Gyurkity Péter

Mindenkit a neten akar látni a Google

Az Android minden eddiginél gyorsabb ütemben terjed, ez pedig a Google szerint megadja a lehetőséget számukra, hogy több milliárd embert érjenek el - 2020-ra szerintük mindenki a neten lesz.

Eric Schmidt a D: Dive Into Mobile rendezvény alatt említette meg, hogy immár naponta 1,5 millió új Android készüléket aktiválnak világszerte, ami folyamatos növekedést jelez, hiszen ősszel ez még napi 1,3 millió, a múlt hónapban pedig 1,4 millió volt. Idén szeretnének összesen 1 milliárd ilyen eszközön jelen lenni, a következő 5 milliárd ember elérésében pedig a 100 dolláros árszint lesz majd kulcsfontosságú, amire talán nem is kell majd sokat várnunk. Saját közösségi oldalukon közzétett bejegyzésében a cégvezető arról ír, hogy 2020-ra már gyakorlatilag mindenki jelen lesz a világhálón, ami ma még kissé hihetetlennek hangzik. A friss statisztika szerint ugyanis jelenleg mintegy 2,4 milliárd főnél járunk, ám amíg Észak-Amerikában a lakosság 78 százaléka fér hozzá a webes szférához, Afrikában ez alig 15 százalék, Ázsiában pedig mintegy 3 milliárd ember nem tapasztalhatja meg ezt az élményt. Van mit tehát behozni, különösen ami az anyagi lehetőségek közti különbségeket illeti, hiszen itt továbbra is óriási szakadék tátong a fejlett világ és a fejlődő országok között.


Természetesen nem mindenki elégedett az Android előretörését látva, a Microsoft szerint például a mobil platform hatalmas kuszaságot hoz magával, ez pedig nem tekinthető előnynek. Terry Myerson, a Windows Phone részlegért felelős vezető például egy interjúban kijelentette, hogy a gyors terjedés elsősorban a hatalmas kedvezményeknek és ártámogatásnak köszönhető, a Google és a Samsung összefogása révén például egy 650 dollárba kerülő készüléket gyakran 200 dollárért vehetünk meg (ez persze a vásárlók számára nagy előny), így a Microsoftnak inkább azon piacokon van esélye a sikerre, ahol ez kevésbé jellemző. Példaként Mexikót és Lengyelországot említette, szerinte itt látszik igazán, hogy milyen eredményeket tudnak elérni a kihívó szerepében.

Még ha ez így is van, az Android előretörése megállíthatatlannak tűnik, a lemaradás ledolgozása egyelőre kétséges.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #11
    Es azt is elhiheted hogy kiegyensulyozottabbak es nyugodtab eletet elnek mint mi..
    Egyebbknet az idealis az valahol a ketto kozt lenne.
    Hasznalni a technologiat ott ahol kell de nem raaroltetni mindenkire.
    Valamifele ertelemes egyensuly kene.
    De az ember ilyen.
    A szelsosegek kozt mozgatjak, mert lehet, mivel nem gondolkozik...
  • ugh #10
    Nem latod a lenyeget.
    Az iylen mega vallalatok sose szulnek jot.
    Es aza vicc hogy mas iylen jellegu cegeket baszogatnak a googlet nem.
    Ez vajon hogy lehet.
    Nem az sikertortenet amit hiresztelnek magukrol, azert jutottak oda ahova mert allami szinten ,akar penzel (ado nem befizeteseknel es egyebeknel szemhunyas a politika reszerol) is segitettek a felemelkedeset.
    Total jol jon minden hatalmi csoportosulasnak a tenykedesuk.
    A sok idiota meg megy minta birkak nem latva a kovetkezmenyeket.
    Csak gondold vegig hova vezet.
    Az osszeeskuves elmeletekbol meg vannak amik kapargatjak az igazsag felszinet es vannak baromsagok.
    Es az utobbiak jaratjak le es teszik hiteltelenne az elobbieket.

