Berta Sándor

Egy keresőalgoritmustól a világhírnévig

A Stanford Egyetem hallgatója csupán egy keresőalgoritmust akart kifejleszteni, aligha gondolta, hogy az ötleten alapulva később egy óriáscég születik. Larry Page, a Google társalapítója 40 éves.

Nem volt meglepő, hogy Page már fiatalon a számítástechnika iránt érdeklődött, hiszen az édesapja és az édesanyja egyaránt informatikaprofesszor volt. Michigani házuban mindenhol számítógép-alkatrészek hevertek. Ő a Stanford Egyetemen tanult, s akkor még ő sem tudta, hogy egy napon multimilliárdos lesz. Az ötlet akkor született, amikor Page témát keresett a doktori munkájához. Barátjával, Sergey Brinnel az 1990-es években közösen indította el azt a projektet, amely mindkettőjük életét megváltoztatta. Az elképzelés lényege az volt, hogy az oldalakat az interneten a fontosságuk szerint kellene felsorolni - ezzel megszületett a Google alapötlete.

A céget 1998 nyarán alapították, a nevet a googol matematikai kifejezésből vezették le. Az első években közösen vezették a vállalkozást, amelynek idővel több száz munkatársa lett és nyereségessé vált. 2001-ben a vezetői pozíciót Eric Schmidt kapta meg, aki 2004-ben tőzsdére vitte a Google-t. Larry Page felelt a termékfejlesztésekért és 2011 óta ő a vezérigazgató. Schmidt leváltásával az volt a cél, hogy a konszern újra lendülethez jusson, mivel az elmúlt években meggyengült az innovációs ereje. Brin napjainkban a különleges projektekért felel.

A fiatal egyetemistából komoly menedzser lett, aki ma az egyik legnagyobb IT-óriást vezeti, amely több mint 53 000 embert foglalkoztat és amelynek a forgalma tavaly 50 milliárd dollár volt. Ugyan a kereső a legsikeresebb termék, de napjainkra a Google már számos területen jelen van, sőt, meghatározónak mondható. A YouTube, a Google+, a Chrome, a Google Maps mind sikeres projekt és a társaság már a táblagépek, illetve a Chrome OS kapcsán a notebookok piacán is megvetette a lábát. Emellett a Google robotautókat fejleszt és felvásárolta a Motorola Mobility-t.

Larry Page meglehetősen visszafogott életet él, kerüli a nyilvánosságot. Vagyonát a Forbes amerikai magazin 23 milliárd dollárra becsüli. Felesége, Lucinda Southworth doktori fokozatot szerzett bioinformatikából, 2007-ben házasodtak össze és két kisgyerekük van. A szakember ambíciózus, tavaly decemberben azt hangsúlyozta, hogy a Google csupán az előtte álló út egy százalékát tette meg. Nem tudja, hogy meddig marad vezérigazgató, de az motiválja, hogy a társasággal még az eddigieknél is nagyobb dolgot vigyen véghez. Az Apple kapcsán kijelentette, hogy a zárt és a központilag ellenőrzött platformok visszalépést jelentenek, s azok a cégek amelyek mindent korlátozni akarnak akadályozzák a fejlődést. Vélekedése szerint régen, a nyílt web korában minden egyszerűbb volt. A Facebookról pedig azt mondta: ugyan a közösségi területen nagyon erős, de termékeit tekintve viszont rossz munkát végez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!