Gyurkity Péter

A tinik már nem az Apple-ért rajonganak

Sokat változott a világ egyetlen év alatt, amíg ugyanis tavaly még az almás cég termékei voltak a legnépszerűbbek a fiatalok körében, mára ezen korosztályok inkább a riválisok fejlesztései iránt érdeklődnek.

Marketinges szakemberek szerint a mai tinik több egyszerre tényező miatt váltanak a konkurens termékek felé. Jelen van az indokok között a szülőkkel való hagyományos szembenállás, az eltérő trendek követésének vágya, de az is szerepet játszik, hogy ezen szülők hajlamosak az Apple régebbi, megunt modelljeit átadni gyermekeiknek, amint ők beszerzik maguknak a legújabb példányokat - ez nyilván elsősorban a tengerentúlon jól megfigyelhető, különös tekintettel az állandóan zsúfolt Apple boltokra, amit egyébként jelen sorok írója is naponta lát.

Az iPhone 5 megjelenését azonban meglehetősen negatív visszhang övezte, sokan a valódi innovációt hiányolták, mára pedig a tinik már olyan határozott véleményt is gyakran megfogalmaznak, miszerint az Apple-nek befellegzett. A cég inkább az egy évtizeddel korábbi fiatalokat tudta jól megfogni, ők kitartanak mellettük, ám a mostani tinik egyre gyakrabban váltanak a Samsung, illetve bizonyos esetekben a Microsoft termékeire. A tinik körében az USA-ban elvégzett kutatásokban a Samsung már 22 százalékra ugrott, miközben tavaly még sehol nem volt, bár mások inkább azt emelik ki, hogy az iPhone elfogadottsága még mindig 67 százalék körül van.

Ehhez persze nagyban hozzájárultak a technikai malőrök, a kihagyások, vagy akár az új Maps szolgáltatás csődje. A Samsung eközben tavaly a harmadik negyedévben kétszer annyi készüléket szállított le, a bíróságon folytatott küzdelem mellett pedig egyre nagyobb figyelmet (és összeget) fordítanak a fiatalok meghódítására. Jellemző, hogy reklámhadjáratukban az iPhone okostelefonokat inkább az idősebb generációk számára alkalmas készülékeknek állították be, a tiniket pedig arra buzdítják, hogy a következő nagy dobást keressék (nyilván a dél-koreai gyártó kínálatában). Másutt azt emelik ki, hogy sorban állni egy okostelefonért nem a világ legbölcsebb, leghasznosabb tevékenysége.

Egyelőre kérdés, hogy az Apple magára talál-e a közeljövőben. Az Android család készülékei általában olcsóbbak, így a rivális minden bizonnyal megőrzi ezen a téren élvezett előnyét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #357
    Tedd, természetesen, nem akartalak angolul elnevezni, nyugi! ;o)
  • levente68 #356
    Ezt kellene mondogatnod sokszor a tükör előtt a valamikori eszmélés érdekében.

    Ted csak, még ha az esély oly elenyésző is!

  • M2 #355
    Nem kell elemezni, csak befogadni. Mint igazságot. Kis pici lúzerkém... :-)
  • levente68 #354
    Hát, ez is egy vélemény.

    Ha nem néznék, hogy milyen alak írta, még elemzésre és válaszra is méltatható lenne.

    De nézzük...



    Emiatt inkább csak nevetésre okot adó kis buta fricska, ennél többre nem értékelhető.

    De az ars poetica-dat jól tükrözi...

  • M2 #353
    - Steve Jobs és az Apple nagyon sokat adott az emberiségnek. Szegényebb lenne a világ nélkülük.

    - A Samsung csak egy gyártó a sok közül, ha nem lenne, jönne helyére másik tucat, akik ontják az ócska műanyag tömegtermékeket.

    - Te meg egy jelentéktelen porszem vagy, egy gusztustalan gennygombóc, akitől csak annyi telik, hogy ömlik belőle a szenny egy jelentéktelen fórumon (és lelkesen veszed a műanyag szarokat).

    Röviden ennyi, többet meg nem is érdemelsz. :-)))
  • levente68 #352
    Na, mesélj, miért?
  • levente68 #351
    "Az ekezetektol hasznalatatol eltekintve, szerintem en szebben, kulturaltabban es valasztekosabban beszelek magyarul, mint te. De ebbe most ne menjunk bele!"


    Öhhö-öhhö, persze, komám....

    Tényleg ne menjünk bele.


    "A hozzaszolasod maradek resze nagyreszt szemelyeskedes, kettos merce es hazugsag."

    Na erre legszívesebben úgy válaszolnék, hogy anyukád bele kerülne...

    De csak annyit mondok, hazug ember vagy, így a véleményed egy csipet szart sem ér.

    "En nem veluk folytatok diskurzust, hanem veled!"

    Hű, ismét jól kivágtad magad... A kettős mérce rám jellemző megint...
  • M2 #350
    Te szegény...
  • Papichulo #349
    Utoljara valaszolok ezugyben, hogy lezarhassuk a temat!

    Anyukam se nem szlovak, se nem roman es sem neki, sem nekem nincs semmilyen problemam a magyarokkal, mivel en is annak vallom magam. Ettol meg az o anyanyelve nem ez. Az ekezetektol hasznalatatol eltekintve, szerintem en szebben, kulturaltabban es valasztekosabban beszelek magyarul, mint te. De ebbe most ne menjunk bele!

    A hozzaszolasod maradek resze nagyreszt szemelyeskedes, kettos merce es hazugsag. Nem fogok tobbet errol a temarol beszelni.

