Gyurkity Péter

LTE: a gyártók készen állnak, a vásárlók még nem

Az LTE terjedésével, áttörésével kapcsolatban több eltérő vélemény is nagy sajtóvisszhangot kapott az utóbbi hónapokban, így olvashattunk az idei évben várható nagy robbanásról, ennek elmaradásáról avagy elcsúszásáról, a legújabb elemzés pedig felemás állapotban találta a globális piacot. Könnyen előfordulhat, hogy a gyártók nagyjából megfelelő számú készüléket dobnak piacra a 2012-es év folyamán, ezek azonban még nem váltanak ki mindent elsöprő érdeklődést a vásárlók részéről, miközben a szolgáltatók nagy többsége éppen csak megkezdi, vagy lassan véglegesíti saját átállását.

2012 több területen is áttörést hozhat, így például többen valami ilyesmit várnak a hibrid autók szegmensében, erről azonban most nem szólunk, tekintettel arra, hogy nem éppen autós magazin volnánk. Az okostelefonok és táblák terén is napvilágot láttak hasonló vélemények, mégpedig a tavalyi év végén, illetve az idei év első hónapjában, ezekről pedig mi is beszámoltunk. Olyan értekezést is olvashattunk, miszerint a korábban beígért áttörés valószínűleg elmarad, mivel a gyártók korántsem tudnak majd megfelelő számú fejlesztést leszállítani, a túl sok eltérő változat csak további felesleges fragmentálódást eredményezne a piacon, a megcélzott vásárlói rétegek pedig amúgy sem rohannák meg a boltokat, idejekorán leváltva a meglévő példányokat.

Természetesen azt még most sem igazán lehet megjósolni, hogy miként is zárjuk majd az évet az LTE terjedése szempontjából, azonban az kétségtelen, hogy jóval tisztábban látunk a kérdésben, mint akár az elmúlt év végén, vagy az idei év legelején. Éppen ezért érdekes a Strategy Analytics által elkészített tanulmány, amely már egy sokkal óvatosabb, vegyes képet felvázoló véleményt képvisel. Ebben többek között azt találjuk, hogy a piac bizonyos részei - talán a legfontosabb szereplőkkel, a gyártókkal - készen állnak a széles körű elterjesztésre és alkalmazásra, a többi területen tapasztalható lemaradás, vagy az érdeklődés hiánya miatt azonban erre mégsem kerül majd sor olyan ütemben, mint az korábban remélték.

Emlékeztetnénk arra, hogy januári cikkünkben még 25-30 millió, LTE-t támogató okostelefonról szólt a fáma, miközben 2011 folyamán alig 6,8 millió ilyen készülék jelent meg. Mindkét szám meglehetősen aprócska szeletét jelenti a teljes globális piacnak (ahol a Gartner adatai szerint tavaly mintegy 1,77 milliárd példány talált gazdára), a friss elemzés azonban már egyenesen megduplázza a korábbi előrejelzést, és 67 millió telefont említ, felvázolva annak lehetőségét, hogy a tavalyi eredmény akár meg is tízszereződhet. A növekedésben vezető szerepet játszik majd az amerikai, a japán, valamint a dél-koreai régió, több gyártó pedig (így például az Apple, a Samsung, a HTC, az LG, a Nokia, valamint a Motorola, a Pantech és a Fujitsu) számos eltérő példányt dobna majd piacra - ez utóbbi kitétel némileg ellentmond az olyan nyilatkozatoknak, amelyek szerint ezen szereplők, különösen a HTC, szeretnék egyszerűsíteni, karcsúsítani kínálatukat.


