Gyurkity Péter

Az Android javára dől el a mobilháború

A friss adatokból egyértelműen kiderül, hogy a Google mobil operációs rendszere nemcsak az okostelefonok, de immár a táblák szegmensében is gyorsan nyomul előre, és bár a nagy rivális Apple mindkét területen növekedést tud felmutatni, mintha csak idő kérdése lenne a végső győzelem (és az ezzel járó vereség az almás cég számára). Igaznak bizonyultak tehát az Android győzelmére vonatkozó, évekkel ezelőtt elhangzó jóslatok, míg a Microsoft egyelőre beleszólni sem tud a két nagy versenyébe.

Az IDC január utolsó napján tette közzé az utolsó negyedévre vonatkozó felmérését, amely a táblák globális küzdőterének jelenlegi állapotát vázolja fel. Ebből azt olvashatjuk ki, hogy az Apple ugyan még viszonylag jól tartja magát, ám piaci részesedése lassan de biztosan szorul vissza, miközben a rivális gyártók sokkal gyorsabb ütemben tudnak növekedni. Jellemző adat, hogy míg az iPad család 51-ről 43 százalékra szorult vissza, addig a Samsung több mint megkétszerezte befolyását - igaz, a többiek saját gyors növekedésük ellenére inkább veszítettek súlyukból.


Az Android - amely hosszú ideig a második helyen állt a táblák szegmensében, alig némi reményt ápolva a jövőbeni erősödésével kapcsolatban - már 2012 harmadik negyedévében átvette a vezetést, vagyis a helycsere nem éppen friss fejlemény. Mégis, ennek bekövetkezte élesen szemben áll a korábbi piaci előrejelzésekkel, így például a Gartner 2011-es anyagával, amely 2015 környékére vetítette előre azt. Az IDC maga csak tavaly háromszor módosította előzetes számait, ők legutóbb szintén még az iOS-nek ígértek vezető helyet. Jól mutatja ez, hogy a terület rendkívül gyorsan változik, az azzal foglalkozó elemzők is többnyire a sötétben tapogatóznak (és ezt követően is jöhetnek meglepetések, a vártnál gyorsabb ütemű változások).

Ami a teljes mobil piacot illeti, itt még egyértelműbb a helyzet. Tavaly nyáron már 500 millió androidos készülék állt szemben 400 millió iOS-riválissal, az Apple csak decemberre tudta elérni a félmilliárdos küszöböt. A Google Now, valamint az új Nexus kütyük megjelenésével az Android valóban lefedi az összes meglévő kategóriát, tábora naponta 1,3 millió aktiválás révén gyorsan bővül, míg az iOS esetében ez "csak" napi 834 ezer.


Az Apple számára mindenképpen kedvezőtlen fejlemény a kisebb méretű, 7 hüvelyk körüli táblák rohamosan növekvő népszerűsége. Az NPD például arra mutatott rá nemrég, hogy idén a 9,7 hüvelykes táblák már csak 17 százalék körüli részesedésre számíthatnak, míg a kisebb változatok esetében ez 45 százalék körül lesz. Ez egyértelműen az iPad ellen dolgozik, míg a megfelelő táblás appok terén némi hiányt szenvedő Android sokat profitál a jelenségből. A szoftveres oldalon tapasztalt korábbi hátrány gyorsan ledolgozható a nagyobb kijelzőkön is jobban mutató androidos alkalmazások megjelenésével és elterjedésével, ez utóbbit pedig az egységes Google Play portál könnyíti meg.

