Berta Sándor

Az Opera iránt érdeklődik a Facebook?

Egy brit blog szerint a népszerű közösségi portál azt tervezi, hogy felvásárolja a norvég böngészőt fejlesztő csapatot, mely bevallottan új befektetőt keres. A két cég nem cáfolta a pletykát.

A hírt a Pocket-Lint szellőztette meg egy megbízható forrásra hivatkozva, ugyanakkor a blog azt nem árulta el, hogy az illető a Facebook vagy az Opera Software munkatársa, esetleg egy külső személy-e. Természetesen azonnal megindultak a találgatások, a leggyakoribb kérdés: miért kell a közösségi platformnak egy saját böngésző?

A The Next Web arra hívta fel a figyelmet, hogy az Opera Software vezetői jelenleg is új befektetőt keresnek, vagyis küszöbön áll a cég eladása. A lehetséges vevőjelöltekről egyelőre semmit sem lehet tudni, vagyis az egyikük éppenséggel lehet a Facebook is. A hírt eddig sem a Facebook, sem az Opera Software nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta.

A StatCounter legfrissebb adatai alapján az Opera jelenleg az ötödik legnépszerűbb böngésző a Chrome, az Internet Explorer, a Firefox és a Safari mögött. Az együttműködés fő nyertese a norvég csapat lenne, de a közösségi honlap is felzárkózhatna a Google, Microsoft, Mozilla, Apple és Yahoo által alkotott táborhoz, s megjelenhetne a böngészőpiacon. Ez egy óriási lehetőség a Facebooknak, hiszen elég csak arra gondolni, hogy jelenleg 168 millió mobil eszközökre van feltelepítve az Opera Mini, az Instagram és a Gowalla felvásárlása után tehát a platform tovább erősíthetné a mobil piac iránti elkötelezettségét.

A lépés azért is érdekes lenne, mert Marc Andreessen mellett a Facebook is támogatja a Rockmelt nevű böngésző fejlesztését. A Chrome nyílt forráskódú verziójára épülő programnak tavaly júniusban jelent meg a harmadik bétaverziója, amibe 31 új funkció, köztük egy továbbfejlesztett Facebook-chat került be. Ez utóbbiak jelentős része a Facebookkal való együttműködésnek köszönhetően vált elérhetővé. Az Opera felvásárlásával viszont kérdésessé válna a Rockmelt sorsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuthulu #42
    elég régóta ismerem az operát, igaz amióta van chrome azthasználom, mégis sajnálnám hogy fészbuk átvegye az irányitást felette.. azért nem egy mai böngészö, már csak ezért is békén hagynám
  • drsx #41
    <szubjektiv velemeny>
    Evek ota Operat hasznalok, es tetszik. A feszbuk meg nem teccik (fb-fuggok kedveert: diszlajkolom ;) ).
    </szubjektiv velemeny>
  • Inquisitor #40
    Nem tudom, tévedés jogát fenntartom, de a FireFox utolsó verzióiban is rámentek a HW gyorsításra, igaz nincs róla infóm mennyire sikerült nekik.
  • dyra #39
    majdnem mondtam valamit, hogy ki fikázott. Pont, hogy rossz helyen kopogtatsz. Nehogymár az fikázzon aki arra hívja fel a figyelmet, hogy be akarok mondani egy hibát a böngészővel kapcsolatban és akkor be is mondom. Miközben funkciót tekintve 99%-ban veri a többi böngészőt. Az meg, hogy ő egy nagy FAN teljesen lényegtelen. Attól nem lesz sem rosszabb sem jobb a böngésző.

    Úgyhogy jó lenne elfogadni a másik véleményét sértődés nélkül. Persze vitatkozni azért lehessen már.

    Vagy ki a Penge az Opera szent Istenség aki ha kinyilatkoztat valamit akkor csak helyeselni lehet?

    Ááááá foglalkozom én ezzel...
  • [HUN]FaTaL #38
    Akkor meg ne fikázz / szidj valakit, amikor fogalmad sincs semmiről.

    Penge is ezt használja.

    És én is, ettől még, aki a hibáit nem látja az elvakult fanboy, mert vannak. A többinek meg mégtöbb. A Facebooknak én sem örülök, remélem ez csak pletyka.
  • [HUN]FaTaL #37
    Az IE másik flasht használ (activex).

    A shift enter kényelmesebb, lévén a shift közelebb van az enterhez. Ha nem tetszik állítsd át. Egy elvileg szakmai (muhahahaha) fórumon ezért fikázni valamit, minimum szánalmas. :)
  • breckinridge #36
    Minél több jó termék van a piacon, annál inkább hajtja egymást. Ezért kell az Opera is. Szükség van rá, hogy ne lustuljanak el a "nagyok". A Facebookkal kapcsolatban szkeptikus vagyok, attól tartok, hogy a desktopot magával rántják, gyanúsan a mobil szektorban terveznek.
    Operát én egyébként nem használok már. Öt-hat éve használtam, amikor még nem nagyon voltak címsoros proxyk. Amerikai proxyn keresztül szedtem le a Google Booksról Európában nem elérhető könyveket. Az Opera azért kellett, mert tudott folytatni egy megszakadt letöltést, akkor azt még csak az Opera tudta.
    Amire én használom, arra a Chrome / IE kombó elegendő. Egyetlen gyakran használt oldallal van problémám, de az minden alatt, feltehetően rosszul megírt kód lehet az oka.
  • dyra #35
    nem nézelődök mert nem érdekel. Évek óta használom a legnagyobb megelégedéssel. Ennyi. A Facebooknak meg nem örülök. Az is ennyi.
  • hdo #34
    Én is értem, hogy milyen logika alapján gondolod azt amit gondolsz, de Opera már akkor böngésző volt mikor a Google mint cég még csak egy kósza terv volt az egyik alapító tag fejében (1994 - opera böngésző, 1998 - megalapítják a Google-t). Ennek fejében nem igazán látom a logikáját annak, hogy egy pár éve megjelent böngészőhöz mérten változtassák meg akármelyik feature-t, bármekkora részesedéssel is bír az, mert ezzel csak magukkal szúrnának ki. Egyrészt át kell szoknia az ÖSSZES operát használó felhasználónak az új billentyűkombinációhoz, másrészt egyáltalán nem biztosíték ez a változtatás arra, hogy új felhasználók fognak átpártolni, épp ellenkezőleg.
  • FoodLFG #33
    Mivel én Chrome-ot használok, fel sem merült bennem, hogy egyáltalán lehet állítani. Ha alt+enter nem megy, akkor nem megy, game over. Értem én, hogy nem feltétlenül az Opera hibája, de attól még ők szívják meg a végén.