  • Blacktom #9
    Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de ha választhatnék a mostani életem és pl egy afrikai törzs között, maradnék ahol vagyok. Sokkal érdekesebb ez a világ, bár érdekel a természet, szeretek utazni is, az internet, technológia inkább csak kiegészíti ezt a dolgot. Meg az űrkutatás, egyéb tudományok, nekem ez tetszik jobban. Ha meg vannak dolgok, amik visszaüthetnek, azokat pont eléggé világossá teszik az összeesküvés-elméletesek.
    Egyébként ajánlom, hogy inkább szidd mondjuk az Apple-t - a Google legalább letett valamit az asztalra (jó-jó, a saját asztalára) maps, earth, street view, docs, translate, gmail, hangout, x prize
  • ugh #8
    Ha kotelezo lesz akkor mar nem fogsz morogni mert sittrebasznak.
    Megakadajozni kell nem utolag pofadzani.
  • ugh #7
    Tudod a 6 millird emberbol csak kb 2-2,5 milliard idiota van akiknek ezek a szarok fontosak.
    A tobbi orul hogy ha van mit ennie, vagy jol elvan egy erdoben es koszoni szepen nem ker az internetbol, cerkof majom lefuvocsovezesehez nem kell internet es a landzsanak sincs szuksege gps-re.
  • ugh #6
    Aztan amikor ez meglessz akor utolag 10 ev visszamenolegesen fizetosse tenni.
    Egyebkent csak az en szemem szurja ez a kibaszott nagy megaloman adocsalok gyulekezete?
    Amikor a microsoft lett ilyen, elkezdtek picsanrugdosni.
    A google fejes melyik kormanyzati szervnel es kit szophatott le, hogy igy dagad es senkinek egy kurva szava nincs ellene.
  • Zoliz #5
    Én is. Nem vagyok a f@szbukon ezért pszihopatának titulál egy német kutató.
    Nyilván aki nem akar szabad lenni az csatlakozik minden trendi rendszerhez.
  • rolika #4
    Amíg nem kötelező, addig azt csinálnak, amit akarnak. Majd akkor morgok :-)
  • matrix222 #3
    Mindenki kategorizalva van. Bizonyos kategoriakat, csoportokat naponta, orankent megfigyelnek. A lenyeg az, hogy mindenki nagyito ala van veve. Sokan ennek a jelentoseget fol sem fogjak, mert mar nincs erre erzekuk. Pl. nekem nagyon sokat jelen a magan eletem, mert ugy erzem, hogy tobb vagyok mint egy kiserleti allat.
    Azok akik erre a poziciokra bevannak osztva, irtojol megvannak fizetve, es majdnem semmit sem csinalnak mas allasokhoz viszonyitva.
    Most jelenleg epitenek egy oriasi bazist, amire egy egesszen kulon muholdas rendszerrel van ellatva, ez lesz a vilaghalozat veleje.
  • Blacktom #2
    Én nem tudom te mit csinálsz, de én rengeteg időt takarítok meg a mobilommal, vagy épp várakozást hasznosítok - legjobb progi erre a Pocket. Internet, email, hírek, időjárás a zsebedben - számomra ez magáért beszél. Egy cuccod van sok helyett: ébresztő, rádió, fényképező, gps, diktafon, jegyzet... (na jó, helyettesíteni még nem feltétlenül tudja mindet). De egész jó dolgokat is ki lehet hozni belőle: szótár, térkép, ip kamera, alváselemző.
    Szerintem nagyságrendekkel több hasznom van belőle, minthogy időpocsékolás lenne. Ja és még telefonálhat is vele a sok ázsiai;) Facebook nincs fent, játék se igazán - na ezek tényleg csak azért vannak amit írtál, plusz a pénz. (Amúgy alsó kategóriás androidom van, ajándékba, tökéletesen megvagyok vele)