Példaként említik az Apple döntését, amelynek eredményeként a legújabb, sorrendben harmadik iPad tábla már megbirkózik a technológiával, igaz annak támogatását az észak-amerikai kontinensre szorítja (az alkalmazott frekvenciák miatt). A harmadik iPad az elemzői vélemény szerint végül azért jelent meg ilyen formában, mert az LTE növekedése olyan új lehetőséget kínál a gyártók és a szolgáltatók számára, amelyet egyszerűen nem hagyhatnak figyelmen kívül. Most itt mutatkozik esély a további terjeszkedésre és a vásárlói bázis kibővítésére (a nagyobb átviteli sebesség, valamint a kisebb késleltetés révén), így minden, magára valamit is adó szereplőnek ki kell ezt használnia.

A tábla éppen a napokban jelent meg hivatalosan további országokban (így hazánkban is), igaz, rögtön megjelentek az első panaszok, amelyekben a készülék túlmelegedését kifogásolták a felhasználók. Ez azonban eddig nem lassította le a forgalmat, az első hétvégén már 3 millió példányt kapkodtak el az érdeklődők, bár az is igaz, hogy az internetes felmérésekben összegzett vélemények inkább vegyesnek mondhatók, az igazi nagy durranás pedig a soron következő iPhone lesz, amely az elemzői és vásárlói várakozások szerint szintén támogatja majd az új platformot.


A rivális gyártók nem is várnak a válasszal, erre eddig sem igazán lehetett panasz, hiszen már tavaly megjelentek az első ilyen készülékek (az Apple végre-valahára meghozott döntése inkább szimbolikusnak mondható, bár jelentőségét ez nem kicsinyíti), idén pedig valóságos áradatra számíthatunk ezen a téren - ezen újdonságokról természetesen mi is napról-napra és hétről-hétre beszámolunk a lap hasábjain. A gyors elterjedés előtt azonban néhány akadályt találunk, amelyek lelassíthatják, megakaszthatják a gyártók által remélt folyamatot, annál is inkább, mert ezen akadályok a mindennapokban tapasztalt felhasználói élménnyel és komforttal kapcsolatosak.

A Strategy Analytics anyagában is találunk több ilyen kitételt, a készítők szerint a szegmensben érdekelt cégeknek különös tekintettel kell lenniük a piacra dobandó készülékek üzemidejére, azok súlyára, de nem szabad figyelmen kívül hagyniuk az esetlegesen megugró számlák hatását sem - ez utóbbira nyilván a szolgáltatókkal közösen kell valamiféle választ találniuk. Az LTE támogatása mindhárom területen gondokat hozhat magával, az újonnan debütáló fejlesztések a vásárlók egy része számára túlságosan nagynak, nehéznek, avagy kevésbé kényelmesen kezelhetőnek tűnhet a korábban megszokottakhoz képest, az akkumulátor pedig olykor idegesítően rövid ideig bírja a gyűrődést.

Az új okostelefonok, valamint az azokhoz társított díjcsomagok továbbra sem hódítják meg a vékonyabb pénztárcával rendelkezőket, itt komoly lassító tényezőt jelentenek az árcímkék és a periodikus költségek, márpedig itt komoly változásokra van szükség ahhoz, hogy a többséget is meghódítsa az új technológia.


A szolgáltatók oldalán szintén van mit behozni, hiszen a tavalyi évben alig néhány kísérletező kedvű cég vállalta a korai bevezetéssel járó költségeket. Még a tengerentúli hatalmas piacon is mindössze egyetlen komoly szereplő vette igazán kezébe a dolgokat, és egy kézen meg lehetett számolni azokat, akik szintén megkezdték a platform kiépítését. A megfelelő számú eltérő készülék idei megjelenése nyilván itt is bátorítólag hat majd, bár ez nem igazán változtathatja meg a korábban kialakított részletes menetrendet. Mindazonáltal minden egyes kontinensen számos szolgáltató csatlakozik majd a korai próbálkozókhoz 2012 folyamán (itthon január 1. volt a fontos dátum, legalábbis a T-Mobile szempontjából), bár többen ezt 2013-ra, illetve 2014-re halasztják, az addig hátralévő hónapokat és éveket pedig olyan áthidaló megoldásokkal kívánják átvészelni, mint a HSPA+.