Mindazonáltal az iPad mini és az iPhone 5 kedvező forgalmának köszönhetően az Apple meglehetősen jó negyedévet produkált, mi több, az Egyesült Államokban a teljes mobiltelefon-piac tekintetében az első alkalommal hódították el az első helyet a gyártók között. A legérettebb piacon az utolsó három hónapban besöpört 34 százalék nagyon is jó eredménynek számít, különösen ha arra gondolunk, hogy a cég kizárólag okostelefonokat készít, bár a teljes évre vetítve meg sem közelítették a Samsung számait. A dél-koreai rivális itt verhetetlen, ők a teljes évre vetítve az amerikai piac csaknem egyharmadát uralják, a globális színtéren ráadásul még növelték is előnyüket, 24 százalékukkal szemben az Apple csak 10,6 százalékot tudott felmutatni - jól jelzi ez, hogy az almás cég nagyrészt egyetlen piacra támaszkodik. Mi több, globális szinten (az okostelefonok területén belül) az Android tábor már 70 százaléknál tart, míg az iOS 22 százalékra szorult vissza.


Arról januárban mi is írtunk, hogy a tinik körében már nem az Apple a nyerő, ők egyre gyakrabban néznek a riválisok irányába. A befektetők sem verdesik hátsó felüket a földhöz örömükben, hiába számolt be ragyogó adatokról a cég az ünnepi időszakra vonatkozóan, a részvényárfolyam 12 százalékot esett egyetlen nap alatt, ezt követően pedig az hatott kijózanító módon, hogy a cég jelezte, ezúttal józanabb, reálisabb képet szeretnének festeni a következő három hónapról. Mégis, némi reményt nyújthat számukra, hogy az iPad mini jól szerepel, az üzletek és az oktatási intézmények körében pedig (legalábbis az USA-ban) a család népszerűsége még tovább nőtt - a napokban az iPad 4 128 GB-os változatát mutatták be, ezzel tovább bővült a kínálat.

Egyes vélemények szerint az elkövetkező időszakban további komoly változásokra számíthatunk, amelyek olyan óriások visszaszorulásához, netán eltűnéséhez vezethetnek, mint amilyen az Apple vagy a Facebook. Ezt ma még elég nehéz elképzelni, ám drasztikus változásokból korábban sem volt hiány, arra pedig nincs garancia, hogy a nagy átalakulások korszaka végleg lezárult. Nem feledkezhetünk el például arról, hogy a piacon immár jelen van a Microsoft, amely a jövőre vonatkozóan nem látja elegendőnek az asztali vonalon élvezett előnyét, és szeretné kiaknázni a mobil szegmensben rejlő lehetőségeket.

Ez egyelőre nem akar megvalósulni, hiszen a Surface táblák forgalma finoman szólva elmarad a várakozásoktól. Az IDC anyagában alig 900 ezer eladott példányról írtak, ami nem volt elegendő ahhoz, hogy felkerüljenek az első öt listájára, míg az iSuppli szerint a tavaly októberi debütálás óta összesen 1,25 millió darabot szállítottak ki a kereskedőknek, a tényleges értékesítés pedig 700 ezer körül járhat. A nagy hangon, reményteljesen bejelentett táblák ezzel nyilván csak a futottak még kategóriába tartoznak, miközben a Windows 8 sem váltotta meg a világot - de ki tudja, talán valóban magára talál a szoftvercég, akár egy saját okostelefonnal vagy bármilyen új fejlesztéssel, ezt megjósolni éppen a fent említettek miatt lehetetlen.

Ahhoz nem kell túl nagy képzelőerő, hogy mindkét szegmensben (okostelefonok és táblák) további erőteljes növekedést jósoljunk. A piackutató cégek a gyorsan bővülő kínálattal, valamint a fokozatosan csökkenő átlagos árral indokolták a negyedik negyedben mért erős forgalmat, ez valószínűleg az idei évben is így lesz. Az Apple egy olcsóbb készülékkel tudna jelentős mértékben erősíteni, ám kérdés, hogy erre hajlandó lesz-e, míg a Samsung számára az eddig is követett stratégiához való ragaszkodás tűnik logikusnak, a lehető legszélesebb vásárlói közönséget lefedve. Kína nyilván óriási lehetőségeket rejt, itt pedig az Android az év végén elérte a 86 százalékot, szemben az Apple csekélyke 12 százalékával - ebből egyhamar nem lesz újbóli helycsere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #71
    Egész jól látod a dolgokat, a lényegtől eltekintve, miszerint pont az az előny morzsolódik fel, amit te ma is tetten érhető óriási különbségnek tartasz.


