MTI

Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól

Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatónak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.

Az adó mértéke 2 forint percenként vagy sms-enként, illetve mms-enként. Az adó alanya a szolgáltató, akinek a hívást vagy üzenetküldést követő hónap 20. napjáig kell bevallania és befizetnie az adót. Kivétel július, amikor nem augusztusban, hanem csak szeptemberben kell az adót bevallani és befizetni, de ettől függetlenül már júliusban is van adófizetési kötelezettség - olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében. Az elfogadott jogszabály szerint mentesül az adó alól a segélyhívás, az adománygyűjtő szám hívása, az adománygyűjtő hívószámnak küldött üzenet, a teszthívás, az európai harmonizációs számra indított hívás.

A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük. Az NGM szerint az új adónemből mintegy 44-45 milliárd forint éves bevétel várható. Mivel július elsejétől vezetik be, az idei várható adóbevétel ennek a fele.

Mentességet élvez a szolgáltató magánszemély előfizetők esetében telefonszámonként havonta tíz perc beszélgetésig. A tárca közlése szerint a mentesség egyfelől azt hivatott megakadályozni, hogy a szolgáltató a keveset telefonáló magánszemélyek telefondíját az adóra való hivatkozással emelje. Másfelől lehetőséget ad a szolgáltatónak arra, hogy kedvezőbb díjcsomagot alakítson ki a magánszemélyek számára. A magánszemély előfizetőknél maximum havonta 700 forintot kell fizetni hívószámonként, cégek esetében pedig 2500 forintot.

A tárca közleményében úgy fogalmaz: a kormány az új adónem lakosságra történő áthárításában nem hisz, ugyanis azt a piaci verseny megakadályozza. Emellett az adóáthárítás nem is indokolt, hiszen 2013. január elsejével megszűnik a távközlési szolgáltatókat terhelő válságadó, így az érintett szektor adófizetési kötelezettsége is lecsökken. Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással, a kormányoldal szavazataival és ellenzéki nemek mellett fogadta el.

Az MSZP eltörölné

Ha kormányra jut, az MSZP eltörli a távközlési adót, amelynek bevezetéséről pénteken döntött a parlament. Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója arról beszélt: a szolgáltatók közleményeiből világossá vált, hogy a percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót a kormánypárti nyilatkozatokkal szemben az emberek fogják megfizetni, tehát megszorításról van szó. Az MSZP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a távközlési szektorra kivetett - jövőre megszűnő - ágazati különadó az Európai Bizottság elé kerül. Ha pedig a bíróság jogsértőnek találja azt - folytatta -, az új alaptörvény átmeneti rendelkezései szerint az államot terhelő fizetési kötelezettség teljesítésére hozzájárulást kell megállapítani, így azt is az emberekre terhelheti a költségvetés.

Jobbik: nőnek a lakosság terhei

A Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni - nyilatkozta Z. Kárpát Dániel. A jobbikos politikus leszögezte: az Országgyűlés kormánypárti többsége által megszavazott távközlési adónak "legalább az indoklása őszinte", hiszen nem ágazati okokból van arra szükség, hanem a költségvetési hiánycél biztos teljesítése miatt. Ha a kormány azt szerette volna, hogy ezt az évi 44,4 milliárd forint bevételt biztosan ne háríthassák át a telekommunikációs cégek a felhasználókra, akkor közvetlenül is megadóztathatta volna azokat.

Z. Kárpát Dániel ugyanakkor leszögezte: a lehető legrosszabb szektort választotta a kormány az újabb adóteherhez, hiszen a telekommunikáció a gazdasági fejlődés húzóágazata lehetne. A Jobbik szerint ezért ezt a 44,4 milliárd forint bevételt más szektorokból, multinacionális vállalatok közteherviselés alá vonásával is el lehetett volna érni.

LMP: az emberek fizetik meg

Az LMP véleménye szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a távközlési adó is az embereken fog csattani - mondta a jogszabály elfogadását követő parlamenti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor. A politikus kijelentette, hogy a szolgáltatók át fogják hárítani a költségeket, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az adókat a telefonálóknak kell kifizetniük. A piaci logika azt diktálja, hogy nem csupán az a cég hárítja át az adót, amelyik ezt már bejelentette, hanem a többi is - mondta egy kérdésre válaszolva. A távközlési adó mértékében nagyjából megegyezik egy nemzeti mobiltársaság létrehozásához szükséges összeggel - hívta fel a figyelmet. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy a jövendőbeli állami vállalat a jelenlegi piacon akar pozíciót fogni és "ennek az árát minden egyes mai telefonálóval fizetteti meg". Kérdésre válaszolva hozzátette, nem közvetlen, pántlikázott pénzekről van szó, de az adóból tervezett 40-70 milliárd forint szükséges egy ilyen üzlet beindításához.

