MTI

A külföldiek ellen kampányolnak kínai netes cégek

A Baidu kínai keresőóriás és az ország legnagyobb mikroblog-szolgáltatója közös felhívásban bíztat a külföldiek kifogásolható viselkedéséről szóló példák közzétételére azután, hogy két esetet, egy erőszak-kísérletet és egy vonaton történt elmérgesedett vitát ismeretlenek videóra rögzítettek és feltettek a világhálóra.

Az utóbbi történetet nem csak a sina.com több mint 300 millió felhasználóval rendelkező vejpo (weibo) elnevezésű (Twitter-szerű) mikroblogjaira kerül fel, hanem a kínai állami média, a televíziók, a Hszinhua hírügynökség és a lapok is beszámoltak róla. A blogokhoz kapcsolódó bejegyzések és a televíziós kommentárok hangvételében egyérelmű külföldi-ellenesség volt felfedezhető, mégha egy-két kijózanító szándékú komment is született. A legfrissebb eset főszereplője Oleg Vedernyikov, a Pekingi Szimfonikus Zenekar 45 éves orosz csellistája, akit a zenekar az országos nyilvánosságot kapott, indulatokat kavart sztori után felmentett a munkavégzés alól és fegyelmi vizsgálatot indított ellene. A neves művész maga, orosz nyelvű "videó üzenetben" kért bocsánatot.

A férfi a kelet-kínai Senjang (Shenyang) városból a fővárosba tartó szuperexpresszen keltett botrányt azzal, hogy csupasz lábát a maga előtt levő ülés hátsó támlájára helyezte, s lábfeje állítólag érintkezett az előtte ülő utas fejével. A kínai nő ezt szóvá tette, de Oleg válasz nélkül hagyta. Az egyre ingerültebb nő először egy magazinnal ütögetni kezdte a lábfejeket, majd miután az érintett ezt kellemes a paskolásnak nevezte és kérte, hogy folytassa, az újságot egy palack ásványvíz kíséretében a férfi felé dobta. Az orosz zenész erre az indulatos nőt trágár kínai szavakkal illette és majdnem verekedés tört ki. A vonatrendőrség egyik tagja később azzal nyugtatta a "sértettet", hogy művész, felejtse el.


Az interneten és a televíziók híradásaiban tízmilliók látták a rejtett - mobiltelefonnal rögzített - képsort, s blogolók tömege adott hangot felháborodásának. A kantoni tévé szintén letölthető beszámolójában mind a műsorvezető, mind a riporter a külföldiekre köznyelvben használatos laovaj (laowai) szót emlegeti többször is, aminek van némi pejoratív felhangja. A videókhoz kapcsolódó bejegyzésekből ugyancsak árad a külföldi-ellenes hangulat. "Egy finomabb megjegyzés például úgy szól, hogy "a külföldi szemétládák húzzanak vissza a saját országukba. Kína nem az a hely, ahol azt csinálhatnak, amit akarnak".

A kommentelők és a média kommentátorai vissza-visszautalnak arra az alig két hete történt esetre, amelynek során egy brit turista késő este ittas állapotban erőszakoskodott egy kínai járókelő nővel a főváros Hszicseng (Xicheng) kerületében. Miután a nő segítségért kiabált, kínai járókelők a földre teperték és úgy várták meg, amíg a rendőrök a helyszínre érkeznek. A történtekről készült amatőr videofelvétel több portálon is felkerült az internetre, milliószámra nézték meg, s a mikroblogokon több tízezer felháborodott - az illetőt, illetve a külföldieket minősítő - hozzászólás született.

Az online médiában rendkívül hatásosan terjedő és a kínai média által közvetített botrányos jelenetek egy olyan időszakban kerültek nyilvánosságra, amikor a kínai fővárosban éppen megkezdték a külföldiek ellenőrzését, hogy kiszűrjék közülük az illegálisan Kínában tartózkodókat, és dolgozókat. Május 16-án a Tienanmen tér szomszédságában "személyes okból" egy 61 éves férfi megkéselt egy amerikait. Az egyre növekvő számú külföldiek összetétele ma már sokkal bonyolultabb, mint az 1990-es években volt, s ezzel sok társadalmi probléma is keletkezik - vélte az utóbbi napok eseményeit kommentálva Csen Tien-pen (Chen Tianben), a közbiztonsági egyetem docense a Global Times című lapnak. Hozzátette, néhány külföldi a kulturális különbségek miatt viselkedik "rosszul", sőt esetenként bűncselekményeket is elkövet. Csen ugyanakkor úgy vélte, nincs szükség arra, hogy a rendbontó külföldiek eseteit eltúlozzák, és külföldi-ellenes hangulatot keltsenek. Befogadó módon, nyitottan kell kommunikálnunk a világgal - mondta.

Kínát 2010-ben több mint 52 millió külföldi kereste fel, számuk 133 százalékkal nőtt 2001-hez képest. 1980-ben körülbelül 20 ezer külföldi tartózkodott 6 hónapnál hosszabb ideig az országban, míg 2011-re már 600 ezren voltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bannedusermail #4
    Hát ahhoz képest, hogy ellepték a fél világot, az olimpiára meg külön kampányt kellett szervezni, ami az utcán köpködést illemtelennek állítja be, mert az náluk mindennnapos volt, elág fura, hogy most ők a kulturnemzet, és mindenki húzzon a faszba...
  • pasi29uk #3
    SG fórummotor még mindig nagy szégyen HAHÓ 2012! Még mindíg nem lehet editálni!

    Pistike otthon barkácsolt oldalán jobb a fórum amit bodza szörp meg nyalóka melett kókányolt...
  • pasi29uk #2
    Külföldi húzzál haza mentalitással néhány hónapon belül háború lenne kínában (mert ugye arra nem gondolnqaak, hogy tőlük mennyi a kivándorló)
  • mad mind #1
    Mondjuk a kínaiaknak se kell taplóságért a szomszédba menni. Az orosz meg orosz. Van aki meglepődik?