    Komolyan mondom, nem piszkálódásból.


    Nagy fejlődés van az Android mögött, így amiben kezdetben valóban gyengélkedett, abban sem annyira már.
    Vedd észre, pont ezért tartunk ott, hogy hetente több erről értekező cikk jelenik meg.
    Semmi mágia, egyszerűen a lemaradások megszűnése és a hype egyre gyengülő hatása nyomán a nagy felütés kiegyenlítődik.

    Ezek nem először történnek meg a világon, szinte rendeltetésszerű, hogy így alakul a dolog.

    Remélem, nem kell abba megint belemenni, hogy temetné Apple-t bárki, egyszerűen a nagy előny nem tartható már sokáig fenn a most ismeretes tendencia mentén. Ha nem tudnak valami újabb előnyt hozó dologgal kirukkolni, akkor ami bekövetkezik, az teljesen logikus és várható volt.


    "Azok számára tehát, akik hardver-szoftver-tartalom hackelésben, warezolásban érdekeltek, vagy csak nem tudják/akarják megfizetni egy jól összerakott, integrált rendszer árát, hanem helyette hajlandóak az idejüket és energiájukat egy olcsóbb eszközökből saját rendszer építésére áldozni, az ő számukra az apple termékek mindig is túlárazott divatcuccok maradnak."

    Se hackelni, se warezolni nem kell ahhoz, hogy egy hasonlóan jó ökoszisztémát tudhasson magáénak egy Android használó ma. Továbbra is vannak előnyök egyiknél, más előnyök a másiknál, ez mostanra kiegyenlítődik.
    Tehát, legálisan olcsóbban igenis megkaphatja kb. ugyanazt az ember.
    Az Android-on viszonylag drága programok megfelelői ugyanúgy drágák iOS-re is és ezek többségére inkább csak power user-nek van szüksége, az általad említett és valóban létező ökoszisztémát szinte ingyen megkaphatja egy átlag felhasználó.
  • levente68 #70
    Szédületes, hogy mennyire beégeted magad folyton...

    Nem értek a témához, de azt, hogy te sem, kitűnően látom, no meg a szokásos okoskodásodat és forrásbuzulásodat. De szórakozni megint jót sikerült rajtad, köszönöm!


    dyra!

    "Olvasni rajta sokat megint nem jó mert kiég az ember szeme pláne sötét szobában."

    Esetleg, ha majd megnyugszol és rájössz, hogy nem értesz az Android-hoz, majd egyetlen jó helyen feltett kérdéssel kisegítheted magad és akkor ezt pl. egy ingyenes programmal megoldhatod ;o) Fel is teheted majd a honlapodra ajánlásként ;o)
  • Papichulo #69
    "Vannak ilyen szerződések, de azok nem publikusak, mert azért büntetnek. "

    Akkor te honnan tudsz rola?

    "Buta ember, az, aki azt hiszi, hogy valami nem létezik, mert nem látta."

    Ismet a szemelyeskedes. Te gyoztal mar meg ilyennel barkit is az igazadrol?

    De ha nagyon akarod, akkor parafrazealhatjuk is: "Buta ember, az, aki barmirol elhiszi hogy az létezik, holott SEMMI bizonyitek nincs ra"
  • pixx #68
    Gondolom arról sem kaptál szerződést mintát, hogy az elmúlt években 5 legnagyobb kijelző kártelezett egymással, pedig volt ilyen, csak most mikor kiderült seggbe rúgták őket.
    Vannak ilyen szerződések, de azok nem publikusak, mert azért büntetnek.
    Van ahol ezt elintézik egy egyszerű minősítéssel, mint az AVID.