Hogy mindez mennyire indítja be a vásárlók fantáziáját, az csak az év utolsó hónapjaira válik majd világossá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • carlos05 #20
    15 mbitet most is tud a hspa+ speedtestel telefonon (t-mobile, 11.ker) amíg nem lesz lekapcsolva az analóg tv földi sugárzás addig cseszhetik, szóval állambácsit kéne sürgetni hogy végre megvehessék a szolgáltatók azt a frekvenciatartományt
  • dchard #19
    "A vásárlók is készen állnak, a szolgáltatók nem."

    A szolgáltatók is készen állnak, csak az állam nem hírdette még meg a kellő frekvenciákat (800 és 2600MHz). Amúgy leginkább a terminál penetráció hiányzik. Az hogy van 1-2 telefon, meg 1-2 adat terminál, ami horror áron tudja, az semmi.

    Amit nem értek az az, hogy úton-útfélen jönnek az LTE-vel, amihez se telefon, se hálózat nincsen, miközben a már ma is elérhető 21 és 42megás HSPA+ hálózaztot kihasználni képes terminálokból is kb. annyi van, mint LTE-sből. (szinte semmi)

    Egyébként az első értelmes hozzászóló sanyicks. Az LTE 100 meg 300 megabitje sem úgy értendő, hogy neked ennyi lesz, ha benyomod a speedtest-et, egy frászt. Ha LTE hálózaton tudsz majd 10-20 megával szörfölni valós rádiós körülmények között, az már egy nagyon szép teljesítmény lesz.

    Dchard
  • sanyicks #18
    fogd már fel hogy a mobil(és minden rádiós) adatátvitel MEGOSZTOTT, nem egy felhasználónak jut 40 meg akárhány mbit, hanem az összesnek azon a frekvencián és környéken (márpedig nem bővelkednek a szolgáltatók a frekvenciákban). Szóval ezek a fejlesztések arra mennek hogy ugyan azt a szélességű frekvenciatartományt nagyobb sebességű adatátvitelre lehessen használni.
    Persze bullshittelni szoktak a szolgáltatók, de attól még nagyon is hasznos.
  • ADAMEX9 #17
    Én évente párszor metrózok, múltkor nem találtam csak Edge hálózatot lent, szóval ezt nem tudom cáfolni vagy megerősíteni
    De falukon általában tényleg borzalmas a lefedettség...
  • Bubble999 #16
    Nekem mindig van a metróban 3g csak lasabban találja meg, tmobilos
  • Petka #15
    Miért ne? Nem a sebességgel van a gond, hanem a bázisállomások kapacitásával. Rámegy 20 ember, azt lehal a torony... Jó lenne az a 3G, csak kevés klienst bír el.
  • WoodrowWilson #14
    Valld be, metróvezető vagy!:)
  • Nyiri #13
    Meglepő lehet, de nem erről van szó. Nincs facebook loginom :D
  • jocco #12
    Jah érdekes azért volt már jó pár olimpia s valahogy eddig is megvoltak LTE nélkül :D
    Idehaza ennek most létjogosultsága egyenlő a nullával mikor még az alacsonyabb szolgáltatást se tudják normálisan nyújtani. Mert az persze jó, hogy nagyvárosban 3G-n most is jön 6Mbit-tel a net de ha városon kívül kell valami infó vagy egy levelet, dokumentumot elküldeni meg vagyok lőve mert wapozáson kívül semmire se használható a netjük. Az meg nem fog boldoggá tenni, hogy Pesten lehet 20Mbit-el is neteznem. Inkább lenne csak 1-2Mbit de az az ország 100%-án.
  • Tyad #11
    Annak is örülhetnénk ha 3G+ teljesen ki lenne építve...megjegyezném az is tökéletesen elég a hazai viszonyokhoz.