Berta Sándor

A Foxconn már gyártja az Apple televízióját?

Kínai lapértesülés szerint elkezdődött a kaliforniai konszern legújabb termékének a próbagyártása. Az első készülékeket a Foxconn shenzheni üzemében készítik el.

Az eredeti hírt a China Business News jelentette meg, majd ezt vette át és fordította le angol nyelvre a WantChinaTimes. A China Business News bennfentesekre hivatkozva szellőztette meg az információt, ugyanakkor nem árult el részleteket a televízióról és arról sem, hogy mikor kezdődhet el a sorozatgyártás.

Persze vannak kétkedők. "A televíziópiac telített és alacsony nyereséget kínál" - jelentette ki Xie Qinyi, a Displaysearch alelnöke. Szerinte az almás vállalat négy dologra támaszkodhat. Az első, hogy nagyon sok rajongója van, akik szeretik a márkát. Jelentős pénzügyi erőforrásokkal rendelkezik és az iTunes platformról, valamint a kijelzőtechnológiákkal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól sem feledkezhetünk meg. Mindez viszont önmagában még nem feltétlenül jelent garanciát arra, hogy az új televízió is sikeres lesz.

Gene Munster, a Piper Jaffray befektetési bank elemzője úgy vélte, hogy a televízió sorozatgyártása decemberben kezdődhet el és az új modell a jövő év elején több változatban jelenhet meg a piacon. Az ára pedig - a képátlótól függően - 1500 és 2000 dollár között változik majd. Az Apple egy-három év alatt a globális televíziópiac 10 százalékát szerezheti meg.

Az iOS operációs rendszerre épülő eszközről az első információk tavaly augusztusban jelentek meg. Az Apple TV-k várhatóan kétszer annyiba fognak kerülni, mint a hagyományos televíziók és valószínűsíthető, hogy támogatják majd a többi Apple-termékkel való összekötést. Mindez azt jelenti, hogy a hagyományos távirányító mellett akár egy iPhone vagy egy iPad, illetve a Siri funkció is használható lesz a távirányítására. Februárban az Apple a kijelzőgyártóknál puhatolózott, míg eközben a Rogers Wireless és a Bell távközlési vállalatok már a saját laboratóriumaikban tesztelték az első prototípusokat. Anthony DiClemente, a Barclays elemzője rámutatott: döntő szempont ugyanakkor az lesz, hogy milyen tartalmak lesznek elérhetők az iTV-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #1
    Hogyne fogyna, rárakják az alma logót, és kész is a pénzautomata.