    Buta ember, az, aki azt hiszi, hogy valami nem létezik, mert nem látta.
  • Papichulo #67
    "a mac kulonosen evek ota abbol el, hogy anno nagyon ugyes szerzodeseket kotottek"

    Te ezt a kijelentest vedted. En szerettem volna forrast kapni ezekrol a "nagyon ugyes szerzodesekrol"... nem sikerult.

    Mint ahogyan arrol sem, hogy barmilyen kulonbseg lenne az OSX/Win valtozat kozott vagy, hogy egy HP/Apple gepen jobban futna ez a software, mint egy eg. Sony-n... foleg nem azt, hogy mindezt szandekosan eloidezve!

    Eddig mindossze a szemelyeskedesig jutottal el, de semmi forrast nem linkeltel.
  • pixx #66
    Jaj ember senki nem beszélt itt titkos szerződésről, ha azt akarod, hogy menjen a gépeden, akkor elviszed, beminősítik, írnak alá egy patchet, és már árulhatod is, hogy az AVID alá ez a gép tökéletes. Ki is rakják az oldalukra.
    Ebben nincs boszorkányság. Ezért is van az, hogy minősített gépek menü, ott lenyitva, meg, hogy melyiken fut rendesen.
  • Papichulo #65
    "Pedig itt múltkor nagyon magyaráztad, hogy milyen költségei vannak egy ilyen könyvnek"

    Link?

    "Így az mindenképpen feltűnt, hogy fingod sincs arról mit beszélsz, csak hadoválsz. "

    Ertem, magyarul a szakman belul ezt mindenki tudja, mindenki ismeri ezeket a szerzodeseket, de a neten ennek egyaltalan semmi nyoma nincs amit mutatni tudnal nekem, csak te es "Puffin" tudtok rola itt a forumon is... eletszeru, valoban.

    Esetleg a 'videovagok' is egy olyan titkos tarsasag, mint a Szabadkomuvesek, hogy csak akkor mutatjak meg ezeket a titkos szerzodeseket, amikor befogadnak a tarsasagba? Addig meg nagy titkolazas van kifele, csak sejtelmes utalasokat lehet tenni az Apple/HP/stb... es AVID kozti osszeeskuvesre? Vagy hogy van ez?
  • pixx #64
    Pedig itt múltkor nagyon magyaráztad, hogy milyen költségei vannak egy ilyen könyvnek...na mindegy.

    Ilyen szerződést nem találsz a neten. Aki ebbe dolgozik, mint tudja ezt, ezért mondtam, hogy tapasztalat nélkül kár volt megszólalni.
    Építs magadnak gépet félmillióért, majd vegyél egy 1 millás hp workstationt, és nézd meg magad szemével a különbséget.
    Így az mindenképpen feltűnt, hogy fingod sincs arról mit beszélsz, csak hadoválsz.
    Na, további szép napot!
  • Papichulo #63
    "Ha jól emlékszem, te valami könyvkiadónál dolgozól"

    Kozel sem...

    "Mivel én vágtam ilyen rendszerrel, már több tapasztalatom van, mint neked, aki beszél itt hülyeségeket."

    Nem tudom, hogy feltunt-e, hogy en abszolut nem nyilatkoztam a filmvagas kerdeskorerol, mindossze arra kertelek, hogy tamaszd ala valamivel a kijelenteseidet arrol, hogy az Apple/HP/stb... mindenfele titokzatos szerzodeseket kotottek es szandekosan korlatozzak bizonyos cegek a termekeiket adott platformokon. Ugyanis ezt allitottad.
  • pixx #62
    Majd, ha e téren tapasztalt kolléga leszel, akkor elhiszem, amit itt makogsz.
    Ha jól emlékszem, te valami könyvkiadónál dolgozól, ebből egyszer volt is itt egy vitánk, még ez e-könyvek kapcsán.
    Annyi közöd van hozzá, mint nekem a repülőgép vezetéshez.
    Hogy te mit gondolsz, meg látsz, az egy dolog, meg van a valóság.
    Mivel én vágtam ilyen rendszerrel, már több tapasztalatom van, mint neked, aki beszél itt hülyeségeket.