Berta Sándor

Május 17-én jelenhet meg a tőzsdén a Facebook

Régóta folynak a találgatások arról, hogy vajon mikor vezethetik be a tőzsdére a százmilliárdos értékűre becsült közösségi portál részvényeit. A legújabb dátum május 17.

Egyre több jel mutat arra, hogy május 17-én jelenhet meg a tőzsdén a Facebook, a TechCrunch több bennfentesre hivatkozva is arról írt, hogy ez lehet a végleges dátum. A CNBC tudósításában szintén május 17 vagy május 24 szerepelt lehetséges időpontként. A végleges dátum kijelölését alighanem az Instagram minapi felvásárlása is befolyásolta. A Facebook április elején egymilliárd dollárt fizetett a szolgáltatásért, az üzletet ugyanakkor még jóvá kel hagynia az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) is. Ez a döntés azonban április végéig megszülethet, így már minden akadály elhárulhatna a tőzsdei megjelenés elől.

Eközben új információk bukkantak fel azzal kapcsolatban is, hogy vajon most mennyit érhet a közösségi platform. A The New York Times szerint a Facebook becsült értéke jelenleg 104 milliárd dollár, mely összeg az Instagram megvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokon hangzott el. A közösségi oldal vezetői ugyanis az egymilliárd dollár 30 százalékát készpénzben fizették ki, míg a fennmaradó 70 százalékért részvényekkel fizettek. A jelenlegi tőzsdén kívüli kereskedelem alapján egy Facebook-részvény körülbelül 40 dollárt ér.

Március végén arról számoltunk be, hogy a Facebook leállítja a részvényeivel való kereskedést a másodlagos piacon, hogy előkészítse a májusra tervezett tőzsdei bevezetést. A cég ötmilliárd dollárt vár az elsődleges részvénykibocsátástól. A tőzsdén kívüli (OTC) másodpiacokon zajló forgalom felfüggesztésének oka az volt, hogy a májusban esedékes nyilvános kibocsátás előtt feltérképezhessék a jelenlegi tulajdonosokat és azok befolyását. A platform képviselői emellett roadshowra indultak, hogy találkozzanak a potenciális befektetőkkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • theCREATOR #9
    ez is bizonyítja hogy debil, fogyatékos, buta pöcs vagy :D

    Bocs őszinte vagyok


    atys2 : Szerinted mi tartja életben a tőzsdét?
  • atys2 #8
    Ezt is nagyon sokan be fogják szopni....
  • willcox #7
    Egyébként én a tőzsde 100%-át nem tartom egy fillérre sem.
  • willcox #6
    Nem kérdeztelek.
  • Szefmester #5
    Mégpedig nagyot... nagyon nagyot. Dotcom 2 csapó 1 felvétel indul!
  • dyra #4
    :D kidurran a lufi?
  • Tsol #3
  • theCREATOR #2
    És ezt most ki a faszom kérdezte? :D:D

    Képzeld el te a tőzsde 99,99%-át nem tartod egy fillérre sem, de ez kutyát nem érdekli mivel több millió ember meg nem így gondolja :D
  • willcox #1
    Számomra egy fillért sem ér. Nem tudnának annyit fizetni érte, hogy regisztráljak oda, az ugyanis ellenkezik az elveimmel. De nem csak oda nem, hanem semmilyen közösségi oldalra nem vagyok hajlandó regisztrálni, még kamu adatokkal sem.