    "Ahha, értem, megtennéd-e, hogy a te oldaladon állókat is megkéred erre? Ugye?"

    En nem veluk folytatok diskurzust, hanem veled!
  • levente68 #348
    Butákat beszélsz, mint mindig.

    Amit én utálok, azok konkrét dolgok.

    Igen, utálom, bár inkább megvetem Steve Jobs-t azokért az aljas, szar, szemét, igazságtalan dolgokért, amelyek annyira jellemezték.
    Mellette pár dologért valóban irigyeltem és felnéztem rá, de az összkép egy lelki sérült, jó neveltetése ellenére is maximálisan neveletlen és agybeteg embert mutat, aki gátlástalanul lopott idegentől és baráttól (a BASIC-et Gates-éktől, ugye, pénzt Wozniak-tól, akit nagyra becsülök minden téren), de az ő, illetve magának tulajdonított dolgait aztán tilos ellopni, másolni, az az ő kiváltsága, mi? Aki kegyetlenül gázolt át arra érdemteleneken és szart le olyanokat, akiknek roppant sokat köszönhetett. Ez genny az ideálotok, naná, hogy titeket is rühellek.

    Nem utálom Apple-t, kár ezt újra elkezdeni.

    Utálom azokat a lépéseiket, amelyeket utálok, igen.
    Megvetem a hazug, megtévesztő marketingjüket, elismerem az oprendszerük nagyságát, de rühellem a szándékos és/vagy egyszerű fejletlenség miatti hibáit-hiányosságait és még jobban irritál az a sok kamuzás ezekről.

    Vádolom őket az emberek butításával, az alájuk tett ál és álszent módszerek erőltetésével, minek okán hozzájárulnak ahhoz a világszintű és jól megfigyelhető törekvéshez, hogy az emberek még ostobábbak és inkább szakbarbárok legyenek.

    Rühellem azt, ahogyan ez a cég (leginkább Jobs) kinevelt titeket, zombi szektatagokat, akik egyetlen érv és tény előtt meghajlani se hajlandóak, se képesek nem vagytok és a végletekig csűritek, csavarjátok inkább a dolgokat, vagy elterelitek a témát, hogy valahogyan igazatok legyen, amit persze csak a trolltestvéreitektől kaptok meg, hiéna vihogással fűszerezve.

    Rühellem azt, ahogyan ti, itt trollkodó ócska alakok akkor, mikor odamond nektek valaki, aljas és gyáva módon befuttok a többi Apple használó mögé, akiket senki nem is említett és azt hazudjátok, hogy mindegyiküket támadjuk.

    (Mint az előzőben kitárgyalt rasszizmus kiáltása..
    Azt is utálom, ahogyan azt használja pajzsként valaki, de mögüle mocskos módon támad és köpköd engem, hogy rasszista lennék, ami oly nevetséges, mert messze nem vagyok. Több olyan ember van az ismeretségi, családi körömben, akiket sújt a rasszizmus igazságtalansága és soha nem hagytam ki, hogy elmondjam, nem értek vele egyet, olyankor és olyan helyen is, ahol akár ártottam is magamnak vele.)


    Nagyon fontos, nem nézem jó szemmel azt a többi céget sem, akik Apple-höz hasonlóan viselkednek, de meg kell hagyni, ezen a téren mindenkit maga mögé söpörtek és bár visszább csíptek, még van tenni, illetve nem tenni valójuk e téren.
    Nem ’SZERETEM’ a Google-t, Samsung-ot, hanem csak szép normálisan ’szeretem’ a dolgaik nagy részét és sok jó megoldást köszönhetek nekik. Meg még volt jó pár ilyen cég, akik most nem a kedvenceim, de szeretettel emlékszem a dolgaikra.
    Ami rossz, az tőlük is rossz, ami nem tetszik tőlük, az nem tetszik, de ezen cégek engem emberszámba vesznek és partnerként kezelnek - ha nem is tökéletesen, de olyan ellenpéldát tekintve, mint Apple, akik (főleg SJ) majd eldöntik helyettem és nekem kuss és gátolnak pár dologban -, nagyon is.
    Kár tehát félremagyarázni a dolgot és megpróbálni engem (így jó? egyes szám, pedig nem vagyok egyedül...) lejáratni, hogy én valami (nézzük csak, mik is voltak...) "malactenyésztő" lennék a "soron" és ez az életem, ez tölti ki minden napomat: egy olyan cég, amit utálok.

    Nem tudom már, hogy jó-e vagy rossz a fajtátoknak, de elmondom, nem tölti ki a napomat se az utálat, se ez vagy bármelyik hasonló topik. Ha meg az fáj, hogy szerintetek túl sok időm van rá, az egyéni szoc. problémátok és szimpla irigység a pontos meghatározása... Megerősítem, van mire irigykednetek.

    Ez, ahogy mostanában marjuk egymást nem is emészt fel annyi energiámat, mint az, amikor még komolyan szerettem volna, ha megértjük egymást és engeditek, hogy én (mi) is megvédjük a magunk szempontjait, de mindenképpen az igazságot, valamint hogy az ordas baromságaitokat korrigáljuk.

    Kristálytisztán látszik, hogy erre semmi esély nincs.

    narumon eltéved az Android menüjében, Papichulo állítja, hogy több Android-os telefonja is volt, de nagypofával állítja, hogy igenis a Titanium Backup root-olásra, meg firmware frissítésre való, M2, te meg az alja vagy, rád még ők is csak a piszkos munkát, a gondolatok nélkül trollkodást és talpnyalást hagyják.

    Hát, minek veletek a szidáson kívül bármit tenni?