LG az elmúlt években rendkívül sok pénzt fektetett be az OLED technológiába, azonban ez nem igazán jött be, így hamarosan stratégiát válthatnak és ismét az LCD TV-k gyártására összpontosíthatnak.

A Bloomberg gazdasági portál arról számolt be, hogy a két dél-koreai gyártó hibás döntésnek könyvelte el az OLED technológiába való befektetéseket. Úgy tűnik, hogy hiába invesztáltak több milliárd dollárt a fejlesztésekbe, mégsem tudtak eredményeket vagy előrelépést felmutatni. A Samsung már 2008-ban jelezte, hogy több mint 500 millió dollárt költ fejlesztésekre és az OLED felfuttatására. A legnagyobb problémát az OLED televíziók késedelmes bevezetése jelenti.


A Samsung a CES-en mutatta be az F9500 nevű modellt, míg az LG már januárban árulni kezdte az 55EM9700 típusú OLED készülékét. Emellett hamarosan boltokba kerül az 55EA9800 is, amelynek ára átszámítva körülbelül 3,1 millió forint. Jeon Byung Ki dél-koreai elemző szerint mind a Samsung, mind az LG elszámította magát. Mindez azt eredményezte, hogy rosszul mérték fel az úgynevezett Ultra-High (4K) eszközök piacát és fogadtatását. A vállalatok most úgy módosítanák a gyártási stratégiájukat, hogy visszatérnek az LCD kijelzők gyártásához.

A Samsung és az LG is hivatalosan azt az álláspontot képviseli, hogy továbbra is foglalkoznak az OLED technológiával, ugyanakkor azt is megerősítették, hogy a jövőben erősebben akarnak koncentrálni az Ultra High felbontású termékek kifejlesztésére. Piaci elemzők azzal számolnak, hogy 2015-ig a jelenleginél hétszer több 4K-s eszközt fognak értékesíteni. A Samsung és az LG hibáját leginkább a Sony használhatja ki, a japán konszern ugyanis idejében felismerte a 4K készülékekben rejlő lehetőségeket és hónapok óta ezeket reklámozza, illetve vezeti be. A vállalat jelentős mértékben profitálhat ebből a több hónapos előnyéből és megerősítheti a pozícióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #20
    "A sok buta ember meg veszi ezeket a fakó, színtelen, akadozó vackokat."

    Te is régen láttál már egy normálisabb LCD-t.

    Egyébként meg egy világos nappaliba kifejezetten nem vennék plazmát. De a barlanglakóknak tökéletes :D
  • Sir Cryalot #19
    Lehet jobb LCD-t csinálni mint a villódzó, zajos színátmenetű plazma. Sőt az LCD-nek még az az előnye is van hogy simán lehet vele 50" fölé menni alacsonyfogyasztás mellett, ezt se a plazma sem az oled nem tudják.

    Szarból nem lehet várat építeni.
  • donceleger8 #18
    Az egész LCD piac teljesen felesleges. Állandó jelleggel a plazma technológiát szeretnék utolérni, de ez eleve lehetetlen. Egy plazma minden tekintetben jobb, mint az LCD. A sok buta ember meg veszi ezeket a fakó, színtelen, akadozó vackokat.
  • dez #17
    Az a stupid, aki ezt a baromságot írta... Elmondom, miért. A nézési távolság ajánlásokat kétféleképpen határozzák meg. 1. Látótér lefedés. Ezzel nincs gond. 2. A fizikai pixelméret és az átlagosan jó szem közötti összefüggés. Na itt kezdődnek a félreértések. Magyarán, ahhoz kellene olyan közelről nézni a megjelenítőt, ahol pl. azon az ábrán látszik, hogy minden egyes fizikai pixelt egyenként meglássunk. De erre csak akkor van szükség, ha még az 1-pixeles pepita mintázatokat is meg akarjuk látni vagy 1-pixeles vonalakból álló alakzatokat, stb. (Tehát pl. egy tipikus PC-s desktop képét.) Csakhogy, a filmes kép sosem ilyen éles! Mivel akkor aliasosak (lépcsőzetesek, stb.) lennének a ferde vonalak, stb., amit a filmezésben mindenképpen el akarnak kerülni. Ezért aztán valójában éppen a 4K filmes kép tud csak olyan éles lenni látványra, mint a Full-HD-s pixel-éles kép (pl. PC-s desktop). Összességében, az 1. pontban meghatározott, moziélményt nyújtó távolságból nem a Full-HD, hanem a 4K ad kellően éles képet! Erről bárki meggyőződhet, aki nem táblázatokat nézeget, hanem élőben egy 4K-s megjelenítőt, megfelelő forrással.
  • asgh #16
    Ez egy igen jó írás 4K TV témában, azaz miért baromság a 4K TV:

    http://reviews.cnet.com/8301-33199_7-57566079-221/why-ultra-hd-4k-tvs-are-still-stupid/
  • Sir Cryalot #15
    ...De az gondolom sejthető hogy iszonyatos mennyiségű pénzt tüntetnek el még most is r&d címszó alatt, 160-an, 160 felé.
  • Sir Cryalot #14
    Ezeknek se normális szabványaik, se technológiájuk, de még csak jövőképük sincs.

    LCD-ből se normálisat gyártanak, az pont azért lett "átbrandelve" LED-re hogy lehessen rá hivatkozni hogy az eredendően problémás LCD "tartja vissza" a tuti LED-eket, és "igény" legyen ezáltal teremtve OLEDre, ami nem csak hogy vállalhatatlan kihozatalú, de jelenlegi formájában még csak nem is high-end display, gyakorlatilag csak egy kilapított plazmának felel meg.

    Egy LED meg attól LED , hogy 100.000 órás élettartama van, ezeknek meg van kb 5-10.
  • kvp #13
    Ket baj van:
    -az oled meg dragabb, mint amennyit a legtobb ember hajlando megfizetni
    -es mindezek melle tovabbra sem sikerult megoldani azt, hogy a sajat uv fenyetol bomlik le par ev alatt a teljes kijelzo

    Egyik megoldas, hogy az olcsobb es kiforrottabb lcd-t aruljak addig amig nem lesz olcsobb es stabilabb az oled. A masik megoldas az inorganikus led panelek gyartasa, amik ugyan meg dragabbak mint az oled, de joval nagyobb az elettartalmuk.
  • AgentKis #12
    Olyasmi ez, mint amikor a "hagyományos" TV-n reklámozzák élesebb képpel és teltebb színekkel az újat. Sokaknak le sem esik, hogy ha egy reklám lehet a TV-jén "ennyire szép", akkor lehetne ilyen szép akár a mónikasó is, ha nem lenne már maga a legtöbb adás igénytelenebb minőségű.

    Amúgy szerintem is az lehet, hogy az LCD-t MÉG nem akarják kukázni, mert van benne MÉG jócskán pénz. Amikor majd megéri (esetleg igény is jobban lesz rá, ha a globálgazdaság esetleg újra növekedésnek indul) akkor bedobják a nagy újítást "lélegzetelállító színekkel és kontraszttal".
  • rajdi #11
    Tényleg szüksége van az emberiségnek a 4K-ra, megmondták az okosok. Mint a 13 megapixeles fényképezőkre a mobilokban. Az amoledet ami kevesebb fogyasztással, kontrasztosabb képet ad ugyanakkora fényerő mellett, azt ki kell dobni... Világos.