Vágó Gábor azt is kijelentette, hogy a lépés egy "koraszülött költségvetéssel" párosul, mert "normális országokban" télen fogadják el a büdzsét. Hangot adott annak a véleményének, hogy a költségvetésből már az őszre sem sok minden marad, mert az abszurd és a valóságtól elrugaszkodott számokkal dolgozik. Kijelentette, hogy a változtatások kiszámíthatatlansághoz, a kiszámíthatatlanság pedig bizalomvesztéshez vezet, amelynek az árát az adózóknak kell megfizetniük az államadósság magas kamatainak finanszírozásával. Az így keletkező lyukakat újabb és újabb adókkal kell majd betömni, ami egy lefelé tartó adósságspirálba taszítja az országot.

FIDESZ: nem az emberek fizetik meg

A távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; "ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük" - jelentette ki a Fidesz szóvivője. A Fidesz nem tart EU-s eljárástól az új adónem miatt. A távközlési adó ügyfelekre hárítását firtató felvetésre Selmeczi Gabriella azt válaszolta: "Magyarországon van három társaság, amely szolgáltat. (...) Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést".

Leszámítva 2012 második felét, amikor a különadót és a telefonadót is meg kell fizetniük a telekommunikációs cégeknek, 2013 januárjától már kisebb lesz ezeknek a társaságoknak az adóterhelése, "tehát nyugodtan csökkenthetik a távközlési díjakat" - mondta, majd megjegyezte: az adatok azt mutatják, hogy a telekommunikációs cégek az ágazati különadót sem hárították tovább a lakosságra, sőt még csökkent is az árindex, ezért reméli, az egyik társaság most csak hirtelen felindulásból közölte azt, hogy emelni fogja az árait. Rámutatott, Magyarországon rendkívül drágán szolgáltatnak a távközlési cégek. Ezzel kapcsolatban idézte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD tanulmányát, amely arról szól, hogy "Magyarország világbajnok, nálunk a legdrágább a mobilozás".

Arra a kérdésre, nem tartanak-e európai uniós eljárástól a telefonadó miatt, a szóvivő nemmel válaszolt. "Mi nem az EU miatt aggódunk, hanem inkább arra koncentrálunk, hogy ezeket az adókat ne a családok viseljék" - fogalmazott. Selmeczi Gabriella szólt arról is, hogy az MSZP azt javasolta: ne a távközlési cégeket adóztassák meg, hanem "az emberek zsebéből vegyük ki ezeket a forintokat". "Nagy tisztelettel üzenem Vágó Gábor képviselőtársamnak, hogy ez hülyeség" - így reagált a szóvivő arra, hogy az LMP-s Vágó Gábor felhívta a figyelmet: a távközlési adó mértékében nagyjából megegyezik egy nemzeti mobiltársaság létrehozásához szükséges összeggel. Az ellenzéki politikus szavai szerint ez azt jelenti, hogy a jövendőbeli állami vállalat a jelenlegi piacon akar pozíciót fogni, és "ennek az árát minden egyes mai telefonálóval fizetteti meg".

Telenor: De, az emberek fizetik meg

A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik. (Bővebben itt.)

Az új távközlési adó 2012-ben megközelítőleg 10 milliárd forinttal terheli meg a Magyar Telekomot - jelentette be a cég az új törvény elfogadását követően. A Telekom a törvényszöveg alapján elvégzett előzetes becslése szerint várhatóan a 2012. július-decemberi időszak után fizeti majd 10 milliárd forint adót. Ugyanakkor az üzleti és pénzügyi teljesítményére gyakorolt hatását még mérlegelik, így fenntartják korábbi 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenésre vonatkozó jóslatokat, amit az új távközlési adó és az egyéb rendkívüli tételek nélkül értenek. Az új távközlési adótörvény alapján fizetendő, hozzávetőleg 10 milliárd forint teher mellett 2012 végéig hatályban marad a 2010-ben bevezetett, távközlési szektort terhelő különadó is, amely alapján várhatóan 2012-ben 24 milliárd forint különadó kifizetés terheli a Magyar Telekomot.

A Vodafone Magyarország azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta "a szükséges döntéseket". A társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, és szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni - olvasható közleményükben.

A nemzetközi szervezetek a gazdasági visszaesésre figyelmeztetnek

Az új magyarországi távközlési adó bevezetésének tervét bírálták pénteken Brüsszelben kiadott közleményükben nemzetközi távközlési szervezetek képviselői. A 40 távközlési céget tagjai közé soroló ETNO, valamint a mobilszolgáltatókat képviselő GSMA szervezet illetékesei úgy ítélték meg, hogy az új adó negatívan hat a gazdasági fellendülésre. Luigi Gambardella, az ETNO igazgatótanácsának elnöke úgy vélte, az új illeték nemcsak a távközlési ágazatra, hanem a teljes gazdasági növekedésre nézve ártalmas. Emlékeztetett arra, hogy a távközlés az innovációs lehetőségek szempontjából fontos szektor, és úgy vélte: a kormányoknak hozzá kellene járulniuk, hogy a kibontakozhasson az ágazatnak a gazdasági növekedést segítő ereje, nem pedig gyengíteni ezt a képességet.

