SG.hu·

Továbbra is vannak hiányosságok a Foxconnál

A Students and Scholars Against Corporate Misbehavior (SACOM) nevű szervezet azt állítja, hogy a tajvani gyártó még mindig megsérti a munkavállalók alapvető jogait. Ez derült ki a legfrissebb jelentésükből.

A SACOM munkatársai márciustól májusig a Foxconn Zhengzhouban és Shenzhenben működő üzemeinek összesen 170 dolgozóját kérdezték meg a tapasztalataikról. A tanulmány szerint ugyan az elmúlt hónapokban számos pozitív változás történt, azonban az összkép sajnos nem változott. Az alkalmazottak bére emelkedett, viszont mivel kevesebbet kell túlórázniuk, így összességében mégis kevesebbet keresnek. A termelési célokat is módosították, az egyes termékekből az eddiginél többet kell készíteni. Amennyiben valaki nem teljesíti ezeket a célokat, úgy kifizetetlen túlórában kell addig dolgoznia, amíg nem készíti el az előírt mennyiséget. Az új iPad készüléket gyártó munkavállalóknak ezért áprilisban 80 túlórát kellett dolgozniuk.

A legnagyobb problémát azonban az emberekkel való bánásmód jelenti. A munkahelyi vezetők előszeretettel alkalmaznak megalázó módszereket a dolgozókkal szemben. Van akivel vécét pucoltatnak, míg az új jelentkezőknek olyan teszteket kell kitölteniük, amelyek segítségével fény derülhet a szellemi problémáikra. A munkásokat nem tájékoztatják a legalapvetőbb munkavédelmi előírásokról sem és azt sem tudják, hogy milyen vegyi anyagokkal kerülnek kapcsolatba. Ugyan a gyártósor mellett dolgozók közül sokan kapnak hokedlit, de annak csak az elülső részére ülhetnek rá, hogy jobban tudjanak koncentrálni.


A 244 dolláros havi jövedelemből fizetni kell még jópár dolgot: a hálótermet (24 + 12 dollár), a biztosítást (20 dollár), a munkahelyen fogyasztott ételt (47 dollár)

Zhengzouban teljesen megszokott dolognak számít, hogy egy 4 szobás lakásban akár harmincan is alszanak. A bérlőknek ezért a lehetőségért havonta átszámítva 24 dollárt kell fizetniük, a havi bérük ugyanakkor alig haladja meg a 284 dollárt. Korlátozások vannak, nem használhatnak például sok áramot fogyasztó berendezéseket. Amennyiben valaki megsérti ezt a szabályt, akkor a cég vezetői lefoglalhatják az adott eszközt. A SACOM tagjai megállapították továbbá, hogy az alkalmazottak nem beszélhetnek sem újságírókkal, sem tudósokkal, s kizárólag olyan szakszervezetekbe léphetnek be, amiknek a működését a Foxconn felügyeli és ellenőrzi.

A SACOM már 2008 decemberében megállapította, hogy a kínai IT-üzemekben rosszak, sőt, néha embertelenek a munkakörülmények. A helyzet 2010 októberére sem változott, nem véletlen, hogy idén februárban az Apple vizsgálatot kezdeményezett a Foxconn ellen. Az ügyben vizsgálódó Fair Labour Association szerint a vállalat a megengedettnél jóval hosszabb munkaidővel, fizetetlen túlórákkal, az egészségügyi és a biztonsági előírások be nem tartásával, valamint a szakszervezetek függetlenségének veszélyeztetésével többszörösen megszegte a kínai munkajogi törvényeket. Időközben ismertté vált, hogy a cég - részben vagy teljesen - 2014-re egymillió robottal váltana ki az emberi munkaerőt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© morden2012. 06. 05.. 19:32||#6
Gyerekes lesz a fejtegetésem ( és nem is igaz teljesen ) de a gyárakban emberek dolgoznak, kapnak fizetést és a gyárakban elõállított terméket megveszik, namost ha robotok termelnek, azok nem fognak elmenni a boltba vásárolni, így nem lesz kinek eladni .
© nlght2012. 06. 05.. 10:59||#5
és az említett robotika fejlõdésével csak rosszabb lesz a helyzet, nem olyan sokat kell aludni, hogy a munkanélküliség elérjen egy kritikus határt, ahonnan felkelések és forradalmak következnek majd, fõleg hogy a föld népessége egyre gyorsabb ütemben növekszik, az árak meg egyre drágábbak...
© Venom T2012. 06. 05.. 10:27||#4
Csak halkan jegyzem meg, hogy a vezetési lánc pont erre való. A Top management az igazgatóval az élén mossa a kezeit. Nyilván tud a dologról, de pont leszarja. Kiad egy utasítást, amit körülményektõl függetlenül teljesíteni kell. Ugye ez itt az említett napi norma. A termelés vezetõ=>Területvezetõ=>Mûszakvezetõ=>Csoportvezetõ lánc meg pont arra való, hogy a nem kívánatos dolgok eltûnjenek az utasítások közt. Hiába játssza az igazgató a megértõ, gondoskodó Top managert, aki törõdik a munkalávalóival, ha közben nem tartatja be az elõírásokat a dolgozókat megilletõ jogokkal kapcsolatban. Persze, ha bukik a vállat egy ilyen ellenõrzésen, akkor a vezetõi lánc értelmében mindig azon csattan az ostor, aki a leggyengébb ebben a felsorolásban. (Csoport illetve mûszakvezetõ)
Az egész rétegelt vezetési struktúra pont erre való (na jó nem csak erre, de erre aztán fõleg) hogy a nem kívánatos dolgok elvesszenek benne a vezetõk közt.

Adott a norma, amit teljesíteni kell, persze a dolgozói jogokkal összhangban, ezt mondja a Góré, de ehhez eszközök is kellenek. Ha a gyártósori kapacitás nem elég, és nem bõvítenek vagy nem szerveznek át, (folyamatos mûszak stb.) akkor bizony csak ilyen genyó módon tudják a vezetõk megoldani a dolgokat. Mert ugye féltik õk is az állásukat. Ez amúgy világjelenség, és minden ország erre felé tart.
Nem véletlen, hogy a japán szellemiség van majmolva az összes gyárban. 5s, lean, tpm, stb.

Engedelmes rabszolgákat akarnak akik bár elég okosak, hogy mûködtessék a gépeket, mégsem olyan okosak, hogy kérdéseket tegyenek fel másoknak és maguknak.
Globalizáció ugye... 😊

Pár év, esetleg egy évtized, és itt Hungarysztánban is hasonló körülmények lesznek. No para.

Meg lehet nézni az említett gyártó Komáromi üzemét, vagy a Jabilt circuit nevû borzalmat... 😉
© mad mind2012. 06. 05.. 08:35||#3
Nyugi tudják.
De a lelkiismeretük tiszta, hisz õk az a legjobb munkaadók ezekkel a feltételekkel Kínában. Ez a nem vicces.
© Cat2012. 06. 04.. 17:46||#2
Negyedmillió embert foglalkoztat a cég. Szerinted nem tudják a felsõvezetõk, hogy mi a helyzet? 😄

Nekik a részvényesek érdekeit kell képviselniük, ezért kapják a fizetésüket, nem pedig a munkavállalókét. Minél nagyobb nyereséget érnek el, annál több pénzt visznek haza õk is.
© morden2012. 06. 04.. 17:35||#1
Sajnálatos ezt olvasni megint. Ha igaz a cikk, akkor azonnali változásokat lehetne elérni pénz nélkül is ( mégpedig azokat a vezetõket kirúgni akik úgy gondolják, hogy rabszolgák a beosztotjaik).