Anne Bouverot, a GSMA vezérigazgatója arra figyelmeztetett. hogy az új adó "befolyásolni fogja a magyar szolgáltatók képességeit a fogyasztók igényeinek kielégítésére". Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy "vizsgálja felül adóstratégiáját" annak érdekében, hogy "pozitívabb megközelítést fogadhasson el".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #75
    igen szerintem is az eunak meg az imfnek van igaza, például a görögöket is milyen ügyesen kivezették a válságból
  • Wescone #74
    ...Valójában, nem tudom, mi célból került e cikk ide?!
    Elméletileg az SG-nek politikamentesnek kellene lennie, erre itt ez a cikk amely homlokegyenest szembe megy az SG elveivel, mi az oka ennek? Talán felmérés készül, hogyan fogadná, miként viszonyulna e közösség a politikai tartalmú cikkekhez? Nem elég, hogy a közösségi oldalak tele vannak politikával így manipulálva-, összeugrasztva a tömeget, mostmár ide is be óhajtják szivárogtatni azt?

    Nem gondolod, tisztelt SG vezetőség, hogy kétszínű vagy?!
  • sanyicks #73
    vagy csak libsibolsi... azok ugye a videofelvételeket nézve is letagadják, hogy mindenkit összeverettek, akár külföldi turistákat is, öregbítve ezzel "szép" országunk amúgy is jó hírnevét, generálva a turizmust :D
  • sanyicks #72
    ez a TI-s becslés nagyon alálőtt, ezt sok helyen írják. A valóság az 50%-80%-körül van...

    120-as vasútvonal egy szakaszának felújítása: közgép (simicska cége) csinálja persze, 2,1 milliárd/km áron, 120-as sebességkorlátot 160-ra. Franciaországban 2,4 milliárd/km áron, teljesen új vasútvonalat építenek, 240 km/h-ra.
    Egyébként ezt a felújítást a mávgép 160 milkából megcsinálná. Több mint 10x-es ár...
    Ott a margithíd aminek felújítása 2x annyiba került mint az usában a grand canyonon keresztül épített új híd, és 3x annyiba mint németországban egy 2 km hosszú tengeri híd...


    És nem csak a közbeszerzéseknél lopják a pénzt, lásd az áron alul eladások a haveroknak, az önkormányzatok is lopnak, az állam minden egyes szervében pénzlefolyó van.

    És mint olvasható a lentebb linkelt cikkben, az állami és eu-s támogatásokat is lopják, euromilliárdokat.
  • szgege #71
    Egyáltalán nem erről van szó. De látom az elvakultság még mindig hízik hazánkban.
  • Wescone #70
    Egykutya? Rendben - ha tök mindegy ki van kormányon, fejezzük le azt!
    ...majd bízzunk abban, hogy a "Magyarok Istene" megóv minket és nem végezzük a mocsár alján.
    Kormányra szükség van - választani kell!
    Ha nem lehet a jóra voksolni mert olyan nincs, akkor voksolni kell a kevésbé rosszra - meglehet, hogy nem jó ez a kormány, de minden bizonnyal a kevésbé rossz. Amennyiben nem lehet támogatni a jót, támogatni kell a kevésbé rosszat, különben valóban a mocsár alján végezzük, görög recept alapján!
  • Optimus Prime #69
    Szép új világ
  • szgege #68
    Itt nem arról vitázunk ,hogy bal vagy jobb oldal ugyanis ahogy látom mindkettő egy kutya. Erre tipikus példa Pintér "úr" érdemes utána nézni sok mocskos húzásának,s ezek után véded ezeket az "embereket" percig se érdemes egyiket se védeni. Amíg itt megélhetési politikusok vannak a parlamentben és hagyjuk hogy megszedjék magukat itt nem lesz változás. Lázár elvtárs is sikeresen tőzsdézgetett az adófizetők pénzéből és utána még neki áll feljebb és még mellé megteszi a g.nnyes megjegyzéseit az emberekről akiket már így elég nehéz helyzetbe sodortak. Nyugat Európai életről beszélnek itthon,míg a bérek még alulról se súrolják azt. De legalább egyre jobban kialakítják a saját életük javításához szükséges intézkedéseket vagy a saját érdeküket törvényes keretek közé helyezik és megoldják ,hogy még törvényi úton se lehessen megtámadni.
  • gabeone #67
    Én nagyon unom már az élősködő politikusokat ebben az országban. Mikor temetjük már el őket végre akár a pénzükkel együtt!?
  • ManoNegra #66
    a bűnösök pedig a bankok, akik megetették a fél országot

    Azért ez sajnos nem ilyen egyszerű. Ha már felelősségről beszélünk, akkor meg kell említeni az mnb-t, ami az alapkamatot magasan tartva terelte az embereket a chf hitel felé, és a pszáf-et, akik megengedték/engedik a bankoknak az erkölcstelenség határát súroló, egyoldalúan és utólagosan módosítható szerződéseket, és egyéb módon való gusztustalan lehúzását a népnek...